Korrupcióellenes kampányt hirdetett Tunéziában csütörtökön Kaisz Szajíd tunéziai elnök, amelynek keretében azonnal meg is vádolt 460 személyt, akik szerinte 13,5 milliárd dollárt sikkasztottak el. A politikus ugyanitt súlyos problémának nevezte, hogy több érintett is a parlamenti mentessége mögé bújik, és hangsúlyozta, az elsikkasztott közpénzt vissza kell szerezni. Emiatt sokan most attól rettegnek, hogy bosszúhadjáratra készül az elnök, ami múlt héten váratlanul felfüggesztette a parlament működését és leváltotta a miniszterelnököt.
De mi vezetett idáig? Mint ismert, a 2010 decembere és 2011 januárja között lezajlott „jázminos forradalom” – amely 23 év után kibillentette a hatalomból Zín el-Ábidín ben Ali elnököt – ugyan kevés áldozatot szedett az észak-afrikai országban, a problémák már nagyon gyorsan megmutatkoztak. A 2011-es választást az iszlamista Ennahda nevű iszlamista párt nyerte meg, ami két szekuláris párttal lépett koalícióra. Miután két szekuláris nézetű politikust meggyilkoltak, heves tüntetések kezdődtek, aminek az lett a vége, hogy a kormányfő, Ali Larayedh lemondott és átadta a hatalmat az ideiglenes és semleges ügyvezetői kormánynak. Tunézia ezután új alkotmányt kapott, ami egészen egyedinek számít az arab világban: amellett, hogy teljes körű vallásszabadságot biztosít, kiáll a nők egyenjogúsága mellett, illetve biztosítja az elnök és a miniszterelnök közötti hatalommegosztást.
Ami viszont a gazdasági reformokat illeti, itt már korántsem volt ilyen pozitív a forradalom egyenlege. Ez nagyrészt amiatt történt, mert Tunéziában a 2011-es események nem jelentettek radikális szakítást a régi rendszerrel, így a gazdasági elit megtarthatta a pozícióit. Ezért sosem sikerült visszaszorítani a korrupciót, ráadásul 2019-re a bruttó hazai termék növekedése 1,5 százalékosra lassult, a munkanélküliség pedig 15 százalékosra emelkedett. De ami igazán elkeserítő, hogy időközben a lakosság 28 százaléka került szegénysorba, ami 8 százalékkal magasabb volt, mint a 2010-es adat. Tunéziában ezért szépen lassan kialakult egyfajta nosztalgia a Ben Ali-korszak után.
Mindezek után már cseppet sem meglepő, hogy Kaisz Szajíd toronymagasan nyerte meg a 2019-es elnökválasztást annak ellenére, hogy viszonylag új szereplőnek számított a politikában. A politikus már ekkor keményen ostorozta a tunéziai demokrácia kerékkötőit, illetve a régi elitet, amely szerinte súlyosan visszaél ma is egykori előjogaival.
És így értünk el júliusig, amikor is több tunéziai városban erőszakos tüntetések törtek ki a koronavírus-járvány és a gazdaság kormányzati kezelése miatt. Az elnök ezért vasárnap bejelentette, hogy egy új miniszterelnök segítségével átveszi a végrehajtó hatalmat, majd az alkotmány 80. cikkelyére hivatkozva felfüggesztette a parlamenti képviselők mentelmi jogát. A tunéziai fejlemények vegyes fogadtatásra leltek a térségben: Egyiptom, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek az intézkedéseket az iszlamistákra mért fontos csapásként értékelte, az amerikai külügyminisztérium viszont közleményben szólította fel a tunéziai vezetést, hogy ne rombolja le az ország fiatal demokratikus fejlődését.
Újra diktatúrába süllyedhet ezek után Tunézia? Ugyan erre a kérdésre még nem lehet egyértelműen válaszolni, az már most látszik, hogy Szajíd egyelőre mindent egyedül próbál megoldani és egyfajta „megmentő” szerepben szeretné láttatni magát. Ezt a tevékenységét most nagyban megkönnyíti, hogy olyan pártok is vannak mögötte, amelyek szerint az elnök valójában most a forradalom korrekcióját hajtja végre. Természetesen itt elsősorban az Ennahda politikai ellenfeleiről van szó, akik szerint az iszlamista párt által propagált erkölcsi elvek és a valóság között széles szakadék húzódik, nem is beszélve a kormányzó párttal szövetséges Kalb Túniszról (Tunézia Szíve), amelynek vezetőjét korrupcióval vádolják.
Jelenleg így leginkább Szajídon múlik, milyen irányba viszi az országát. A lakosság mindenesetre gyors és látványos megoldásokat szeretne az elmúlt tíz évben felhalmozódott problémákra, amelyeknek a leküzdéséhez aligha lesz elegendő a mostani fordulat.
