Szemérmetlen koppintás ritkán szokott ilyen jól elsülni, mint A néma forradalom esetében. Lars Kraume filmjét októbertől országszerte is vetítik, de a német, osztrák és svájci alkotásokat felvonultató Szemrevaló Filmfesztiválon már láthatták az érdeklődők. A film megtörtént eseten alapszik: az ötvenes évek NDK-jában néhány fiatal hírét vette a magyar forradalmárok hősiességének, és egy perces csenddel adózott előttük az egyik óra elején.
A néma kiállás alapvetően nem sok vizet zavart volna, de olyan korban és helyen esett meg, ahol kifejezetten példát igyekeztek statuálni a lelkiismeretükre hallgatókkal szemben. Így nem sokra rá már azt kellett fontolgatniuk a résztvevőknek, hogy elárulják-e egymást, vagy búcsút mondanak az érettséginek és a továbbtanulásnak. Az állam Fritz Bauer ellen rendezője mindezt erős Holt költők társasága-áthallásokkal mutatja meg, nem spórolva a patetikus, heroikus pillanatokkal sem. Persze általános tendencia, hogy a teljes társadalmakat lealacsonyító XX. századból mégis legszívesebben az embert látjuk az embertelenségben. Hát még, ha fiatalok váltják meg szüleik bűneit, s mondanak nemet megalkuvásra, a történelmi rossz újratermelődésére. A néma forradalom külön kedves lehet szívünknek, látva, hogy az 56-os forradalom legnehezebb pillanataiban is akadtak, akik a veszélyt vállalva is kiálltak mellettünk.
A filmnek emellett a legjobb pillanatai mégis azok, amikor az egymás közti kapcsolatok dinamikáját figyelhetjük. A történelmi pillanatban elvégre az a legizgalmasabb, hogyan maradnak hűségesek egymáshoz, miként értelmezik a másikkal szembeni árulást és megbocsátást, a közösségi szellemet és egyéni felelősségvállalást.
A néma forradalom (12) október 11-től a mozikban!
Igaz történet egy kelet-német osztályról, amely kiállt a magyar forradalmárok mellett. 1956 októberében pár érettségi előtt álló tinédzser Nyugat-Berlinbe látogat, ahol független tudósításokkal találkoznak a budapesti eseményekről. Rádöbbennek arra, hogy az otthon hallott propagandával szemben nem ellenforradalmi zavargások zajlanak Budapesten, és hazatérve illegális rádióadásokból igyekeznek tájékozódni a magyar eseményekről.
A Mürer – Egy per anatómiája ezzel szemben kétséget sem hagy afelől, mennyire lehet egy rossz rendszer foglyaként hűnek maradni elveinkhez. Pedig a történet a hatvanas évek Ausztriájában játszódik, az elszámoltatandó fél pedig egy náci háborús bűnös, akit ráadásul Litvániában el is ítéltek már. Franz Mürer mégis mintha elszámoltathatatlan lenne.
A grazi politikai hangulatban sokak érdeke, hogy a botrány elmaradjon, s hogy a demokratikus politikában is aktív egykori náci rémre ne bizonyítsák rá bűnösségét. Hiába hát a számtalan tanú és az egy irányba mutató jelek, ha egyszer a bíróságon majd mindenki az igazság elkendőzésére játszik. A Christian Frosch által filmre vitt történet bőven tartalmaz váratlan fordulatokat, a tárgyalótermi krimi pedig olykor szinte thrillerbe vált, a feszültséget vágni lehet a a bíróság falai közt, de azon kívül is. A nyomasztó pillanatok hatásosan szembesítenek vele, hogy hiába minden remény, az igazság és emberség érvényesülését nemcsak elnyomó rendszerekben akadályozzák. Karl Fischer rendkívül pontosan hozza a címszereplőt ebben a Szemrevalón bemutatott filmben, amely katarzist nem kínál, sokkal inkább távozhatunk jelentős szégyenérzettől sújtva a moziból.
