Az Európai Unió Bíróságának szerdai ítélete az uniós szerveknek azt a veszélyes törekvését erősíti meg, hogy az alapszerződéseken túllépve bővítsék hatáskörüket – jelentette ki Piotr Müller.
Külföld
Stoltenberg szerint az orosz bejelentéssel ellentétben úgy tűnik, hogy Oroszország folytatja a katonai tevékenységet, erősíti jelenlétét az Ukrajnával közös határán. Lavrov szerint a Nyugat értetlen.
A kormány tartósan 25 százalékról 13 százalékra csökkenti a gáz áfáját, két hónapra pedig 5 százalékra. Több élelmiszeré és mezőgazdasági terméké is 5 százalék lesz.
Visszautasították Magyarország és Lengyelország keresetét. Márki-Zay Péter úgy reagált, hogy a korrupció megfosztja Magyarországot az európai helyreállítási támogatástól, de ha győznek, visszaszerzik a fejenként 600 ezer forintot érő támogatást.
Egy vasúti szerelvény áthaladt a krími hídon, az orosz déli katonai körzet haditechnikáját szállítva az alegységek állandó állomáshelyére.
A kanadai főváros, Ottawa életét három héten keresztül szinte megbénították a blokádot kiépítő kamionosok, a rendőrség pedig jó részt tehetetlenül nézte végig az oltásellenesek akcióit.
A pakisztáni influenszer bátyja büszke tettére, a családjuk megbocsátott neki a becsületgyilkosságért.
A húsz gyerek és hat felnőtt halálát okozó vérengzés során Remington lőszert használtak.
Megint Oroszországot gyanítják a háttérben.
Rácz András Oroszország-szakértő szerint semmi nem utal deeszkalációra, ellenben sok a fenyegető jel.
Kedden kezdődött Putyin legfőbb politikai ellenfelének pere.
Nem tudni, mennyit fizet II. Erzsébet fia a megállapodás részeként.
A jogszabály ellen egy megbírságolt egyetemi hallgató emelt alkotmányossági óvást.
A Donyec-medence kérdése még mindig rendezhető a minszki megállapodások végrehajtása révén – jelentette ki Vlagyimir Putyin.
A javaslat értelmében az uniós helyreállítási alap 15 százalékát kifejezetten a városok Covid utáni „újraélesztésére” használnák.