A spanyolokat rövidfilmezésben még mindig nehéz lekörözni

A spanyolokat rövidfilmezésben még mindig nehéz lekörözni

Montázs a 20. BuSho versenyfilmjeiből

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A magyar rövidfilmeket továbbra is a nemzetközi élmezőnybe sorolhatjuk, viszont sajnos a Deák Kristóf-féle Mindenki Oscar-díja is kevés volt ahhoz, hogy a műfajt a szélesebb közönség is számon tartsa. Néha végigszalad egy-egy olyan lenyűgöző munka a közösségi médián, mint annak idején Tóth Barnabástól az Újratervezés vagy Vácz Pétertől a Nyuszi és őz. De még mindig sokat kell tenni azért, hogy a szép számban felsorakozó alkotók ott legyenek a köztudatban, a művek pedig tartósan elérhetőek maradjanak. Ebben nélkülözhetetlen szerepet töltenek be az olyan fesztiválok, mint az idén jubileumi, 20. kiadását megérő BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál. Az eseményt, melyről korábban is évről évre írtunk, idén szeptember 3-tól 8-ig tartják a budapesti Puskin Moziban, az Olasz Kultúrintézetben és a szentendrei P’art Moziban. A BuSho egyik különlegessége, hogy a magyar mezőny szépen besimul a nemzetközibe, így egymás mellett nézhetőek, összevethetőek az egyes nemzetek jelöltjei. A fikciós, animációs és kísérleti rövidfilmek három fő-, hat kategória- és két különdíjért versengenek idén. Összesen hatvannégy országból érkezett ezer nevezés, a Filmfreeway szokásos felülete mellett pedig idén egy kínai platformon is fogadtak jelentkezéseket.

A spanyolok továbbra is verhetetlennek látszanak: a legtöbbet, kilencvenhetet ők küldték. A BuSho szervezői szerint ez nem véletlen, példát lehet venni róluk, amilyen jól szervezett egységekben koordinálják a rövidfilmek terjesztését.

A magyar nevezések aránya miatt sincs okunk szégyenkezni, nyolcvannégy hazai munkát küldtek be. A dobogó harmadik fokára a németek kerültek hetvenegy jelöléssel. Az előzsűri végül tizenkilenc országból negyvennyolc filmet válogatott be a versenyprogramba: harmincegy fikciósat, tíz animációsat és hét kísérletit.

A versenyprogramban a magyarok dominálnak, minden blokkban szerepel egy, tehát összesen kilenc alkotás. Korábban egyébként tizenkét blokk volt, ez csökkent most kilencre, blokkonként öt-hat rövidfilmmel. Az összes vetítést a Puskinban tartják, míg a kísérőprogramokat nagyrészt az Olasz Kultúrintézetben. De lesznek vetítések a szentendrei P’Art Moziban is. Panorámavetítésekkel, workshopokkal, NMHH Médiatudatosság Konferenciával is készülnek a szervezők, de lesz podcastos közönségtalálkozó és több nemzetközi koncert is. A szeptember 3-ai megnyitóünnepséget, ahogy a díjkiosztót is az Olasz Kultúrintézetben tartják a Nemzeti Filmintézet támogatta fesztiválon.

Korábbi cikkeink a BuSho filmjeiről itt érhetőek el: 20182019 (beharangozó)2019 (értékelő)2020 (beharangozó)2020 (értékelő)20212023 (beharangozó)2023 (értékelő)

A 20. BuSho Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál médiapartnere a Magyar Hang.