Első lemezével jelentkezett az Erdőfű zenekar. Pedig jó ideje jelen vannak a folkszínpadon, pontosabban igazi, vérbő táncházak remek hangulatot varázsoló zenészei, ebben a formációban. A tagok korábban más-más együttesekben zenéltek, nem kis sikerrel. Most így álltak össze, egyenként is hatalmas tapasztalattal a hagyományos paraszti zene és a világzene területén. Ezen a lemezen autentikus, elsősorban magyar népzenét játszanak úgy, ahogyan azt a parasztzenészek tették. Népi kamarazenekarnak nevezik magukat, és mintegy tizenketten vannak.
Az együttes nevéről azonnal és mindenkinek egy baranyai, lényegében kihalt falu jut eszébe, annál is inkább, mert ez emlékezteti a hallgatót a világ menetére: lassan elmúlik régi kultúránk, ha nem teszünk érte valamit. Ez a sorsa, ha nincs, aki természetes közegében éltesse, és nekünk, kései utódoknak jut a feladat. Nos, nem innen a név, hanem egy gyűjtésből: a kalotaszegi, magyarlónai Kovács Simon „Buráló” egyik pakulárnótájában (Juhait kereső pásztor) hangzik el prózában ez: „kimentem az Erdőfűbe”. Az Erdőfű a népmesékből ismerős tisztás, rét szimbóluma.
A CD-borító igencsak szűkszavú, a dallamok gyűjtési helyén (ott sem minden esetben) és az előadók nevén túl semmit nem árul el. Utána lehet nézni, meg lehet találni sok adatot róluk, lehet, hogy ők is ebben bíztak. Csak félve jegyzem meg: az is lehet, hogy csak a bennfenteseknek, a hozzáértőknek szánják, azoknak, akik úgyis ismerik, és boldogan fedeznek fel minden egyes számban valami meglepőt, valami különlegeset, amit csak ők hallanak?
Csak két szám erejéig hívtak énekest, aki nem más, mint a más formációkból jól ismert, sziporkázóan tehetséges Balogh Melinda. Egyébként a hangszeres előadók énekelnek, ha kell. Még közelebb vagyunk a lényeghez, hiszen itt a vokál egy tőről fakad az instrumentális vonallal. Észrevehető azonban néhány manír, divatos szokás átvétele, amely a népi gyakorlatban csak az utóbbi időben terjedt el. Ilyen a ritmus szokatlan értelmezése, bizonyos nótás attitűdök, a sorok végének felesleges elhúzása. Mindez akár eredetinek is tekinthető, mégis zavaró. Kivétel talán Kiss B. Ádám, akinek énekhangja egészen kiváló, alkalmazkodó és odaillő.
Az erőszombattelki muzsikában a lényegében idegen szaxofon hangszíne viszont remekül kapcsolódik a vonószenekarhoz. Boldi Puiu legényese is felhangzik, róla semmit nem árulnak el. (Az Almás menti Topaszentkirályon élt román cigányzenész.)
A nagyrészt erdélyi muzsikát tartalmazó összeállításban üdítő hallgatni a bodrogközi csárdást és a kiskunhalasi katonadalokat (Kerékgyártó Gergely citerakíséretével). A halasi daloknál – talán az új stílus feszessége miatt – meglepően pontos, hagyományhű az ének megszólalása. Hirip község zsidó polkáját is bemutatják. Hirip Szatmárnémetitől délkeletre eső település, most egy zsidó reggeli imának a népzenében meggyökeresedett zenés változatát halljuk (Ani Ma’amin: Teljes hittel hiszek).
Nem véletlenül választották a komoly tehetségű, a táncházmozgalomban meghatározó jelentőségű mezőségi prímást, Codoba Florint szakértőnek, a lemez egyik legerősebb anyaga a magyarpalatkai táncrend. Román–magyar dallamok hangzanak fel, merthogy a mulatság közös, a távolságtartás csak a politika sajátja. (A zenészektől tudom, hogy a járványhelyzetben telefonon keresztül ment a gyűjtés és megbeszélés.) Meglepő zárása a zenei anyagnak a krasznaközi lakodalmas, a vidéken nemcsak lakodalmakban használt, de közkedvelt, kissé talán szerb hatást mutató román dallamokkal.
A számok nem hosszúak, pont olyanra állították össze őket, hogy egyben fel lehessen fogni és jó érzéssel végighallgatni. Ez is ritkaság ma. Az Erdőfű népi kamarazenekar első CD-je hagyományos népzenét tartalmaz, nem unalmas, sokkal inkább korszerű, remek az előadása. Újdonságok és régi dallamok egyaránt megszólalnak. Reméljük, a zenészek hosszú távra terveznek.
Erdőfű Népi Kamarazenekar. Fonó, 2020. 2500 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/5. számában jelent meg.
