Az opera irodalma számos jézusi vonatkozást rejt, mondja interjúnkban Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, aki Ferenc pápa minapi budapesti zárómiséjén maga is beállt a kórusba énekelni. Elárulja azt is, jövő márciusban mely darabokkal nyit újra az Andrássy úti, teljes műemléki felújításon átesett Opera.
– Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson (NEK) számos zenei szolgálatot vállaltak. Melyikre a legbüszkébb ezek közül?
– Bizonyára nem meglepő, ha a Szentatya statio orbisán (záró szentmise) történt hosszas, többórás közreműködésünket említem. Szakmailag a Rózsák terén végzett francia ihletű szolgálatunk izgalmasabb, de a legnagyobb eseménynél ott lenni a legnagyobb magyar zenekarnak és énekkarnak a „legillőbb”, a leglényegesebb. A kollégák három napot töltöttek a Hősök terén, és valóban hősiesen viselték a hőséget. A zenekar zokszó nélkül öltött – a verőfényben napkollektorként viselkedő – ünnepi feketét már szombaton is, az énekkar pedig, melyet a nagy Kodály-mŠ, a főzeneigazgatónk által dirigált Budavári Te Deum alatt – együtt a karigazgatóval – magam is erősíteni próbáltam a legfelső sorból, a szokatlanul nagy távolság, a messze nem optimális kontrollhelyzet és a nehéz, könnyen rontható mű dacára remekül helytállt. Úgy voltam vele, hogy ilyen alkalom a jelen társaság aktív életében egyszer adódik, élni kell tehát vele, és sem Magyarországnak, sem a figyelő világnak nem mindegy, milyen minőségű a liturgia zenei szolgálata. Büszke vagyok a kollégákra, de a példás odaadáson és fegyelmen túl abban reménykedem, hogy lelkileg ők is tudtak töltekezni a velük szemközt Boldogasszony, anyánkat éneklő százezer magyarból, és az igazán míves homíliát mondott Ferenc pápa szavaiból – akiket pedig ők töltöttek fel élménnyel.
– Tavaly terveztek egy eucharisztia-évadot, ám a covid átírta a dolgokat. Be fogják ezt pótolni?
– Még a 2019–20-as szezont hirdettük meg keresztény évadként, célja épp az lett volna, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus felvezetése lehessen. Az opera több évszázados, vegytisztán európai gyökérzetű műfaj, a görög–római–ószövetségi témák mellett elsősorban a kereszténység és még inkább keresztények formálták. Nem is hinnénk, hogy explicit példákon túl mennyi közvetett jézusi vonatkozást rejt az irodalma. Strauss Salome-darabja vagy Wagner Parsifalja az első típust illusztrálja, de már a bachi Keresztkantáták fizikai színház-operája a rejtettebb összefüggések világa, mások mellett ezek is a félbemaradt 2020-as tavasz pótlásai lesznek az új évad őszén és tavaszán.
– Talán kapcsolódik témájában a kongresszushoz Beethoven két műve, amelyeket egy előadásban visznek színpadra, az István király és az Athén romjai. Miért éppen e két művet kapcsolták össze, és hogyan kötődik a NEK-hez ez az előadás?
– Az István király, Magyarhon első jótevője és az Athén romjai is köthető a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz államalapító szent királyunk révén, aki a kereszténység nemcsak politikailag éleslátó, de őszinte felvételével és egyházának kiépítésével is rajtunk hagyta az ujjlenyomatát ezer éve. E páros bemutatóval – a járványhelyzet miatt ugyancsak megkésve, de – Beethoven születésének 250. jubileuma előtt is kívánunk tisztelegni. Mindkét drámai kísérőzene magyarországi megrendelésre, a Pesti Német Színház 1812-es avatására készült, tehát zenetörténetet írtak akkor a pesti sváb magyarok. Az István király nyitányát mindenki ismeri idehaza a Szörényi–Bródy-rockopera lemezének elejéről – akkor, 1983-ban is az Opera muzsikusai játszották fel –, az Athén romjait pedig az egy évszázaddal későbbi, Richard Strauss-féle, kissé dúsabb átértelmezésben szólaltatjuk meg, először hangzik fel Magyarországon ez a klasszikus kultúra pusztulását mint értékvesztést bemutató alkotás. Két elfeledett gyöngyszemről van szó, előadásukat behatárolja, hogy nem témájuk, de szövegük minőségében alkalmi mű, ugyanakkor jelentős vendégszöveg-betoldásokkal élünk. A zene pedig mindenképp Beethoven kezétől való, és ahogy mondani szoktuk: az aranyműves asztaláról lehulló morzsa is arany!
– Az Erkel Színház hogyan tudta átvenni a négy és fél éve bezárt Opera szerepét?
