Hagymatea és töltött macskanyelv is vár a sétálókra
Kenyértörés és tunkolás az átalakuló Onyx látványkonyhájában az Imagine Budapest városi sétáján (Fotó: Magyar Hang/Lukács Csaba)

Immár másodszor szervezi meg a városi sétákat szervező Imagine a gasztronómiának dedikált hónapját. Márciusban több mint 50 alkalommal, 13 tematikában indulnak séták, amelyek között ott találjuk a tavalyi év legnagyobb sikereit is, mint a Vendégségben az Auguszt családnál vagy a Sörgyári örömök elnevezésű programot. Emellett olyan különleges újdonságokkal is készülnek, mint a korábban két Michelin-csillaggal is kitüntetett Onyxot felfedező, kóstolókkal tarkított bejárás. De a régóta zárva tartó Adria-palotát is felfedezhetjük, és miután elmerültünk az egykori gyarmatáruk világában, néhányat meg is kóstolhatunk közülük a Flava étteremben.

Enni mindenki szeret, de ez az aktus lehet jóval több is, kint egy alapszükséglet kielégítése. A gasztronómia ünnep: az ételek és italok elkészítése, a menüsorok összeállítása, a tálalás és a felszolgálás pillanatai, a kóstolás és az étkezés mind jeles esemény lehet, legyen szó egy vasárnapi húslevesről otthon, egy exkluzív vacsoráról egy fine dining étteremben vagy akár egy pár kiváló virsliről egy monarchiabeli sörházban.

A hónapot beharangozó zárt körű sajtósétán mi is részt vettünk, és jól szórakoztunk. Megismerhettük a József Nádor tér egykori, ma már csak az emlékekben létező híres éttermeit, aztán a Herendi porcelánboltban a tálalás művészetén ámuldozhattunk – érdekes volt látni, hogyan sikerült felfrissíteni, modernizálni olyan klasszikus mintákat, mint az Apponyi, a Rothschild vagy a Viktória. Utána a Gerbeaud múltjába és az ugyanabban az épületben működő Onyx Műhely jövőjébe is belepillanthattunk. Merkl Márta művészettörténész – aki food designról szóló PhD-kutatását az étkezési élmény tervezéséről írja, és ilyen minőségében kapcsolódik az Onyx csapatához – megismertette azt az összetett folyamatot, amelynek eredményeként egy vacsora komplex, minden érzékszervünkre ható, életre szóló és egyedi élmény lesz.

A Herendi bemutató üzletében Cserhalmi Rita vezetett be a tálalás művészetébe az Imagine Budapest városi sétáján (Fotó: Magyar Hang/Lukács Csaba)
A Herendi bemutató üzletében Cserhalmi Rita vezetett be a tálalás művészetébe az Imagine Budapest városi sétáján (Fotó: Magyar Hang/Lukács Csaba)

Egykor telefonközpont volt, manapság Ed Sheeran száll meg ott
Makrai Sonja

Egykor telefonközpont volt, manapság Ed Sheeran száll meg ott

Az Építészet Hónapjához kapcsolódva az Imagine Budapest sétáján bepillantást kaphattunk abba, miként újult meg a hazai ipari építészet egyik fontos alkotása.

És valóban: megfelelő minőségű alapanyagokkal, kreativitással és bátorsággal még egy konyhai tunkolás is tud emlékezetes közösségi élménnyé válni – a házi kovászos cipó megtörésének hangja, majd a meleg kenyérre kent pecsenyelé és barna vaj íze sokáig velünk marad. És akkor még nem is beszéltünk a mézes hagymateáról és a kamillás hajdinakásás tormafagylaltról, valamint a töltött macskanyelvről.

Egy másik érdekesnek ígérkező program a boldog békeidők ízeinek felfedezése. A Monarchia időszakának nyomait szinte mindenhol fel lehet fedezni a magyar fővárosban, és ez alól nem kivétel a gasztronómia sem: Katona Csaba túravezető megmutatja, mi és hogyan vált a tradicionálisnak tekintett hazai étkezési kultúra részévé ebből az időszakból, és a kóstolók sem maradnak el. Mesélnek nekünk az alapanyagokról, a vásárcsarnokokról, a dualista állam polgárainak étkezési szokásairól. Az elméletet pedig a gyakorlatban is a tányérra varázsolják a Ferdinánd Monarchia Étteremben, reggeli formájában: bécsi virsli császárzsemlével és mustárral, zakuszka pityókás kenyérrel, barhesz vajjal és baracklekvárral, füstölt parasztkolbász körözöttel és kovászos kenyérrel. Aki megszomjazik, az bécsi melangezsal vagy teával frissülhet fel.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/9. számában jelent meg március 1-jén.