Az 1950-es években se merték betiltani, a karácsony így velünk maradhatott, de új nevet kapott. Fenyőfaünnep. Ez lett belőle.
Pár perc próza
Olyan eseménynek számított a Nagy Családi Karácsony, amilyen csak egyszer adódik az életben.
A szépségen túl Közép-Európa egyik legérdekesebb városa is. Minden porcikájából sugárzik a térség viszontagságos történelme.
Öt év még hátra volt. Ólomlábakon vánszorgott a méla idő.
„Messze tőlünk száll a Szputnyik, néki megnyitotta tág honát az ég.”
Néha egyetlen nyelv is képes arra, hogy fityiszt mutasson a logikának.
Embereim némi megszeppentséggel nézték a szombati piacról hazafelé igyekvő, cekkeres nőket, és a déli órákban a megállókban sörözgető férfiakat.
A huszadik században, a globalizáció egyik ütőerének számító popkultúra nyomán került fel igazán a világtérképre, ennek ellenére minden ízében őrzi a régi Angliát.
Néhány hete itthon ragadtam, nem tudtam útnak indulni, egy kis pimasz piros autó nem szűkösen centizővé, egyenest lehetetlenné tette a kihajtást.
1954 márciusának első vasárnapján, amikor Kolozsváron minden megbolondul a hirtelen melegtől, és az emberek kirajzanak a szabadba, a Farkas utca 13.-ban a város új helyettes párttitkárát, Gheorghe Popot ünneplik kollégái, pártbizottsági elvtársai.
A magyar irodalom már felfedezte magának a Báthoryakat. A filmeseket pedig – leginkább külföldieket – Báthory Erzsébet állítólagos dolgai ragadták meg.
Így, „deresedő halántékkal” újra olvasva tisztán látszik, hogy Hemingway írásainak mélyrétegeit milyen erősen átjárja valami körvonalak nélküli bánat.
Létezésének minden percét megkeserítette a kilátástalanság, arcán barázdát hagyott a bánat; a viszonyok. Amelyek vannak…
A túlvilágról Jim Morrison bizonyára jólesően figyeli, hogy földi porhüvelye irodalmi nagyságokéval közös földben lehet.
Az idill a tájban van, a táj eredeti arculatában. És persze abban, amit ehhez az itt élő ember legjobb pillanataiban képes volt hozzátenni.