A Tisza már bejelentkezett az Európai Néppártba

A Tisza már bejelentkezett az Európai Néppártba

Magyar Péter a választási eredmények ismertetése után (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A Tisza megválasztott európai parlamenti képviselői jelentkeztek, hogy az Európai Néppárt frakciójának tagjai legyenek – számolt be róla a Telex. Pedro López de Pablo kommunikációs igazgató azt közölte a portállal, hogy a szabályaikat követve először majd a frakció elnöksége vizsgálja meg a kérelmet „ugyanabból az országból azokkal az EP-képviselőkkel, akik már a Néppárt tagjai”. Ezután a frakció tagjai voksolnak arról, hogy elfogadják vagy elutasítják-e a kérelmet, ami a leadott szavazatok többségével mehet át.

A Fidesz 2021-ben távozott a kizárása felé haladó európai parlamenti frakcióból, ahol már felfüggesztették, majd a csoport mögött álló európai pártcsaládból is kilépett, de a KDNP-s Hölvényi György maradt. A kormánypártok mostani közös EP-választási listájáról is ő áll egyedüli bejutó helyen KDNP-sként.

A néppártiak június 18-ra tervezik az alakuló ülésüket. Pedro López de Pablo megerősítette, hogy ha nem változik a napirend, akkor a Tisza és más pártok kérelmeivel ekkor foglalkoznak majd.