Nagyon csúnyák a figurák, nem lesz népszerű – ezzel utasították vissza a Vízipók-csodapók alkotóit

A hetvenes években különös szerzet bukkant fel a magyar televízióban. Vízipók már rögtön az első részben bizonyította társainak, hogy csodapók: egy csigaházban is jól elvan, de igazán elemében akkor érzi magát, ha a vízben lubickolhat. Valójában búvárpókkal volt dolgunk, akit hamar megkedveltek kicsik és nagyok egyaránt. Olyannyira, hogy a mesehős kalandjaiból 1983-ban aztán egész estés rajzfilm készült. Ennek digitálisan felújított változatát mutatták be most újra a mozikban.

Ami a tudományos hitelességet illeti, afelől kétségeink sem lehetnek, hiszen a Vízipók-csodapók történetét az ELTE Állatrendszertani Tanszék egykori docensének, a ma már 92 éves Kertész Györgynek köszönhetjük. Ha már kicsiket és nagyokat említettünk, hát Mikulás Ferenc producer is ezt emeli ki az egyik első meglepetésként, ami a sorozat indulásakor érte. Rengeteg felnőtt jelzett ugyanis vissza, hogy a gyerekkel együtt követi Vízipókék kalandjait, miközben a népszerűség a legkevésbé sem volt magától értetődő. Egy német forgalmazó elsőre azzal utasította vissza a készítőket, hogy nagyon csúnyák a figurák, népszerűségre így semmiképp se számítsanak. Utólag persze már inkább ezen csodálkozhatunk, hiszen a csigákat, katicákat vagy Vízipókot és barátját inkább szeretetreméltónak, mintsem viszolyogtatónak látjuk. Igaz, azóta már egész sor különleges Pixar-animáción vagyunk túl, az Egy bogár élete után pedig még a legnagyobb stúdióknál sem mondanák, hogy tücskökkel-bogarakkal nem lehet megnyerni a legkisebbeket.

Vízipók-csodapók / a felújított filmváltozat április 18-tól a mozikban!

Pedig kezdetben még a stúdió fővárosi emberei is idegenkedtek a figuráktól, Haui József rendező szerint többek között ezért, és kapacitáshiány miatt került a gyártás Kecskemétre. Ráadásul voltak, akik már akkor, a hetvenes években is túl kényelmesnek, lassúnak találtak egy ilyen sorozatot. A Vízipók rendkívüli népszerűsége aztán rácáfolt a kritikus hangokra. Haui az induláskor ismerkedett meg Szabó Szabolcs rendezővel, aki a figurákat tervezte, míg Bálint Ágnes dramaturgként az első perctől a produkció szíve-lelke volt. Az írónő vízpart mellett nőtt fel, gyűjtötte a csigákat, figyelte a békákat, szitakötőket, és nagy álma volt rajzfilmen is viszontlátni ezt a világot. Megkeresték Kertész Györgyöt, aki felvetette: miért ne lehetne egy búvárpók a főszereplő? Így be lehetne mutatni a víz alatti, és afeletti világot is.

A különféle rovarok nem voltak teljesen emberszerűek Kertész György történetében, teszi hozzá Mikulás Ferenc. – Az antropomorfizálásban megálltunk félúton, így nálunk a lótücsök vagy ganajtúró bogár (szebbik nevén: szkarabeusz) pontosan úgy viselkedik, ahogy a természetben – meséli a producer.

Igaz, Haui József elmondása szerint azért akadtak vitatémák, például hogy hány lábat kapjanak a szereplők. Kertész például a valósághűség pártján állt itt is, animálni viszont még nehezebb lett volna nyolc külön lábat. Abban viszont a rendező szerint egyetértés volt, hogy a naturálisabb jelenetektől tartózkodjanak. Bár láthattuk a botsáska elől kétségbeesetten menekülő szitakötőlárvát, és a keresztespók is kövér legyekről ábrándozott, de a táplálkozás folyamatába már nem nyerhettünk betekintést. Sokan innen tudták meg azt is, hogy a lótücsök mélyen a földbe fúrva magát kezd csak ciripelni, de Vízipókkal együtt tanulhattuk szintén, hogy az iszapos tófenéknek is vannak – időszakos – lakói.

És nemcsak mi, de a koreaiak, kubaiak, izraeliek vagy irániak szintén. Mikulás elmondása szerint nemrég járt Teheránban egy filmes rendezvényen, ahol izgatottan mutogatták neki az okostelefonon, ott mennyire népszerű a mese. Pedig számukra még Harkányi Endre és Pathó István szerethetően felgyorsított hangja sem járt hozzá, miután a perzsák, a lengyelek vagy épp a csehek is új szinkront készítettek.

