Tele volt szívvel és szerelemmel a pesti éjszaka

Tele volt szívvel és szerelemmel a pesti éjszaka

Backstreet Boys-koncert Budapesten, a Papp László Arénában 2022. november 2-án (Fotó: Zimon András/Magyar Hang)

Fotó: Zimilab

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Mi is dobhatna fel jobban egy szürke novemberi estét, mint a Backstreet Boys újabb magyarországi koncertje – tettem fel magamnak a kérdést így szerda délelőtt, miközben a fellépésre hangolódva elővettem a zenekar pár dalát a laptopom mélyéről – nyugi, nem a Lomtárból. Az újabb szó egyébként arra a tényre utal, hogy néhány éve már adott a banda egy teltházas bulit épp a Papp László Sportarénában. A DNA-ra keresztelt turné (utolsó előtti nagylemezükkel azonos című) azóta is szakadatlanul dübörög, sőt, olyan kies tájakra is eljutott, mint Szaúd-Arábia vagy akár Ausztrália és Japán. Sőt, a srácok annyira belecsaptak a lecsóba, hogy nemrég ki is adtak egy karácsonyi korongot, gondolván már az unokákra is. Na, de visszatérve a jelenbe és a DNA Tourhoz, lássuk még a beszámoló előtt mit is takar a fiúcsapat kifejezés.

„Boyband” – már önmagában a szó is furcsa, hiszen melyik zenekar nem fiúbanda, ha férfiakból áll? Természetesen mindegyik az. De akkor mégis, mi a bánatot jelenet ez a fiúcsapat kifejezés? Egy, a zenei producerek által létrehozott zenei termék, patikamérlegen kimérve. A zenei önkifejezés és improvizáció teljes megsemmisülése, egy banda, aminek minden mozdulata, imázsa, dala egy hozzáértő csapat ötlete alapján születik meg, pusztán egy célból: hogy sok-sok pénzt termeljenek a kiadójuknak vagy a kiötlőjüknek. Produktumuk célközönsége is természetesen alaposan meghatározott és a marketing-szakemberek által felmért. Hibának itt helye nincs! De mi ebben a jó? Semmi! Cirkusz. A tulajdonképpen a teljes 90-es évek második felét leuraló stílustól mindig is viszolyogtam, de ez legyen az én bajom, ízlések és pofonok. Sőt, örök vita a zenekedvelők között az is, hogy egy fiúcsapat „valódi” zenekar-e, vagy sem. Elnézést is kérek a hosszú bevezetőért, de muszáj volt mindezt leírnom, hiszen a fiúbandák etalonja látogatott ismét hozzánk.

Tulajdonképpen a pályafutásuk semmiben nem különbözik az összes hasonló csapatétól. Az ő esetükben egy Lou Pearlman nevű fickó találta ki a projektet a New Kids On The Block sikereit látva. Összeverbuvált pár nagyon tehetséges szövegírót, zenei gurut, kiválogatott pár jó hangú srácot és felrajzolta a terméket a zenei palettára. A horgot viszonylag hamar bekapta a célközönség és a Brian Littrell, Nick Carter, Howie Dorough, A.J McLean, Kevin Richards alkotta csapat hirtelen a zenei mainstreambe került. A különböző zenei adók által orrba-szájba játszott Backstreet-slágerek hatalmas sikernek bizonyultak, és persze az egyszerű recept által kitermelt formáció – azt nem mondom, hogy stílusteremtő nyomdokain – de, egyre több hasonszőrű kompánia merészkedett ki a fényre. A teljesség igénye nélkül, például az N’Sync, a Take That, a Blue, a Westlife és még sorolhatnám... persze a többségük el is tűnt süllyesztőben azzal a lendülettel, ahogy feltűnt, de szerencsére akadtak üdítő kivételek is, körülbelül az egymillió az egyhez arányban, hiszen Robbie Williams vagy épp Justin Timberlake későbbi sikerei is egy-egy fiúbandának köszönhetőek. Egyébként a Backstreet mentségére annyit elmondanék, hogy a „Gyere, gyere, forgass mindent fel. gyere, gyere. Forgass mindent fel. Oh, bébi olyan jó vagy, Magamévá teszlek. Az ajkaid olyan édesek” mélységű dalszövegektől azért a komolyabb témák felé vették az irányt, sőt egyikük-másikuk a csapaton belül még a dal- és zeneszerzés útjára is lépett. 

Picit cidriztem a szerda estétől, hogy mit is keresek ezen a bulin, de azért összességében nem kellett csalódnom nekem sem. Hiszen, aki erre a stílusra vevő, egy igazán profi show-t kaphatott, aki meg nem, az maximum hőbörgött egyet a büfében.

Az öt srác pontban kilenckor libbent be a „fullházas” Aréna színpadára, olyan ováció közepette, hogy azt hittem, megsüketülök. Persze ez érthető, hiszen jó néha félretenni a mindennapi rutint és bulizni egy jót az ismert slágerekre. No meg ilyen daliákat nem mindennap láthat a hazai hölgyközönség. De félre a tréfával! A Backstreetes fiúk jól tartják magukat. A hatalmas kivetítő előtti, különböző fan-pitekkel tarkított színpad, egész innovatív volt. Sőt, mondhatni csontprofi. A banda pedig táncolt és izzadt is rendesen, de ahogy megfigyeltem, az idő még nem koptatta meg az orlandói utcákon edzett muszklikat, beleadtak apait anyait. A főképp a harmincas éveiket taposó hölgyekből álló közönség végig állva bulizta végig az este olyan slágereit, mint a Larger Than Life, vagy épp a lélek mélységeit boncolgató Get Down vagy Call.

A setlist gerincét főleg a DNA-lemez dalai adták, de szinte az összes lemezükről elhangzott néhány dal. Persze volt akapella-betét is, amiben a fiúk megcsillogtathatták valódi énektudásukat, aztán elhangzottak a nagy romantikus eposzok is, úgy mint az I Want It That Way, az All I Have To Give, az I’ll Never Break your Heart, és az As Long As You Love Me is. A dalok címei önmagukért beszélnek, ennyi Heart és Love valószínűleg egyetlen másik koncerten sem hangzik el. A zene nem tudom mennyire volt élő, mert zenészt nem láttam a színpadon (távol álltam), de feltételezem Kozsót és csapatát nem kellett emiatt az ELMÜ-től vagy a NAV-tól kirángatni.

A buli csúcspontja az ovációs görbét tekintve az Everybody és a Larger Than Life voltak, a közönség reakcióit az ismertebb daloknál a Stones is megirigyelhette volna. 32 dal volt az étlapjukon szerdán és az előző pesti koncertjükhöz képest át is variálták a dalsorrendet és még be is emeltek pár meglepetést. Volt persze minden, ami szemnek-szájnak ingere, ki-ki igénye szerint: színpadon átöltözés, közönség énekeltetés stb... A hangosításra szerencsére az egész este folyamán nem lehetett semmi rosszat mondani, a hangulat is rendben volt, így aki kilátogatott az Arénába, az egy stílus nagyágyúit láthatta, egy erősen nosztalgikus koncert keretein belül. (10/6.5)

Címkék: kritika, zene, koncert