Murer - Anatomie eines Prozesses - Trailer
jetzt im Kino Graz 1963. Wegen Kriegsverbrechen steht der angesehene Lokalpolitiker und Großbauer Franz Murer, 1941-43 für das Ghetto von Vilnius verantwortlich, vor Gericht. Überlebende des Massenmordes reisen an, um auszusagen und Gerechtigkeit zu erwirken. Basierend auf den originalen Gerichtsprotokollen wird von einem der größten Justizskandale der Zweiten Republik erzählt - und von politischer Strategie jenseits moralischer Werte.
Történelmi pillanatban játszódik a Tranzit is, ezúttal viszont a hétköznapok embere kerül a középpontba. A negyvenes évek elején járunk, hősünk, Georg pedig a náci uralom elől Franciaországba menekült. Indulna onnan is tovább, de Marseilles-ben ragadt, ahol egy halott író személyazonosságát felöltve igyekszik túlélni. Christian Petzold filmje érezhetően rájátszana a migrációs válságra is, párhuzamot vonva az akkori és mostani menekültek közt. A Tranzit viszont jóval inkább a narrációval megtámogatott, olykor már-már mitologikussá emelt történetmondás miatt tud izgalmas maradni.
Georg sztoriját nem azért figyeljük torokszorítva, mert érezzük, hogy bármikor bármi megtörténhet. Épp ellenkezőleg, a várakozás időtlenné merevül, a sorsnélküliség maga alá temet. Hiába remél Maria (a nagyszerű Paula Beer) is, aki férjét keresi – azt az írót, akinek a papírjait Georg szerezte meg. Kettejüknek együtt nemcsak az őszinteségre vagy helyzetükkel való szembenézésre nincs lehetőségük, de a továbblépésre sem. Anna Seghers regénye persze eleve remek, de Petzold is ügyesen nyúlt az alapanyaghoz, Stefan Will nyugtalanító zenéje pedig szintén elsőrangú. Ha túl tudjuk tenni magunkat a főszereplő, Franz Rogowski tenyérbemászó játékán, lebilincselő másfél órát nyújthat ez a film.
Tranzit (16) feliratos előzetes
A náci megszállás idején egy férfi kétségbeesetten próbálja Franciaországot elhagyni és Amerikába jutni. Terve végrehajtásához egy halott ember identitását veszi fel, akinek a dokumentumai a birtokába kerülnek. Miközben Marseille-ből próbálja tranzitvízummal elhagyni Európát, találkozik egy fiatal nővel, aki kétségbeesetten kutatja eltűnt férjét. Azt a férfit, akinek a személyazonosságát felvette.
De nem érdemes kihagyni a Szemrevaló kamaszdrámáját, a múlt héten a magyar mozikban is bemutatkozó Kékről álmodomat sem. Az Adele élete (Blue is the warmest color) után úgy tűnik, a filmesek a tinédzserlét minden nyűgjét-gondját, a felnövekvés teljes súlyát ezzel a színnel tudják a legjobban megfesteni. Igaz, Lisa Brühlmann rendezése közelebb áll az olyan darabokhoz, mint a Nyers vagy a Thelma. Mia sztorija szintén beillik beavatásdrámának: a szende tinédzserlány felfedezi a világ romlottságát, és maga is fokozatosan elkezd átalakulni. Itt a szó szoros értelmében, amivel a film félúton átvedlik egyfajta bizarr horrorrá, bizonyítva, hogy A víz érintését el lehetett volna sokkal tökösebben is készíteni.
Brühlmann bátorsága éppúgy dicséretet érdemel, ahogy a Kékről álmodom hol realista, hol látomásos világa is. Igaz, a fiatal lánybandák vélt felszínességét meg lehetett volna mutatni jóval érzékenyebben, kevésbé közhelyesen is, de szerencsére a Kékről álmodom félúton kanyart vesz, és a végére embert farag az egyik barátnőből is. De első nagyjátékfilmes rendezése ez Brühlmannak, így mondhatjuk, hogy kezdetnek mindez nagyon is ígéretes.
Kékről álmodom (Blue my mind) - Feliratos előzetes (16)
Uploaded by ADS Service Official on 2018-06-06.
