Az ember egészen más oldalát ismerhetjük meg Horváth Balázs könyvéből a legújabb tudományos eredmények segítségével.
Kultúra
Az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottsága az SZFE átalakításáról kérdezte a feleket. A hallgatók szerint az egyetem ügye az ország szabadságáról szól.
„Az élő koncertek varázsát semmi sem pótolja.”
Olykor húsba vágó őszinteséggel szembesítenek azzal, milyen maradiak és előítéletesek is vagyunk sokszor.
A koncepció szerint határon túli kötődésű zenekarok lépnek fel a fesztiválon.
Az Operaház főigazgatója a múlt hét eleje óta beteg, de otthon van, az énekes viszont kórházba került.
Megtoldotta néhány nappal a szünetet a kancellár, de a tiltakozó hallgatók továbbra is órákra járnak.
A kancelláriaminiszter fura értelmezésével szemben ők az egyetemi autonómiáért tüntetnek.
Zsebők Csaba kötetét olvasva világossá válik, hogy hasonlóan fontos szerepük lehetett a forradalom előkészítésében az egyetemista miliőben, mint a jóval ismertebb Petőfi Körnek.
Nézzék meg fotóinkat!
Hatalmas tömeg tüntetett október 23-án, a színművészetisek mellett a szakszervezetek képviselői is ott voltak.
A délutáni SZFE ünnepségen minden bizonnyal szóba kerül a döntés.
Óvatos kísérlet a pártfőtitkár tudathasadásos megnyilvánulásainak megfejtésére.
A publicista Gabriel García Márquez a saját képére formálta a híreket, bizonyítva, hogy a tények kreatív értelmezése nem feltétlenül jelenti azt, amit az M1 híradójában láthatunk.
92 éves korában kedden meghalt James Randi bűvész, a nemzetközi szkeptikusmozgalom prófétája.