Vadász-pride: Semjén Zsolt Bambival sem fél megküzdeni

Vadász-pride: Semjén Zsolt Bambival sem fél megküzdeni

Semjén Zsolt és rénszarvasa. (Magyar Hang-montázs.)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

„A helyzet az, hogy soha életemben nem volt se alkalmam, se lehetőségem, se módom arra, hogy jegesmedvét ejtsek el. De ha bárki meghívna egy jegesmedvére, az az igazság, azért az inspirálna.” (Semjén Zsolt)

A választási csatazaj elültével a krónikásnak is jut ideje olyan kéjencségekre, mint például az alig több mint száz oldalas, nagy betűkkel és még nagyobb sortávval szedett, megannyi képpel illusztrált közös Semjén Zsolt–Bayer Zsolt könyvecske elolvasására. Hogy megteljen az az alig több mit száz oldal, Semjén miniszterelnök-helyettes vadászati témájú országgyűlési felszólalásait, interjúit, beszédeit, sőt, vadásztemetéseken elhangzott búcsúztatóit is beszerkesztették a műbe. És még így is sok a rögeszmés önismétlés. A Nimród Könyvek sorozatban megjelent kötet koncepciója, hogy Semjén Zsolt bölcsességei mellé volt középiskolai osztály- és padtársa, Bayer Zsolt írt novellákat, melyeket egy harmadik Zsolt, Vásáros Zsolt installációiról és egy első Gábor Miklós, Szőke Gábor Miklós szobrairól készült fotók díszítenek.

Semjénnek tulajdonképpen az egész kötetecskén átívelő gondolata, amit az olvasóira igyekszik tukmálni gyakori ismétlésekbe bocsátkozva, hogy a vadászat ma is valami nemes, „őseredeti” foglalatoskodás, ami azért a precíziós vadászfegyverek és a űrkorszaki egyéb vadászkellékek világában, ráadásul egy olyan puskásembertől, aki helikopterről tüzel rénszarvasra, legalábbis véleményes. Semjén magát Altamira barlangfestményeinek vadászaihoz, míg a vadászatot a szerzetesi élethez hasonlítja, és már-már monomániásan bizonygatja, hogy az ő vadászszenvedélye a „normalitás” megnyilvánulása, és szomorú, hogy sokan az ismert emberek közül nem vállalják fel jágerságukat.

Még csak konyhapszichológusnak sem kell lennünk, hogy tudjuk, aki ennyire rögeszmésen bizonygat egyetlen dolgot, az egyáltalán nem biztos az igazában, másrészt meg nem nehéz felfedezni az LMBTQ pride jelenség és Semjén vadász pride-ja közötti párhuzamokat. Ráadásul a miniszterelnök-helyettes kikotyogja, hogy ő tulajdonképpen beleszületett a vadászlétbe, innen a kötet címe is: „A vadászat választott engem” (nem Semjén a vadhajszolást).

Mivel a kis Semjén Zsolti egy „évszázadok óta vadászfamíliába” született, ezért mint azt elmeséli, nem volt más választása, ő is vadászember lett. A vadászat melletti pride-vonulásában a miniszterelnök-helyettes még Bambit is előráncigálja, szerinte Bambinak „a világon semmi köze a valósághoz, az őzekhez”. Megnyugtató, hogy Brüsszel, a migránsok, a melegek, Soros és megannyi megszámlálhatatlan ellenség után pártunk és kormányunk nagyjai egy még a felsoroltaknál is félelmetesebb ellenféllel, Bambival sem félnek megküzdeni. Másutt a kertészkedéshez hasonlítja a vadállatok leöldösését: „ami a kertész kezében a metszőolló, az a vadász kezében a puska”. Nem tudható, hogy miniszterelnök-helyettesünk és fővadászunk halott-e már a csak leöldösés céljából ketrecben tenyésztett, majd szabadon engedett vadállatokról, melyek aztán addig élnek a szabadban, míg Semjén vagy valamely vadászcimbora le nem metszi őket a metszőollójával.

Semjén azt is állítja a könyvben, hogy minden ma élő ember, mindannyiunk őseinek 99 százaléka vadászott, ami bátor kijelentés, tekintettel arra, hogy az ősasszonyok mai tudásunk szerint legfeljebb gyökereket meg bogyókat gyűjtöttek, meg a gyerekekkel foglalatoskodtak. A miniszterelnök-helyettes egy olyan ősmúltat képzel el, ahol izmos, félmeztelen férfiak együtt vadásszák le a mamutot, és együtt nevelik közös gyermekeiket. Ez legalább annyira merész állítás volna, mint a DC-képregények amazonjainak csupa-nő társadalma, Wonder Woman szülőföldje, Temiszküra létezése.

Bayerről kiderül a kötetben, hogy nem volt jó tanuló, de csodás módon, maga sem tudja hogy, már az iskola előtt megtanult olvasni, kedvenc gyerekkori könyve Az Ezüst-tó kincse, mert ahogy írja, abban még le lehetett írni, hogy „néger” és ez nem járt automatikus megsemmisüléssel. Azt is megtudhatja a nyájas az Ötös Számú Párttagkönyvről, hogy nem csak a lipsi fehérjehalmazoknak fenntartott káromkodások szerepelnek a repertoárjában, hanem tud kifinomultan, irodalmiaskodva is káromkodni. Egy ponton ugyanis akképpen kiált föl, hogy „azt a krelejzumát neki!” Ami mondjuk csak azért tűnik szofisztikáltabb szitkozódásnak, mert sokan talán nem értik. A „krelejzum” minden bizonnyal „kyrie eléison” akar lenni, amely a katolikus liturgia egyik fontos, állandó éneke, jelentése: „Uram, irgalmazz”. Tekintettel arra, hogy szerepel  benne az Úr, ez istenkáromlás is, így minősítettebb káromkodás, mint egy sima, libernyákokhoz intézett k.rva anyád.

Igazi erotikus áthallásokkal teletűzdelt, ahogy Bayer elmeséli első őzbakvadászatát, melyre hárman indultak el, a fővadász, Bayer barátja (akiről a szerző érzékelteti, hogy Semjénről van szó) és a magát zöldfülűként emlegető trágárkirály. „Gyönyörű, lőhető, érett bak, tessék parancsolni”: az olvasó sokszor nem tudja eldönteni, hogy a kis novellácska csupán egy allegória, és tulajdonképpen Bayer első nyilvánosházi látogatását követhetjük nyomon, melyre két tapasztaltabb jóbarátja kísérte el, vagy valóban a csalitosban cserkészte a három jóbarát a trágár fideszes publicista első őzét. Hogy fokozódjék az intim eltévelyedések sokszínűsége, a sikeres khm... őzelejtést követően Semjén a vadászavatási szertartás keretében ráadásul még el is fenekeli az e̶l̶s̶ő̶b̶á̶l̶o̶z̶ó̶. elsőbakozó Bayert.