Visszatért a középkor: a tálibok holttestet akasztottak egy darura Herát főterén

Visszatért a középkor: a tálibok holttestet akasztottak egy darura Herát főterén

Képünk csak illusztráció! Iszlamista tálib géppuskás Kandahárban 2021. szeptember 1-jén (Fotó: MTI/EPA)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A tálibok holttestet akasztottak ki egy darura a nyugat-afganisztáni Herát főterén – írta az AP hírügynökség egy szemtanúra hivatkozva. Vazir Ahmad Szeddiki gyógyszerész mondta el az AP munkatársainak, hogy eredetileg négy holttestet hurcoltak a főtérre a tálibok, közülük egyet felakasztottak ott, a többit pedig a város más részein tették közszemlére.

Szeddiki elmondása szerint a tálibok kihirdették a főtéren, hogy emberrabláson kapták a négy embert, és rendőrök végeztek velük.

Nurruddin Turabi molla, a tálib mozgalom egyik alapítója, aki a huszonöt évvel ezelőtti tálib hatalom idején a szigorúan értelmezett iszlám törvények (saría) érvényesítésért felelős vezető volt, azt mondta a minap, hogy a mozgalom ismét kivégzésekkel és kézlevágásokkal fogja büntetni a bűnelkövetőket, de valószínűleg nem fogja nyilvánosan végrehajtatni az ítéleteket, írja az MTI.

A tálibok augusztus 15-én vonultak be Kabulba, majd bejelentették, hogy ők Afganisztán urai, és ellenőrzésük alá vonták az ország szinte teljes területét. A nemzetközi közösség figyeli azt, hogy ezúttal is olyan könyörtelenül, a nőket elnyomva fogják-e irányítani az országot, mint a kilencvenes évek végén, vagy enyhítenek a szigoron. A mozgalom vezetőinek világlátása mindenesetre továbbra is a mélyen konzervatív, függetlenül attól, hogy nem idegenkednek a legmodernebb táv- és adatközlési technológiát, például a mobiltelefonok igénybe vételétől.

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

„Imádkoztam Dobrev Kláráért” – Magyar Hang-ajánló

„Imádkoztam Dobrev Kláráért” – Magyar Hang-ajánló

Interjú Márki-Zay Péterrel, Chikán Attilával és Enyedi Ildikóval! Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter? Kire szavaztak a közélet ismert arcai? Milliókat érnek Szijjártó helikopterezései, de egy fillért sem fizet érte! Keresse a friss Magyar Hangot, Budai Hang mellékletünkkel!

Kötöttfogás Extra

Támogasson minket!

Keresés

Csatlakozzon hozzánk Patreonon

Pogátsa Árnyékot vet, de még így se, még vele se találjuk a hazai középosztályt