Állítólag Marine Le Pen húzatta ki a Moszkvával kritikus bekezdést.
Külföld
Az épülő pozsonyi körgyűrű kapcsán arra hivatkozva próbálnak kisajátítani több millió eurót érő telkeket felvidéki magyaroktól, hogy azok felmenői magyarok voltak.
Nagy-Britannia jelenleg több mint 900 katonát állomásoztat Észtországban.
Ebben a hónapban ez volt a hetedik rakétakísérletük.
Egy hét múlva az oltatlanoknak is könnyebb lesz.
Mario Draghi pedig továbbra is kormányfő.
A magyar miniszterelnök fontosnak tartana egy új európai biztonsági rendszert is.
Az ukrajnai válság miatt.
Áttekintették a tavaly nyáron megkezdett európai konzervatív pártszövetség-építési folyamat állását.
Pedig ez lehetővé tette volna, hogy ingyenesen vagy legalábbis olcsón juttassanak el koronavírus-teszteket az emberekhez.
A miniszterelnök levélben köszöntötte az unitáriusok püspökszentelő gyülekezetét.
A brit miniszterelnök Kelet-Európába utazik.
Világszinten pedig az Apple vezet.
Megszólalt a miniszterelnök a hamarosan érkező uniós döntésről.
Putyin elnök kijelentette, hogy semmilyen támadó szándéka sincs.
.