Philippe Sands nagyapjának kifejezetten népes családja volt a II. világháború előtti Lembergben, illetve a közeli Żółkiewben. Ahogy a Kelet-nyugati utca című kötetben olvassuk, számos másod- és harmad-unokatestvére élt errefelé, zółkiewi családja finom becslések szerint is hetven tagot számlált – a kisváros egy százalékát. Az unoka mégsem hallott róluk soha nagyapjától. „Ismeretségünk évei alatt Leon soha senkit nem említett közülük. Mindig olyan ember benyomását keltette, mint aki egyedül van a világban” – eleveníti fel a könyvben Sands. A nagyapának, illetve szűk családjának is épp csak sikerült elmenekülni a német megszállás alá kerülő Ausztriából. Leon a kiutasítását követően, még 1939 januárjában távozott. Ami meglepő, hogy alig hat hónapos lánya csak fél évvel később követte őt, felesége pedig egyenesen 1941-ben. Hogy kivel volt addig a kicsi, hogyan jutott ki, és miként volt lehetséges a zsidó származásúként nyilvántartott feleségnek ilyen későn is kiutazási engedélyt kapnia? A mai napig nem tudják. Ahogy azt sem, mi történt számos családtaggal, például nagyanyja öccsével, aki a kristályéjszaka után eltűnt, és többé nem is került elő. Hét évtizeddel később is eltűnt személyként tartják nyilván.
– Nagyapám semmiről nem beszélt előttünk, ami 1945 előtt történt – mondja lapunknak Philippe Sands, amikor családja történetéről kérdezzük őt. A nemzetközi jogász még az ősszel érkezett Budapestre, Patkányút című kötetét mutatták be, mi pedig a Kelet-nyugati utcában írottak mellett a történelmi párhuzamokról is kérdeztük őt. Ahogy egykor, úgy idén is menni kellett, Lemberg vasútállomását ismét a háború elől menekülők lepték el. Sajátos a város története, Sands már azt is váltogatja, épp melyik nevet használja. Lemberg, Lwów, esetleg Lviv? Tanulságos, hogy nagyapja még az I. világháború elől menekült Bécsbe, mielőtt a város „belesodródott volna a lengyelek, ukránok és zsidók között dúló gyilkos konfliktusba”. Ahogy pedig később visszatért, a település már virágzó lengyel metropolisz volt, Leon számára is kibocsátották a lengyel útlevelet. Nem sokat kérdeztek tőle, ahogy akkor sem, amikor később, az antiszemitizmus fokozódásakor aztán megfosztották őt ettől az állampolgárságtól. A negyvenes éveket már Párizsban töltő Leon aztán egy éven át minden hónapban fellebbezett, és kérte a tartózkodási engedély megadását. A hatóságok pedig folyamatosan visszautasították, mígnem végül megítélték neki. Nem volt aztán könnyű a helyzete a németek által megszállt országban sem.
Ahogy 2014 után a szakadár területekre, úgy száz évvel korábban, az I. világháborúban is az oroszok vonultak be, előlük menekültek a háború poklától tartók. Az újságok kolosszális csatáról tudósítottak, rengetegen odavesztek, míg végül az oroszok bevonultak Lembergbe és Żółkiewbe (Zsovkvába). Akkor még nem a zsidók üldözése, hanem szintén az oroszok érkezése miatt kellett menekülni – mondja lapunknak Philippe Sands, aki nagyon is érzi a kapcsolódást a kettő között. Sokakkal kapcsolatban van, akik jelenleg hátramaradtak, Lembergben igyekeznek tovább élni. Maga Sands is Lembergbe látogatott interjúnk után pár héttel. Milyen jelenleg ott a hangulat? Mennyire vethető össze a száz évvel ezelőtti, vagy későbbi állapotokkal? – Rengeteg menekült van, minden barátom máshonnan érkezőket fogadott be. Mindenki feszülten, idegesen várja, mi fog történni – magyarázza.
Ahogy nagyapja történetét kutatta, rendszeresen megfordult Lembergben vagy épp Żółkiewben, Párizsban is Sands. Milyennek látja Lemberget? – Imádom a várost, nagyon hasonló Budapesthez, de Bécshez is. Van egyfajta osztrák-magyar jellege, a birodalom idejéből megőriztek sok mindent. Az épületek nagyon hasonlók. A hangulat is csodálatos volt, sok barátom van ott, a kávé szintén nagyszerű – válaszolja Sands. Először 2010-ben járt ott, azóta a háborúig nem változott szerinte sokat, csak több turista lett. Amikor először ment, az emberek még arról beszéltek, hogy nem volt soha korábban angol vendégük. Nem érkezett az egyetemre soha senki angol nyelven előadni, ő volt elmondása szerint az első. Ez aztán sokat változott, egyre többen jöttek, míg korábban inkább csak lengyelek vagy oroszok, és néhány német, osztrák. De franciák, hollandok, britek nem. – És magyart sem láttam egyet sem eleinte – teszi hozzá.
