Elhunyt Török Ádám

Elhunyt Török Ádám

Török Ádám 2016-ban (Fotó: Solymári, Wikipedia)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Elhunyt Török Ádám énekes, fuvolista, dalszerző. Hetvenöt éves korában, álmában érte a halál – írta meg a Blikk. A zenész fia, Török Dániel így búcsúzott tőle kedd reggel a Facebook-oldalán: „»Hé, ember, mondom, ember! / Az utat járom én, / mert ha nem tudnád, az út királya / voltam s maradok én!« Odaát találkozunk Apa.”

Török Ádám 1948. január 12-én született Budapesten. 1965-ben, még gimnazistaként kezdett zenélni, gyerekkorában már fuvolázott. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsessz-tanszakának előkészítőjére járt. Húszévesen már a Dogs együttes énekese volt, majd rögtön meg is alapította a máig népszerű, progresszív- és dzsesszrockban úttörő, később egyre inkább a blues felé forduló Mini együttest. A zenekar az eltelt idő alatt tizenöt év szünetett ugyan tartott, de napjainkig létezett. A csapat tagsága folyamatosan cserélődött, az alapító Závodi János helyére még a hetvenes években érkezett Tátrai Tibor. 

A csapat 1980-ban oszlott fel, ekkor jött létre a Mini RC (Robot Company), illetve a Tátrai-Török Tandem. Az énekes közben szólókarrierbe kezdett, fellépett számos országban, majd Závodival közösen megalapította a R.A.B.B. (Rhythm and Blues Branch) együttest. Közben viszont egykori zenekarát sem feledte: 1993-ban a Budapest Sportcsarnokban, 1998-ban a Petőfi Csarnokban tartottak jubileumi koncertet. A csapat is ekkor éledt újjá, már Török Ádámés a Mini néven.

Az új formáció végül hosszabb ideig is létezett, és több lemezt adott ki, mint az eredeti. Több mint ötvenévnyi pályáját május 8-án köszöntötte volna az Erkel Színházban. Az énekes-fuvolista három hónapja ünnepelte hetvenötödik születésnapját.

Török Ádám 1999-ben kapta meg a Pro Urbe Budapest-díjat, 2017-ben átvehette a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, 2019-ben pedig a Máté Péter-díjat.

„Itt volt egy elvtárs, rólad érdeklődött”

A zenész a rendszerváltás után beszélt arról, többek között 2015-ben a Zalai Hírlapnak: kikérte a rá vonatkozó adatokat, és 1972-től egészen 1981-ig figyelte az állambiztonság. Elmondása szerint tizenhárman jelentettek róla, amit ő akkoriban csak elejtett félmondatokból érzékelt. Például, mikor egy művelődési ház igazgatója csak annyival fogadta: „itt volt egy elvtárs, rólad érdeklődött.”

Hippivezérnek tartották szavai szerint, emiatt pedig hiába alakultak meg 1968-ban, csak tíz évvel később jelentethették meg első lemezüket, Vissza a városba címmel. A Fruit Pebbles anyaga pedig már 1972-re elkészült, de végül csak 2008-ban jelent meg. Az említett cikkben elmondta azt is, karrierje során nagyjából százharminc dalt írt, ezek között pedig harminc-negyven olyat talált, amelyeket még a kétezertízes évek közönsége is nagyon szeretett. 

Visszatértek a harmóniák

„Sosem számoltam a közönséget. Mindig azt játszottam, ami kedvemre volt, s arra jöttek be. Persze nem rossz, ha százezer vagy még több lemez kel el, de tudomásul kell venni, hogy a slágerzene kapósabb, s mi nem a sportcsarnokokban, hanem a klubokban vagyunk otthon” – ezt még 1989-ben nyilatkozta a Reformnak. Zenéje kapcsán akkor úgy fogalmazott: „Visszatértek a harmóniák, a ritmusok változatosabbak, teltebbek lettek. Nem dobtuk ki az elektromos hangszereket, játszik a szintetizátor is, de a főszerepet immár újra a hagyományos hangszerek vették át, így például az akusztikus gitárok, a hárfa vagy nálunk a fuvola.” Keserűen emlegette ekkor is, hogy a Magyar Hanglemezgyártó Vállalattal évek óta nem sikerült összehozni egy lemezt, viszont már le tudtak szerződni az RTV-vel, és úgy tapasztalta, a rádió is melléjük állt. 

Korábbi nemzetes kollégánk, Tölgyesi Gábor ekként foglalta össze Török Ádám pályáját az első album harmincéves jubileumán, 2008-ban: „Kezdetben volt a Jethro Tull, majd következtek a Cream, a Traffic, Jimmy Hendrix vagy Ian Anderson muzsikájának feldolgozásai. Török Ádám pályafutása ma már szinte klasszikusnak számító zenékkel indult. A Tabán, az Ifjúsági Park, s legfőképp a Bem Rockpart klub állandó fellépőjeként a Mini hozzászoktatta a közönséget az igényes, progresszív bluesrockhoz, amely mindig visszatér a bartóki gyökerekhez, de magabiztosan kalandozott a dzsessz és a rythm’n’blues között is.”

„A Mini általad lett óriás”

„Jó utat, Török Ádám! Nagy hatással voltál ránk, köszönünk mindent!” – búcsúzott Facebook-oldalán az Anima Sound System együttes. A zenészről megemlékezett Turczi István költő is: „Az egész magyar zenei élet és minden zenebarát megrendüléssel értesült a szomorú hírről, hogy 75 éves korában elhunyt Török Ádám, a magyar rock állócsillaga, az egyik leginvenciózusabb és legalázatosabb fuvolaművész, korunk meghatározó hazai zenei személyisége. Ádi, mindig hiányozni fogsz. A Mini általad lett óriás.”

Borlai Gergő dobos azt írta: „Vele kezdtem a rockbizniszt 12 éves koromban. Nyugodj békében, Török Ádám!” Stumpf András újságíró-zenész pedig így foglalta össze a blueslegenda pályáját: „Persze, én is úgy ismertem meg, mint kortársaim legtöbbje, a kilencvenes évek közepén a Tabánban, ahogy a RABB frontembereként nyomja, hogy »Jön a gőzhajó, jön a gőzhajó«. Csakhogy Török Ádám sokkal több volt a már akkor is veterán bluesrock-arcnál, akit akkor láttam benne. (...) Színpadi magabiztosságát, tudását arra használta, hogy ne kelljen szakmai dolgokon gondolkodnia, hogy teljesen átadhassa magát az interpretációnak, a dalnak, a zenének. A hangszerelés, az előadás: minden olyan volt, hogy jó volt közben magyarnak lenni. Egy kultúrnemzet tagjának.”