A varsói gettó ma 86 éves túlélőjének visszaemlékezését hallgatta meg az Európai Parlament a Holokauszt Emléknapja alkalmából. Irena Shashar öt évesen, édesanyjával és legjobb barátjával, Laleckával a szennyvízcsatornán keresztül menekült ki, miután a nácik megölték az édesapját.
Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke az auschwitz-i koncentrációs tábor felszabadításának 79. évfordulóján azt mondta, hogy a náci rezsim 70 millió embert gyilkolt meg, elképzelhetetlen szenvedést okozott még többeknek, „akik pedig csendben maradtak, cinkossá váltak”. Metsola felhívta a figyelmet arra, hogy az EP nem a közömbösség háza és azt mondta, hogy „elfogadhatatlan a közösségek egyes tagjaival szemben diszkrimináció”
„Hitler nem győzött” – ezzel kezdte mondandóját Irene Shashar, a varsói gettó túlélője, aki most 86 éves. Ruth Lewkowicz néven született és öt éves volt, amikor a gettóban, a folyamatos éhezés közepette hinni akarta, hogy ez helyzet csak átmeneti és egyszer csak visszavarázsolják a régi életébe. A helyzet azonban folyamatosan romlott: „Állandóan fáztam, mezítláb jártam, éhes voltam és féltem attól, hogy idegenek szemébe nézzek” – idézte fel érzéseit. Megemlítette, hogy egyszer az utcán találtak édesanyjával egy krumplit, az anyja a szoknyájával letisztogatta és odaadta neki a felét. „Még mindig emlékszem az ízére, mennyei volt”, mondta, hozzátéve, azt gondolta, a másik fele az édesanyjáé lesz, de miután Ruth megette a fél nyers krumplit, a másik felét is megkapta. „Ezt csak azért mondtam, mert egy anya szeretete feltétlen” – jelentette ki. Sorsuk talán akkor dőlt el, amikor egy nap – szintén édesanyjával élelmiszert kerestek az utcán –hazatérve az édesapját átvágott torokkal találták. Nem sokkal később kevés csomaggal elindultak otthonról, abból gondolta, hogy valami rendkívüli történik, mert szeretett babáját, Laleckát is magával vihette. Egyszer csak az anyja kinyitott egy csatornatetőt és lelökte a sötét, bűzös és mocskos helyre, patkányok lepték el. Itt menekültek el, a gettó alatt húzódó csatornán keresztül, aztán kimásztak egy helyen, a falakon kívül és a mai napig sem érti, az anyja honnan tudta, mikor ér véget a gettó.
Anyát és lányát barátok bújtatták, Ruth rejtekhelyeken élt, míg édesanyja ismerősöknél dolgozott, órákat töltött a sötét rejtekhelyeken, Laleckával beszélve, aki a társa volt. A kislány folyton azt kérdezte magától és Laleckától, hogy mit rontott el, miért büntetik. Úgy érezte, hibás valamiért, de nem tudta, hogy miért.
Bővelkedett a fordulatokban a túlélő további sorsa is. A háborút követően a túlélő rokonokat keresték, így eljutottak Párizsba, ahol az édesanyja egy szállodában dolgozott, ahová őt nem vitette, ezért egy árvaházba került, francia árvákkal, akiknek a szüleit haláltáborokba deportálták. „Csak az én anyám élt, aki így mindenkinek az édesanyja lett”. Azonban az édesanya 1948-ban meghalt – ekkor lett Ruth teljesen árva. Viszont nem sokkal korábban még el tudták intézni, hogy a kislány rokonokhoz költözhessen Peruba, akik nagy szeretettel fogadták be családjukba. Jó tanuló vált belőle, az USA-ban ösztöndíjat is nyert, New Yorkban tanult, végül Izraelben telepedett le, ahol alkalmazott nyelvészetet tanított 40 éven keresztül. „Gyermekeim, unokáim születettek, pontosan azt tettem, amit Hitler meg akar akadályozni, de Hitler nem győzött” – jelentette ki.
Gyermekei, az orvos David és szociális munkás és trauma-szakértő Ilana is elkísérte az Európai Parlamentbe. A most zajló háborúról és az október 7-i terrortámadásokról szólva elmondta, hogy „az erőszak, a gyilkosság, a nemi erőszak és a terror nyomában” hagyta el hazáját, és a képviselőktől szolidaritást és támogatást kért annak érdekében, hogy a még mindig fogságában lévő túszok újraegyesülhessenek családjaikkal. Október 7-e után „az antiszemitizmus újjáéledése azt jelenti, hogy a régi gyűlölet még mindig velünk van” – figyelmeztetett Shashar asszony. „A zsidók ismét nem érzik magukat biztonságban Európában. A holokauszt után ennek elfogadhatatlannak kellene lennie”. Annak a felszólításnak, hogy „soha többé!”, valóban azt kéne jelentenie, hogy soha többé. Európára utalva, amely képes volt félretenni a régi gyűlöletet és összefogni, kijelentette, hogy az az álma, hogy „gyermekeim, minden gyermek egy békés Közel-Keleten éljen, amely mentes a gyűlölettől, különösen irántunk, a zsidók iránt. Álmomban a zsidók biztonságot és védettséget találnak bárhol, ahol otthont alapítanak. Az antiszemitizmus pedig végre a múlté”. Shashar asszony azzal zárta beszédét, hogy bár ő győzött Hitler ellen, de unokáinak most az otthonuk túléléséért kell küzdeniük. „Arra kérem Önöket, az Európai Parlamentet, hogy segítsenek valóra váltani az álmomat. Önökkel együtt véget vethetünk az antiszemitizmusnak és elérhetjük a tartós békét”. Az EP-képviselők hosszasan, felállva tapsolták meg a varsói gettó túlélőjét.
