
Jelentős nőtt idén meggyilkolt és bebörtönzött újságírók száma – figyelmeztet a Nemzetközi Újságíró Szövetség (IFJ). A szervezet idei jelentése szerint 2022-ben 67 újságírót és médiában dolgozót öltek meg a munkájuk következtében, ami hússzal több, mint a tavaly.
Ezzel az eddig csökkenő trend is megfordult, a korábbiakhoz képest ismét növekvő elhalálozásokban nagy szerepet játszik az Ukrajna területén zajló háború, ahol az idén a legnagyobb számban, 12-en vesztették életüket, de továbbra is rendkívül veszélyes országnak számít az újságírók számára Mexikó és a bűnbandák uralma alá került Haiti, ahol ahol 11, illetve 6 médiamunkást gyilkoltak meg 2022-ben. Nőtt a száma a Közel-Keleten és az arab országokban meggyilkolt újságíróknak is, az IFJ közleménye név szerint említi az al-Dzsazíra lelőtt riporterét, Sirín Abu Aklát.
Az idei összeállítás a politikai okokból bebörtönzött újságírókról is közölt adatokat. E szerint Kínában és Hong Kongban 84, Mianmarban 64, Törökországban 51, Iránban 34, Fehéroroszországban 33, Egyiptomban 23, Oroszországban és a megszállt Krímben 29, Szaúd-Arábiában 11, Jemenben 10, Szíriában 9, Indiában pedig 7 média munkatársat tartanak fogva.
A teljes listát a meggyilkolt újságírókról ide kattintva tekintheti meg.