Vagy féltucatnyi csehországi tárcát megírtam, s e szót: sör, még le nem írtam. Ezen változtatunk most.
Kezdjük azzal – az olvasó érdeklődése, sőt: akár féltékenysége felkeltése végett –, hogy hová szoktam menni, ha fel akarom tölteni az itthoni sörkészletet. Nem a közértbe, és nem is a bevásárlóközpontba. Hanem autóba ülök, és a Morva-karszton keresztül elkocsikázok – húsz percig se tart, csak a rendőrségnek ne tessenek elmondani – Cerná Horáig. Az ottani sörgyár kapuja mellett van egy ablak egy csengővel. A csengetésre előballag valaki a komplexum mélyéről, és kiad az ablakocskán olyan és annyi palack cernohorské pivót, amennyit csak a kuncsaft megkíván. És nem csak a négy százalékos alkoholfokú Tast, amely a boskovicei nemesről kapta a nevét, aki a tizenhatodik század elején fivérével, Jaroslavval tulajdonolta a Cerná Hora-i serfőzdét, és nem is csupán a kissé erősebb, magát tejszínsűrű, hófehér habjával kellető Pátert, amit Sevcík Vince atya, az 1896-ban részvénytársasággá alakult sörgyár egyik befektetője előtt tisztelegve kereszteltek el imigyen.
Megtöltheti itt autójának a csomagtartóját (aztán meg a maga és barátai bendőjét) a vásárló a búzából főzött Velennel, ami német versenytársaival összevetve sem vall szégyent, valamint Granáttal is, amely a tmavy lezák sörváltozat jeles képviselője – ha ezt a szókapcsolatot le akarnánk fordítani, akkor a „sötét világos” volna a végeredmény, tehát inkább hagyjuk annyiban: csehül. És folytathatnánk tovább a mézzel szelídített, már-már belga nedűkhöz közelítő erejű Medová 13-mal, vagy a főzde komló alapú, alkoholmentes limonádéjaival – de most inkább tereljük vissza az olvasó figyelmét az előző mondatokban szereplő évszámokhoz.
Nem csak, hogy a sörgyár a mi Millenniumunk évében már részvénytársaságként üzemelt, hanem már akkor nyelhették a Cerná Hora-i lakosok a Tas és Jaroslav által főzött nedűt, amikor a mi szegény II. Lajosunk a Csele-patak vizével tette ugyanezt. És erre is könnyedén rá tudunk tromfolni: az itteni sör első írásos említése ugyanis 1298. július 16-án kelt, amikor is a Cerná Hora-i kamarás, bizonyos Matous (egyébként az ő nevét is őrzi egy helyi sörkülönlegesség) tanúként volt jelen, midőn Eberhard von Stendorf lemondott dobríni és petrovicei birtokainak tulajdonjogáról a templomos lovagrend javára, és az egyezségre a Cerná Hora főzdéjében érlelt seritallal ittak áldomást. Számoljunk utána: néhány héten belül lesz hétszáz-huszonkét éve annak a koccintásnak. Azért ezen a tényállításon is van annyi ízlelgetnivaló, mint egy korsónyi sűrű habú, arany színű Páteren.
Ám még mielőtt valaki azt hinné, hogy Cerná Hora kivételként erősíti a szabályt, folytassuk azzal, hogy az ottani sörfőzés bizony meglehetősen új keletű. Legalábbis bő fél évszázaddal lemaradt a brünni után. A morva fővárosnak ugyanis I. Vencel cseh király – az Árpád-házi III. Béla unokája – adományozta a sörfőzés jogát. 1243-ban, tehát két évvel az után, hogy unokatestvére, a mi IV. Bélánk a muhi csatavesztést követően Dalmáciába menekült, hogy aztán a második honalapítóként építse újjá az országot. Ízlelgessük ezeket az évszámokat is kicsikét.
Ha pedig híres csehek előtt akarnánk tisztelegni azáltal, hogy olyan söröket iszunk, amelyekhez bizonyítottan közük volt, akkor kézenfekvő választásnak tűnik a nymburki sörgyárban főzött Postrizinské pivót kortyolgatni – ez a sör bizony magától Bohumil Hrabaltól kapta a nevét, aki gyermekkorának java részét ebben a sörgyárban töltötte, lévén, hogy 1919-től 1947-ig a papája, Frantisek Hrabal volt a főzde igazgatója. Ám ennél messzebb is merészkedhetünk a cseh sörténelemben: a labouni Kláster például nem meglepő módon onnan kapta a nevét, hogy a helyi cisztercita kolostor serfőzdéjéig nyúlnak vissza a gyökerei. Az már kevésbé nyilvánvaló, hogy a kolostor egyik lakója Husz János volt. A kemény habú Klástert kortyolgatva tehát érdemes elmerengenünk azon, hogy talán maga a reformáció nagy előfutára is ott főzhette a zöld címkés sörital egyik régvolt elődjét a klastromban (amelyet nem mellékesen a husziták égettek fel 1420-ban, öt évvel a mozgalom névadójának máglyahalála után).
A cseh sör történelmi-kultúrtörténeti vonatkozásairól szólva vétek volna megfeledkeznünk Tycho Brahéról, a nagy dán csillagászról is, aki többek között azzal írta be magát a természettudomány történetébe, hogy elsőként bizonyította be az addig légköri jelenségeknek hitt üstökösökről, hogy azok bizony égitestek, és a csillagászati év hosszát is másodpercnyi pontossággal számította ki. Mígnem kiírta az élők sorából a cseh sör. Történt ugyanis, hogy a tudós részt vett egy prágai banketten, ahol a cseh király is jelen volt. Amikor pediglen Brahéból kikívánkozott a bőségesen fogyasztott serital, ő nem ment ki, hogy könnyítsen magán, ugyanis az etikett megsértésének tekintette, ha a királyt megelőzve tette volna ezt. Az illem túlzott betartásának olyan súlyos húgyhólyaggyulladás lett a vége, hogy abba a derék tudós hamarosan bele is halt.
Még tovább is folytathatnánk a sort (és folyathatnánk a sört), de ezúttal legyen elég ennyi. A tanulság az eddigiekből is egyértelmű lehet: mostantól kezdve tessenek minden, a Moravától nyugatra főzött nedűvel teli söröskorsót úgy üríteni ki, hogy közben jusson az eszükbe: sok évszázadnyi sörténelem rejtőzik a fehérlő hab alatt.
Olvasna még Haklik Norberttől? Kattintson!
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/26. számában jelent meg június 26-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy digitálisan! És, hogy miről olvashat még a 26. számban? Itt megnézheti!
