
Az osztrák kormány újabb kemény óvintézkedéseket vezet be a koronavírus terjedése miatt – írta az Index.hu. Az országban 432 fertőzött esetről tudni, 6600 tesztet végeztek el, és eddig egy 69 éves férfi halt meg a járvány következtében, az elmúlt napokban a fertőzöttek száma 40 százalékkal emelkedett.
Sebastian Kurz kancellár azt mondta: a járvány lassítása érdekében az országnak egy időre „csökkentett üzemmódra” kell átállnia. A néppárti politikus azt mondta: most fontos, hogy mindenki összetartson, Ausztriának egy csapatként kell dolgoznia, a munkából mindenkinek ki kell vennie a részét, gyakran erején felül is.
Rudolf Anschober egészségügyi miniszter azt hangsúlyozta: szeretnék elkerülni azt, ami Olaszországgal történt. Azért fontos a társadalmi érintkezések korlátozása, hogy időt nyerjenek, és lassítsák a vírus terjedését.
A bevezetett intézkedések:
- Hétfőtől minden étterem, bár és kávézó csak délután 3-ig tarthat nyitva.
- Az élelmiszerüzletek, posták, gyógyszertárak, bankok, állateledel boltok nyitva tarthatnak az összes többi üzletet bezárják. Az alapellátás mindenki számára biztosított lesz.
- A házhoz szállítással foglalkozó futárszolgálatok folytathatják tevékenységüket.
- Minden munkáltatót felszólítanak, amennyiben lehetséges, álljanak át távmunkára, otthoni munkára.
- Hétfőtől leállítják a légi közlekedést Spanyolország, Svájc, Franciaország és Ausztria között.
- Ausztria és Svájc között közúti határellenőrzést vezetnek be.
- Paznauental és St. Anton am Arlberg települést karantén alá helyezik. Ezeket a területeket teljesen izolálják. Az itt élők minden ellátást megkapnak, és 14 nap elteltével ismét visszatérhetnek eddig megszokott életükhöz. Az itt lévő külföldiek elhagyhatják a területet, de adataikat felveszik, és hazájukban karanténba kell vonulniuk.
- Látogatási tilalmat vezetnek be a kórházakban. Csak a beteg gyermekekhez és a haldoklókhoz mehetnek be a hozzátartozók.
- Mindenkit felszólítanak, hogy a veszélyeztetett csoportok védelme érdekében kerülje a közvetlen kontaktust a 70 évnél idősebbekkel, illetve a súlyos szív-, tüdő-és keringési betegségben szenvedőkkel, a cukorbetegekkel és a daganatos betegekkel.
- Már korábban elrendelték, hogy az iskolák felső tagozatai (14 év feletti diákok) hétfőtől, az alsó tagozatok (14 év alatti diákok) pedig szerdától zárnak be.