Hosszú utat járt be a Kultiplexből indulva a BuSho

Hosszú utat járt be a Kultiplexből indulva a BuSho

Montázs a 20. BuSho versenyfilmjeiből

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A huszadik kiadásához érkezik jövő héten a BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál, melynek kezdetei egészen a kétezres évek végén bezárt Kultiplexig nyúlnak vissza. A Tilos rádió akkori Kinizsi utcai bázisa korábban üzemelt Blue Box néven, illetve Kinizsi moziként is, a mindenes pedig húsz éve az a Szabó Simon volt, aki az elmúlt időszakban is évről évre felmondta a BuSho spotjait. A fesztivál mostani közleménye szerint két teltházas koncertet is összehoztak itt egy este alatt Erik Sumónak. Igaz, kicsit cselesen oldották meg: élőben vetítették ki az udvarra, ami éppen bent zajlott. Szerveztek Satöbbi-koncertet, Naprát is, végül viszont menni kellett, a műemlék épületet lebontották. Következett az Almássy tér, majd hat évig a Vörösmarty Mozi. Így érkeztek meg tíz évvel ezelőtt a Puskin moziig, ahol a fesztivál most jubileumát ünnepli. Az egészet még a banános kartondobozokban szállított VHS-kazetákkal kezdték, végül eljutottak – ahogy mindannyian mások is – a fizikai hordozó nélküli felhőig.

A huszadik kiadás szeptember 3-án, este hétkor indul az Olasz Kultúrintézetben, a fesztivált ezúttal a tavalyi év nemzetközi zsűrijének tagja, Szövényi-Lux Balázs filmrendező nyitja. A rendezvényen fellép a Louisiana Double és Ferenczi György is, míg párhuzamosan leadják a tavalyi év díjazott alkotásait.

A versenyprogram szeptember 4-én, kora délután indul a Puskinban: lesznek bemutatók és ismétlő vetítések is, vidéki helyszín pedig idén is a szentendrei P’Art Mozi. Az Olasz Kultúrintézetben, ahogy korábban is írtuk, lehet menni kísérőprogramokra: portugál, olasz és kanadai rövidfilm-válogatásra, workshop-bemutatóra és panoráma vetítésekre, ahogy NMHH Médiatudatosság Konferenciára is. Csütörtökön fellép továbbá a Három Hollóban egy dán zenekar, a Raised to Rock. Majd a díjkiosztó is az Olasz Kultúrintézetben lesz szeptember 7-én este.

A közel ezer nevezett rövidfilmből végül negyvennyolcat válogattak be a programba, tizenkilenc ország produkcióit lehet majd nézni kilenc blokkban.

Emeljünk ki néhány érdekességet: egyebek közt lesznek Cannes-t és a Berlinalét is megjárt rövidfilmek. A katalán Anna Llarguées filmjét, a Crack of Dawn-t (Trenc d’alba) díjra is jelölték a francia filmfesztiválon. A filmben egy lebontásra ítélt vidéki házon megy a vita, a család egy része megmentené az őseik által épített helyet, a fiatalok viszont inkább azon gondolkoznak, hová is mehetnének. A Benzina/Gasoline című kisfilmet személyesen kíséri el a fesztiválra az olasz rendező, Daniel Daquino.

Az északi különlegességek kedvelői is örülhetnek, itt lesz az izlandi Gunnur Martinsdóttir Schlüter filmje, a Cannes-ban különdíjas Fár / Behatolás. A filmben egy sirály csapódik a belvárosi kávézó üvegének, miközben odabenn egy izgalmas befektetési lehetőségről tárgyalnak. Megpróbálják figyelmen kívül hagyni a történteket, de hiába. A nemzetközi programból kiemelhető szintén a francia Marie-Lola Terver produkciója, a The Mysterious Adventures of Claude Conseil. A címszereplő egy erdei házban él a férjével, mindennapjaikat béke és nyugalom jellemzi. Egészen addig, mígnem titokzatos telefonhívások kezdik borzolni a kedélyeket. A francia-török Bye Bye Turtle eközben a Berlinale rövidfilmes szekciójában szerepelt. Selin Oksuzuglu rendezését méltatta mások mellett a Cineuropa is.

A magyar filmek különösen fontosak számunkra, Kühnel-Szabó Anita Apád című animációja pedig már így is számos fesztiválon szerepelt jól, zsebelt be díjakat. Érthető módon: a Scherer Péter és Jéger Zsombor szinkronjára épített, szatirikus mű egyedi animációval támad, és a purgatórium világát tökéletes fekete humorral ábrázolja. A Superbiával és a Lidérc úrral már nagyot futó Tóth Luca is itt lesz a Vegan Mayóval, Nagy Kálmántól pedig Az utca másik vége szintén fontos néznivaló, a filmet dicsértük is már korábban.

A BuSho médiapartnere idén a Magyar Hang.