A magyar miniszterelnök a nyáron megszavazta a pénzügyi alkut, most meg kirúgták alóla a sámlit.
Külföld
A cseheknél 8276 ember szorul kórházi kezelésre, az ukránoknál 27 ezer. Lengyelország növeli a kórházi kapacitásokat.
Koszovóban pedig péntek este 8 órától hétfő reggel 5-ig minden vendéglátóhelyet, bevásárlóközpontot és sportlétesítményt bezártak.
Rendelte el egy helyi bíró. A republikánusok azt kérték, hogy ne is vegyék figyelembe őket, de azt elutasította.
A politikus kiemelte: a demokrácia működik, a szavazatok meg lesznek számolva, bárki bármit is mond.
Biden szóvivője viszont kilátásba helyezte: ha Trump nem ismeri el a vereségét, akkor kivezettetik a Fehér Házból.
A demokrata jelölt újabb beszédének pontos időpontja és helyszíne még nem ismert.
A két elnökjelöltre leadott voksok között túl kicsi a különbség.
Clevelandben annak ellenére vezet a demokrata elnökjelölt, hogy Ohio államban jelentős győzelmet arathat Donald Trump.
„Philadelphiának rohadt történelme van a választási integritást illetően” – írta péntek reggeli első Twitter-üzenetében.
Hamis előrejelzésnek nevezte Joe Biden várható győzelmét a jelenlegi elnök tanácsadója. Trump nem tervezi, hogy elismeri a vereséget.
Fontos, hogy az állampolgárok megbízható információkkal rendelkezzenek a vakcinák biztonságosságát illetően.
Órákon belül eldőlhet az amerikai elnökválasztás, az öt csatatér állam közül már csak Észak-Karolinában vezet Donald Trump.
A stadion konferenciatermeiben létesített gyógyintézmény egyelőre 300, köztük intenzív ápolásra szánt férőhellyel működik.
Reinhard Bütikofer arról értesült, hogy repülési tilalmat rendeltek el Joe Biden otthona felett, ami szerinte csak egyet jelenthet.