Mikulás azt is a Vízipók egyik nagy érdemének tudja be, hogy igyekezett elfogadásra nevelni, ami a mesében épp a fajok különbözőségén keresztül nyilvánult meg. Elég csak elindítanunk az első részt, ahol a keresztespók mulat azon, hogy egy másik póknak a vízben van kedve lubickolni. (A búvárpók egyébként az egyetlen a fajból, amelyik nem a víz felszínén szaladgál, hanem elmerül a mélyben.) Mire a hangya letorkolja: „azért, mert valami szokatlan, még nem kell ujjal mutogatni rá.” A gyerekek találkozhattak tegzesekkel, vízibolhával, hőscincérrel, keringőbogárral, imádkozó sáskával vagy épp kandicsrákkal.

Vízipók-Csodapók - Búcsú A Csigaháztól

A népszerűség ellenére ugyanakkor mindössze három évad készült: az elsőn 1974-ben kezdtek dolgozni (és 1978-ban adta le a tévé), a második 80-ban, a harmadik pedig 85-ben született, végül a Pannónia helyett már teljes egészében a Kecskemétfilm Kft.-ben. Bár több cikkben is 1976-ra teszik a bemutatót, az első évadot valójában 1978. januárjában kezdte sugározni a tévé. Még 1977-ben is arról számoltak be az újságok, hogy készül a sorozat. Az Új Tükör 1977. március 20-ai száma például: „A Magyar Televízió megbízásából a Pannonia stúdió filmesei két sorozaton dolgoznak. A Vízipók-csodapók rajzos természetismertetőn és százezrek kedvence, Gusztáv új, újabb kalandjain.”

A sikernek köszönhetően javasolta azt is a tévé, hogy készüljön egy második és harmadik széria a sorozatból. Haui szerint változást jelentett, hogy az első évad részeit még le kellett darálni, hogy a határidőre elkészüljenek velük.

A most mozikba kerülő nagyjátékfilmet 1983 szeptemberében mutatták be, az első két évad részeiből összeválogatva, illetve összekötő jelenetekkel megspékelve. A harmadik évad 1988 elején, a tévéképernyőn zárult. Egy újabb évad Mikulás szerint nem lett volna olyan jó ötlet, A Macskafogó 2. vagy A kis Vuk esetét látva szkeptikus, meg lehetne-e idézni a klasszikus hangulatot. Különleges vetítésekre viszont számíthatunk: idén ismét jön a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF), ahol a tervek között szabadtéri vetítés is szerepel.

Ugyanakkor emlékezhetünk rá, hogy tervben volt egy negyedik évad, ami a téli világot jelenítette volna meg. Ennek pilot epizódja, A téli álom el is készült, 2000-ben adta le a Duna TV, a rendező pedig bizakodóan nyilatkozott akkor a folytatásról. Kérdésünkre, hogy mi akadályozta ezt, Haui József kifejti: a tévénél havi rendszerességgel jöttek az igazgatóváltások, és valahogy senkinek sem volt igazán fontos a magyar gyártású rajzfilmsorozat.

Eközben a korábbi évadok készítését sem segítették a konfliktusok, amikről az alkotók az elmúlt évtizedekben is nyilatkoztak már. Haui József most elmondja, többen is mellőzöttnek érezték magukat. Szintén vitákat szült, kit tüntetnek fel egyes helyeken íróként (Kertész György szerezte a forgatókönyvet, Bálint Ágnes dramaturgi munkát végzett), a békülést pedig Haui szerint nem segítette, hogy Bálint Ágnes írt egy külön könyvet Szabó Szabolcs rajzaival. A harmadik évad elejére már főcímdal is született, szövegíróként pedig Bálint Ágnes neve szerepelt. Haui József szerint ez sokkal inkább közös munka volt, és egy Budapest felé tartó buszúton ő találta ki az első két sort, méghozzá a Vuk mintájára: „jön, jön, jön a vízipók / várják már apró lakók.”

A rendező szerint megesett, hogy a vízipókos termékekkel a boltok polcain találkoztak először, problémák pedig a képregényekkel is adódtak. Felidézi például a Padlás gyermeklap történetét, ami néhány számot ért meg, és ahonnan ő elmondása szerint azt a választ kapta: fizetni nem igazán tudnak, de örüljön, hogy reklámozzák a munkáját.

Jövőbeli pozitívumokkal viszont Haui is szolgál: az el nem készült évad diafilmen kijöhet még. Animáción már nem is feltétlenül lehetne megismételni a sikert, hiszen olyan fontos alkotók nincsenek köztünk, mint Bálint Ágnes, Pethő Zsolt zeneszerző vagy Szabó Szabolcs, és Pathó István, illetve Harkányi Endre is visszavonultak. (A rendező szerint egyébként hiába voltak a pókok a legjobb barátok, a színészek a mikrofon előtt szinte nem is találkoztak, külön vették fel a jeleneteket.) A fontos hangok közül elhunyt Telessy Györgyi, Móricz Ildikó, Csala Zsuzsa és Kőmíves Sándor is, aki rák apóként Haui szerint a készítők egyik kedvence volt, az orgánumára azonnal rá lehetett ismerni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/18. számában jelent meg, 2019. május 3-án.