Aki ismeri Szerbia történelmét és jelenét, az pontosan tudja, hogy déli szomszédunknál mélységes tiszteletnek örvendenek azok a merénylők, akik olyan politikusokat gyilkoltak meg, akikre a szerbség megvetéssel tekintett. Így lett már az 1914-es szarajevói merénylet után nemzeti hős Gavrilo Princip, Ferenc Ferdinánd trónörökös és annak feleségének gyilkosa, akiről azóta rengeteg közteret neveztek el Szerbiában. Ráadásul ezeket a merénylőket olyan nagy becsben tartják a szerbek, hogy olykor még azok emlékét is utcanevek őrzik, akiknek nem jött össze a merénylet: így ma Szerbiában Nedeljko Cabrinovic utcával is találkozhatunk – ő volt az a férfi, aki ugyan bombát dobott Ferenc Ferdinánd kocsijára, de az nem ölte meg a trónörököst.
Ezúttal viszont – ahogy a szerb Vesti beszámolt róla – egy olyan férfival bővült a szerb merénylők Pantheonja, akiről korábban még a történészek sem tudtak sokat. Mint ismert, a II. világháború kezdetén, miután Ante Pavelic usztasa vezér kikiáltotta a Független Horvát Államot (NDH), a kisebbségbe került szerbek rendkívül nehéz helyzetbe kerültek.
Az usztasa állam nyíltan megfosztotta jogaitól a zsidóságot és az ortodox szerbeket, akik közül rengetegen a jasenováci haláltáborban végezték. Pavelicnek azonban mégis sikerült még időben elszöknie Horvátországból a kommunista partizánok elől, hogy aztán Dél-Amerikában, Argentínában találjon menedékre. A horvát fasiszták vezérének azonban nem lett könnyebb az élete az óceán túlpartján, mert a későbbi jugoszláv titkosszolgálat hajtóvadászatot indított ellene – nem sok sikerrel.
Más úton járt viszont Blagoje Jovovic, aki 1941-ben előbb a partizánokat kereste meg, azonban mégis a szerb csetnikekhez csatlakozott, ahol idővel egyre magasabb pozícióba került, így ő is tagja volt annak a delegációnak, amely később az angolokkal tárgyalt Olaszországban. Itt tudta meg, hogy London úgy döntött, hogy a kommunista Titót és partizánseregét támogatja, ezért ő inkább Olaszországban maradt, majd a háború után Argentínába emigrált.
Mikor később megtudta egy újságból, hogy Pavelic álnév alatt él Argentínában, eldöntötte, hogy bosszút áll az egykori usztasa vezéren. Ezért megkereste a hozzá hasonló gondolkodású szerb hazafiakat és antikommunistákat, és kidolgozták a merénylet részleteit úgy, hogy azt pontosan az NDH kikiáltásának évfordulójára, 1957. április 10-re időzítették.
Miután kifigyelték Pavelic szokásait, azt tervezték, hogy a szökésben lévő politikust az otthona felé vezető úton kapják el, ahol fegyverrel végeznek vele. A főszerepet Jovovic vállalta, aki több lövést is leadott Pavelicre, aki erre összeesett. Későbbi bevallása szerint azonban a merénylő ekkor megkegyelmezett neki, mert arra gondolt, jobb lenne, ha mégis túlélné a támadást, mert akkor ország-világ láthatja majd, hogy bíróság elé állítják azt a politikust, aki több százezer emberélet kioltásáért felelős. Így elmenekült a helyszínről, a neve pedig titokban maradt. És bár Pavelic nem halt bele a sebesüléseibe azonnal, két évvel később ennek szövődményei miatt vesztette életét, így Jovovicból végeredményben mégis sikeres merénylő lett.
Amikor kiderült, hogy Pavelic meghalt Madridban, sokan arra gyanakodtak, hogy csakis a hírhedt titói titkosszolgálat állhat a korábbi merénylet mögött – a jugoszláv állambiztonság rengeteg emberrel végzett már ekkorra az ország határain kívül. Az igazság csak jóval később, 1998-ban derült ki, amikor Jovovic hazautazott egykori szülőfalujába Montenegróba, és ott Amfilohije Radovic szerb ortodox püspöknek elmesélte a merénylet részleteit. A támadó azonban néhány hónappal később, 1999-ben meghalt, miután hazautazott Argentínába.
Most Belgrád városa úgy döntött, hogy utcanévvel tiszteleg Jovovic előtt, aki végeredményben mégis igazságot szolgáltatott a szerbség legnagyobb ellenségének. A Blagoje Jovovic utcát Zimonyban kereshetik fel innentől a merénylő tisztelői.
