Pszichothriller, horror és dráma egyaránt szereti boncolgatni a mindenre elszánt anya lélektanát, legyen szó olyanokról, mint A kéz, amely a bölcsőt ringatja, a Jófiú, az Örökség, a Rosemary gyermeke vagy egy másik oldalról a Sophie választása. Legyen szó sajátja védelméről, esetleg a gyásszal vagy bűntudattal való küzdelemről, a határok egyszeriben eltűnnek, a bűn relatívvá válik. A legjobbak mindig azok a filmek, amelyek nem ragadnak meg a felszínnél, és hátborzongatóan festik meg a tragédián túlesett anya mentális megbomlását. Főleg, ha a látszat valami mást sugall, és igazán közel kell menjünk ahhoz, hogy rádöbbenjünk, mi minden van mélyre eltemetve.
Közel jár ahhoz az Anyai ösztön (Mothers’ Instinct), hogy hasonló filmmé váljon, a végéig reménykedhetünk efféle lezárásban. Ami azt is jelenti, hogy Benoît Delhomme rendezése mindenképp jobb az átlagnál, különösen a témát előszeretettel használó B-kategóriás munkáknál. Szintén a film előnyére válik, hogy ügyesen ábrázolja a családi-baráti dinamikákat, a kölcsönös irigykedés és lelkifurdalás alakulását.
Decens baráti házaspárokat látunk az amerikai kertvárosban, a szomszédos házak szülői azonos korú fiút nevelnek. A különbségek viszont rögtön az elején egyértelművé válnak: egyikük (Jessica Chastain) megengedhetné magának az újabb gyereket, a másik (Anne Hathaway) viszont hiába szeretné, nincs már rá lehetőség. Érdekes módon viszont az előbbi lesz az, aki túlfélti gyerekét, míg az utóbbi nagyobb lazaságot enged. Bekövetkezik egy nem várt tragédia, a szereplőkkel együtt pedig a néző is kénytelen lesz átgondolni az egyes szerepeket, és hogy melyiket is tartja valójában értelmesnek, gyümölcsözőnek. Hogyan érdemes a gyerekhez szólni, mennyire kell szigorúnak lenni? Mikor visszük túlzásba, és mikor mondhatjuk, hogy ezt még az ő érdekében tesszük? A szülők egymás közti viszonyában is érdekessé válik az egész: mikor melyik keresi a másikat, és ki lesz az, aki úgy érzi, elszámolással tartozik? Hogyan rejti a másik vigasztalása magában a hibáztatását is? Honnan tudhatjuk, hogy valaki nem őszinte szándékkal közelít, és mikor kell gyanakodnunk a törődésre, szép szavakra? Vagy épp az állandó, paranoiába váltó aggodalommal van probléma? Jobban tennénk, ha a folytonos gyanakvás helyett inkább feltétel nélkül bíznánk – különösen akkor, ha egy baráttal állunk szemben?
Izgalmas kérdéseket boncolgat tehát az Anyai ösztön, a két remek színésznő (különösen Jessica Chastain) pedig garantálják, hogy élvezet legyen nézni a filmet, és találgatni, mi is zajlik valójában. (A színészi játékot illetően továbbra is áll, ahogy mindig: bár a hazai mozis hálózat a blockbustereket szinte kizárólag csak szinkronnal vetíti, de itt is érdemes lesz előnyben részesíteni az eredetit.)
Végig bízhatunk abban, hogy lélektanilag marad érdekes az összkép, és nem vált műfajt a dolog, nem menekül horrorba vagy épp krimibe. Sokan lehetnek persze olyanok is, akik eleve az utóbbi zsánerek felől tekintenek az egészre. Ők örülhetnek végül, számukra válik inkább értelmezhetővé az egész. Na meg azok számára, akik szeretnek meggyőződni arról: na, ugye, hogy sosem lehet túlzásba vinni az óvatosságot! Azt is mondhatjuk, hogy az Anyai ösztön üzenete a paranoia megdicsőülése, a kölcsönös bizalmatlanság jogosságának hirdetése. Nagyon korszerű film, mondhatnánk az olyan évek után, amikor a társadalmi távolságtartás üzenete paranccsá vált, egyben sokak lelkébe is ivódott.
Delhomme filmje ennek ellenére számos erénnyel bír, végig a székhez szegez, és fontos témákat boncolgat. Olyanokat, amelyekről nem ártana sokkal többet gondolkodnunk, beszélnünk, és főleg: mérlegelnünk a másik fél szempontjait, meglátva azokban az igazságokat, sajátunkban a tévedéseket is. De közben nem elvétve azt sem, miből mi következik: hihetjük bármennyire is szeretetnek a fojtó gondoskodást, ha a végeredmény láthatóan egy szorongó, végletes cselekvésbe menekülő gyermek lesz.
A plázamozis drámák közül egyértelműen kiemelkedik az Anyai ösztön, többeknek emiatt talán túl sok is lesz, ijesztően sötét képet fest számukra a valóságról. Mások viszont annál inkább örülhetnek, hogy lényeges, kifejezetten kényelmetlen kérdésekről esik szó, a nézőt pedig kihívás éri, kénytelen lesz újraértékelni mindazt, amit gondoskodásról, féltésről és szeretetről fontosnak tart.
Anyai ösztön. Amerikai dráma-thriller, 94 perc. Május 30-ától a mozikban.
