Már Nagy-Britanniában is kimutatták az omikront

Már Nagy-Britanniában is kimutatták az omikront

Fotó: Glix.hu

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Két nagy-britanniai páciens szűrővizsgálatának leletében a koronavírus új, omikron nevű variánsát azonosították – közölte szombaton Sajid Javid brit egészségügyi miniszter. Brit járványügyi szakértők egybehangzó nyilatkozatai szerint ugyanakkor nem kell attól tartani, hogy katasztrófát okozhat az új koronavírus-változat felbukkanása.

Javid szombat délután elmondta: az általa vezetett tárca egészségügyi biztonsági hivatala (UK Health Security Agency, UKHSA) előző este értesítette arról, hogy két pozitív koronavírus-leletben az először Dél-Afrikában azonosított omikron vírusváltozatot izolálták.

Az egyik érintett páciens a kelet-angliai Chelmsfordban, a másik a közép-angliai Nottingham városában él. Mindketten elkülönítésbe vonultak a velük egy háztartásban élőkkel együtt. Sajid Javid elmondta, hogy a két eset összefügg egymással, de nem részletezte, hogy miként.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a brit kormány elővigyázatossági intézkedésként négy újabb afrikai országot vesz fel vasárnaptól a járványügyi szempontból legkockázatosabbnak tekintett országok vörös listájára.

Mint arról beszámoltunk, péntek este a holland egészségügyi hatóságok azt közölték, hogy több tucat, koronavírussal fertőzött személy érkezhetett az amszterdami Schiphol nemzetközi repülőtérre Dél-Afrikából a KLM holland légitársaság két járatán.

A frissen felfedezett és meglehetősen gyorsan terjedő omikron koronavírus-variáns szétterjedésének megfékezése érdekében az Európai Unió egységesen megtiltotta a beutazást a következő afrikai országokból: Botswana, Szváziföld, Lesotho, Mozambik, Namíbia, Dél-Afrika és Zimbabwe.

(MTI)