Gyerekmunka: szigorít a Shein

Gyerekmunka: szigorít a Shein

(Forrás: AFP)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Beszállítói között két esetben talált gyerekmunkát 2023-ban a Shein.

A BBC cikke szerint a kínai fast fashion cég az utóbbi időben szigorította a beszállítóinak ellenőrzését, az új szabályok szerint azonnal megszüntetik a szerződésüket azokkal a partnerekkel, akik gyerekeket alkalmaznak.

A cég szerint a két esetet 2023 első kilenc hónapjában fedezték fel, és azt állítják, hogy az év utolsó negyedévében már nem fordult elő ilyesmi.

A Shein azt állítja, az ügy megoldásáig ideiglenesen felfüggesztette a megrendeléseket az érintett beszállítóktól. A cég szerint mindkét esetet gyorsan megoldották, megszüntették a kiskorúak szerződéseit, kifizették az elmaradt béreket, ezen kívül orvosi vizsgálatokat is leszerveztek az érintetteknek, és segítettek abban is, hogy a gyerekek hazajussanak szüleikhez.

A beszállítói miatt már többször kritizált Shein egyébként éppen a tőzsdei bevezetését tervezi, többek között ezért is lehet az, hogy éppen most szigorít a gyerekmunkával kapcsolatos szabályain. A BBC úgy tudja, a webáruház még az év elején nyújtotta be a londoni tőzsdei bevezetéshez szükséges kezdeti dokumentumokat.

 

 

Címkék: gyerekmunka, Shein