Megszűnik a nyomtatott Színház folyóirat

Megszűnik a nyomtatott Színház folyóirat

Fotó: Unsplash/Gwen King

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Ötvenöt év után megszűnik a nyomtatott Színház folyóirat. Az utolsó szám a decemberi lesz, novemberben már nem is indították be szokásos éves előfizetői kampányukat. A szerkesztőség közlése szerint a megszűnés nekik is fáj, nem jószántukból, hanem hideg logikából döntöttek így. A hosszú távú finanszírozád folyamatos bizonytalansága miatt kénytelenek bezárni, de problémát jelentett a szerkesztői túlterheltség, a krónikus szerzőhiány, valamint az olvasási szokások megváltozása is.

A folyóiratnál dolgozók hozzátették, nem áldozatai sem maguknak, se másoknak, még ha tudják is, hogy a NER-ben minden szinten szinte mindent megtesznek, hogy ne virágozzék minden virág. Ettől még keresik a módot a fennmaradásra, megújítják például a honlapot, kultúrtörténeti jelentőségűnek nevezett archívumot létrehozva rajta.

A lap hat éve egyszer már felfüggesztette a megjelenését, amikor töredékére estek az állami támogatások.