A legrövidebb szöveg Tamás Menyhért legutóbbi verseskötetében kétsoros, a leghosszabb pedig több mint harmincoldalas. A kettőn kívül mindössze négy költemény található az Újbóli leltárban, hosszban pedig azok is inkább az előbbit közelítik. Jól látszik tehát, hogy a súlypont a címadón van – már amennyiben nevezhetjük annak. Feltehetőleg igen, de a kötet szerkesztettsége hagy kívánnivalót maga után. A hosszúvers címe a tartalomjegyzék alapján megegyezik a könyvével, viszont a vers felett az Előhang áll. Ellentétes mondanivalót sugallnak, de persze mindkettő illik a költeményhez.
A szerző 2020-ban köszöntötte 80. születésnapját, ennek alkalmából a vers nyolcvan nyolcsoros versszakon keresztül veszi számba életét. Arany Jánost – más fontos szerzői mellett – említi is Tamás Menyhért, és a jeles költő Csaba királyfihoz írott Előhangját ugyancsak érdemes idecitálni: „Merjem-é futtani gyönge fáradt tollam? / Lesz-e erőm írni, ahogy elgondoltam? / Az élet hegyének már tetején állok: / Emelkedtem eddig, ezután csak szállok.” Igaz, a nagy előddel szemben, aki már ötvenes éveiben is öregemberként tekintett magára, a bukovinai költő azért tényleg megvárta a dologgal a valódi időskort. Még ha lelkialkat, élményanyag kérdése ez is.
Sokakból a rövidebb műfajokhoz való megtérést hozza elő ez a kor: Tandori Dezső aforizmákat jegyzett, Bertók László firkákat a szalmaszálra. Tamás Menyhért hosszúversére tekinthetünk többféleképpen. Egyben nézve nagylélegzetű munka, de akár darabolhatjuk is versszakokra, költői naplójegyzetekre. Végtére is a szerző előszeretettel csapong: hol a bukovinai gyerekkort idézi, máskor viszont vírushírt emleget, és a spanyolnáthában meghalt Kaffka Margit jut eszébe róla.
„Volt olyan költői estem, amin Konrád György és Csurka István is megjelent”
Tamás Menyhérttel Göncz Árpád és Illyés Gyula barátságáról, a Szép Szó nevének betiltásáról és arról a napról is beszélgettünk, amikor megkapta Szabó Lőrinc halálhírét. Interjú!
Irodalmi hőseit, ismeretségeit és fordításait is beleszövi a szövegbe. Az Újbóli leltár (Előhang) így az életút összefoglalásaként is jól működik: említi a versét a Látóhatárban közlő Czine Mihályt, ahogy Tamási Áront is, akit egykor volt alkalma megismerni, majd később sokat írt róla. Előkerülnek olyan költők, akiket fordított, de hírük nálunk kevesebbekhez jutott el: Heinz Czechowski, Nikolaus Lenau. Meg Csehov, Illyés Gyula, Sinka István, Jannisz Ritszosz és Ady Endre.
A helyszíneket egyrészt a jellegzetesen magyar világok, Berekfürdő és a Kis-Svábhegy, a Balaton és Bukovina jelentik. Illetve mindaz, ami egy emberélet múlását szimbolizálhatja: az Ősi Nap, a „termő-idő” és az „érlelő napszentülte”. Az utóbbi kifejezést édesanyjától veszi, de jól passzol költészetébe, mely erős képeivel, visszatekintő és olykor pátoszba hajló merengésével a konzervatívabb irodalmi ízlésűeket szólíthatja meg. Rövidebb verseiben is Erdély sűrűjét és a költészet mezejét emlegeti, csillagokat mér egybe álmaival, hogy végül elképzelje Petőfi utolsó pillanatait is.
Rövid kis kötetecske ez, nyilvánvalóan nem is váltja meg a világot, de szívesen olvassa az ember, és örül, hogy Tamás Menyhért itt van köztünk, és hírt ad magáról, életéről.
Tamás Menyhért: Újbóli leltár. Nap Kiadó, 2023. 2900 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/28. számában jelent meg július 12-én.
