
Péntek reggeli jelentések szerint 57-re emelkedett a keddi görögországi vasút-szerencsétlenség halálos áldozatainak száma, a tűzoltóság pedig további 56 személyt még keres. Az angol nyelvű Ekathimerini.com hírportál szerint a mentési munkálatok igen nehéz feltételek között folytatódnak, jelenleg a harmadik vasúti kocsinál tartanak, amely szinte teljesen felborult.
A hatóságok már korábban őrizetbe vették a katasztrófa közelében található Lárisza település állomásfőnökét, aki ellen csütörtökön emeltek vádat gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával. Az 59 éves vasúti alkalmazott ügyvédje a sajtóval közölte, védence le van sújtva a történtek miatt és rendkívül nehezen viseli a felelősség terhét, amit ugyanakkor vállal. Utalt ugyanakkor arra is, hogy a balesetnek nem az állomásfőnök az egyetlen felelőse.
Az országban tapasztalható nagy és egyre növekvő társadalmi felháborodás is arra utal, hogy többen nem a vasúti alkalmazottat okolják a balesetért. A közfelháborodást nem csillapította, hogy Kosztasz Karamanlisz közlekedési miniszter azonnal lemondott, utódja, Jorgosz Gerapetritisz pedig közölte: a kormány egy szakértőkből álló bizottságot hoz létre, hogy átlátható módon ki tudja vizsgálni a vonatbaleset körülményeit.
Szerda este Athénban tiltakozók kövekkel dobálták meg a vasúttársaság székházát, és Szalonikiben meg Láriszában is demonstrációk voltak. Csütörtökön országszerte munkabeszüntetéssel tiltakoztak a vasúti dolgozók, amelyhez csatlakoztak az athéni metrósok is. A vasutasok szakszervezete szerint a kormány többszöri kérésre sem volt hajlandó meghallani a biztonsági előírások javítására irányuló követeléseiket. Sajtóértesülések szerint a szakszervezet régóta próbálja felhívni a görög vasúttársaság (OSE) figyelmét az Athén-Szaloniki vonal vezérlőrendszerének hiányosságaira, amik miatt ezen a szakaszon több kisebb baleset is történt az utóbbi időben.
A tiltakozások pénteken tovább folytatódnak: délelőtt és kora este is demonstráció lesz Athénban.