A Kelet-nyugati utcában nagyapja történetével párhuzamosan vizsgálta Hersch Lauterpacht nemzetközi jogászét, aki Żółkiewben született, Rafael Lemkin jogászét, továbbá Hans Frank miniszterét, aki a világháború alatt több napot töltött Lembergben, és ott volt a pusztítás fő felelősei között. Sands vizsgálta, hogy tud egy máskülönben kulturált ember, mint a náci főkormányzó, szörnyű bűnöket elkövetni. De mit tanulhatunk a ma történtekből? Frank esetét vizsgálva jobban érthetjük, hogy jutottak el az orosz bűnösök ide? – Nem hiszem, hogy a Hans Frank-történet bármit is elmond arról, milyenek az oroszok. Sokkal inkább árulkodik arról, hogy amikor átlépsz egy határt, borzalmas dolgok történnek. Épp ezért is ne lépj át határokat, ne indulj el ezen az úton – válaszolja Sands. A kis bűnök elvezetnek a nagyobbakhoz, egyik határátlépés legitimálása hozza magával a másikét, végül pedig már lehetetlen kikeveredni a háborús pszichózisból. És hogy ma mi vezethetett az oroszok esetében idáig? – Nem vagyok igazán szakértője a kérdésnek, de számos okot találhatunk. Arra hivatkoztak, hogy provokálták őket, de ez nem igazolja a történteket. Van egyfajta elképzelésük az orosz nagyságról, és hogy az Ukrajnához tartozó területek egy része szerintük sosem vált igazán ukránná. A területi követeléseikből sosem engedtek igazán – fejti ki Sands.
Aminek már jóval inkább szakértője, az a népirtás és az emberiesség (emberiség) elleni bűnök fogalmainak meghatározása. Utóbbi kifejezés helyes magyarításáról néhány évtizede vita zajlik, sokak szerint az emberiségre hivatkozás nem pontos, mások úgy látják, az emberiesség kifejezés eleve megbicsaklik, értelmetlennek tűnik. Mindenesetre a Kelet-nyugati utcában az utóbbit használják, hivatkozva a jogásztársadalom aktuális álláspontjára. Philippe Sands hosszan vizsgálta a nürnbergi perek alapján, hogyan is alakultak ki ezek a fogalmak, miként jutottak el a meghatározásukig. A kifejezések jelentősége pedig különösen felértékelődik ma is, amikor az oroszok inváziója kapcsán emlegetik egyiket-másikat. De még az oroszok is bedobták a népirtás kifejezést, hivatkozva arra, ahogy szerintük Ukrajnában az orosz kisebbséggel bántak az elmúlt évtizedben. Sands nem maradt néma ezen vitákat illetően, már a háború kitörése után azt javasolta a Financial Times-ban, hogy el kell kezdeni a háborús bűncselekmények kivizsgálását. Haladtunk-e ebben bármit előre február óta? – Egy sor ország egyetért abban, hogy ezt kell tenni, Volodimir Zelenszkij is felszólított rá, hogy hozzanak létre erre speciális bizottságokat. A balti államok, Lengyelország, Csehország mind támogatták ezt. De hogy mikor lesz valós eredmény, nem tudom. Azt sem, hogy meg fog-e egyáltalán történni – mondja.
Nemzetközi jogászként hogyan látja, elszámoltathatóak lesznek ezek a bűnök? Inkább csak reménykedhetünk benne, vagy valószerűnek is tűnik? Philippe Sands válasza szerint meg kell különböztetnünk a háborús bűntől és a népirtástól a háborús agresszió bűncselekményét. Szerinte utóbbi kategóriáról érdemes jelenleg beszélnünk, törvénytelen háborúról van valójában szó. – Az egyetlen módja, hogy nemzetközi eljárást indíts, hogy megtaláld, melyik kategóriába esnek a történtek. Az államoknak kell megtalálniuk a szükséges eszközöket. Nem tudom, hogy akarják-e ezt a terhet, de ezt kellene tenniük – teszi hozzá Sands.
A nemzetközi jogász kritikus volt viszont akkor, amikor Joe Biden háborús bűnösnek nevezte Vlagyimir Putyint. Márciusban legalábbis azt mondta, Biden nem válogatta meg eléggé a szavait, és nem használná ezt a kifejezést. Most sem? Mitől válhat azzá? – Arról beszéltem, hogy nem tudjuk, Putyin háborús bűnös-e. Nem tudjuk, hogy konkrétan miért felelős. Először is meg kell állapítanunk, történtek-e háborús bűnök, és ha igen, milyen jellegűek. Úgy tűnik, történtek például Mariupolban, Izjumban. De nem tudjuk, kik a felelősek ezekért. Ki kell mutatni, hogy valóban ő adott ki olyan parancsokat, amelyek ezekhez az egyes cselekményekhez, a háborús bűn kategóriájába eső bűnökhöz vezettek. Közvetlen kapcsolatot kell felállítani a kettő között – magyarázza Sands.