– Egy intézményfejlesztési útiterv ilyen horizontig senkit sem érdekelt volna 2011-ben (Ókovács 2011-től a Magyar Állami Operaház kormánybiztosa, majd 2013-tól főigazgatója – a szerk.), annyi szívós munka, huzamos bizalom, szerencse és jó ritmusban hozott döntés kellett volna hozzá, hogy rajtam kívül alig hittek benne, nem is reklámoztam ezért. Az állomásokat mind elértük már, szinte minden kinn is van az asztalon, egyetlen elem kivételével. A menetrend időtényezőjét valószínűleg túlhúztam, mert nyolc–kilenc év helyett tizenkettő–tizennégy is lesz végül. Megfogadtuk az előző kormány által bezárt Erkel Színház gyors újranyitását, mert az Opera programozott leállításának előfeltétele volt az Erkel sokéves lelakatolás utáni stabil visszavezetése a kulturális homloktérbe. 2017 őszén jöhetett az Ybl-palota felújítása. Amikor az operaházat újranyitjuk, az Erkel lassan leáll, a legtermetesebb magyar színházépületnek is jár az alapos megújulás lehetősége, akkorra már bő 50 éve nem volt része benne. Közben viszont felépítettük a „titkos” húzást, az Eiffel Műhelyházat, amelyet csak az nem értékel, aki még nem járt benne: hazánk legnagyobb és rendkívül variábilis középülete. Az üzemi hőfokra évek alatt felfűtött Erkel és az Eiffel – saját próbaideje alatt is – teherbíró intézményrésznek mutatta magát, sokan látogatták mindkettőt. Átvenni csak azokat a látogatókat nem sikerülhetett az Operából, akik kifejezetten a Sugár úti palotáért mint épületért jöttek volna. Ybl-rajongó vagyok, de bármilyen szép is, mégiscsak előbb színház, mint műemlék. Az előadó-művészetnek emelte Ybl és Podmaniczky, ha a gyönyörű csomagolását jobban tiszteljük, mint a lényegét, megette a fene – az viszont nem kérdés, hogy rengeteget segít a jövőben is, hogy az egyik legfontosabb magyar műemlékben játszhatunk, ám az igazi veszélyt nem is itt, hanem a covid okozta nézőszámesésben, elbizonytalanodásban látom.
– Bár hivatalosan októbertől nyitják meg a kőbányai Eiffel Műhelyházat, eddig is voltak ott programok. Hogy látja, mennyire sikerült bekapcsolni ezt a helyet a város kulturális vérkeringésébe? Mennyire fogja megtalálni közönségét a műhelyház, ha már megnyílik az Opera?
– A járványhelyzet miatt az elmúlt évadban is kevesebb mint egy tucat előadást tudtunk megtartani. Sok előítélettel kell megküzdenünk, hisz első fecskék vagyunk egy régi ipari környezet, a MÁV Északi Járműjavítójának revitalizációjában, és az Eiffel koncepciója is az operai rétegműfajokon belüli speciális közeget, a XX. századi, valamint kortárs opera és balett kedvelőit, a barokk és a dzsessz, az opera és a próza fúziójából létrejövő kísérleti művek kedvelőit kívánja megszólítani a másik hatalmas célon, a közönségnevelésen túl. Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy ha ígéretes nevekkel, művekkel találkozik a közönség, legyen az Jonas Kaufmann koncertje vagy egy Figaro3 újraértelmezés, Ekman, Lightfoot és más sztárkoreográfusok magyarországi bemutatói vagy a Mester és Margarita opera-musical, akkor megtalálnak minket a belvároson kívül is. Ahogy a játszóhely jobban beágyazódik a főváros kulturális szövetébe, és a szomszédos telken a közlekedési múzeum is megvalósítja elképzeléseit, egyre vonzóbb közeggé válunk a fiatalabb, illetve az alternatív színházi közeget kedvelő közönség számára is.
– Tartható a terv, miszerint jövő év márciusában nyitják meg az operaházat a nagyközönség előtt?
– A tervezők és a kivitelezők tartani tudják vállalásukat, és méltó körülmények közt érkezhetnek a nyitó előadások. Két nyilvános főpróba és egy gálakoncert után Erkel Hunyadi Lászlójának premierje és a MacMillan-féle Mayerling című, Liszt-zenékre komponált neoklasszikus balett mutatja majd be, mi mindenre képes a megújult akusztika és színpadtechnika, illetve – díszletek, jelmezek révén – az Eiffelbe költöztetett, ott fejlesztett műhelyeink sora.
– Az eredeti elképzeléshez képest, hogy csak részleges felújítást végeznek, a munkálatok idővel korhű műemléki rekonstrukcióvá változtak. Az operaházat most olyannak láthatja majd a közönség, ahogy Ybl Miklós megálmodta?
– A felújítás sok tekintetben visszanyúl Ybl eredeti elképzeléseihez, ilyen a visszaállított nézőtéri kiosztás és a zenekari árok mérete, vagy a színpadi gépezetek alapstruktúrája. A tervezők számos kutatást végeztek, hogy visszaállítsák az eredeti színeket, rekonstruálják a fényviszonyokat, amelyek a gázlámpák korában fennállhattak, vagy hogy az épület külsején óhatatlanul öregedő faragott kövek és a festett kváderek kontrasztját megtartsák. Ugyanakkor fontos tudni, hogy közel sem állt rendelkezésre minden korabeli terv vagy adat, sok helyen feltételezésekre kell hagyatkozni.
– Az elmúlt közel 140 évben csupán két generális felújítást végeztek az épületen, ezek egyre távolabb vittek az eredeti Ybl-féle kialakítástól, alaposan felforgatva a dalszínház építészeti-akusztikai egységét. Most visszatérve az eredeti Ybl-féle tervekhez más lesz a hangzás, a világítási rendszer. A társulatnak is újra kell tanulnia az épületet?
– Az új gépészeti elemeket be kell járatni, törvényszerű némi utólagos finomhangolás. Az Eiffel Műhelyházban is tapasztaljuk, hogy zajlik ez: tövig fogjuk rágni a körmünk, de egészen más két komplexumunk újranyitásáért szorítani, mintha az ember egy bezárás előtt álló házban az elöregedett masinák működése miatt stresszelne. Ezt az izgalmat nagyon szeretjük!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/39. számában jelent meg szeptember 24-én.
