Esténként, amikor mami és papi lefekszik, felkelek, és összeragasztom leukoplaszttal Csöpi fülét, ne mondhassák rá, hogy korcs. A nácik is valami ilyesmit mondtak, csak emberekre.
Pár perc próza
Messze volt még a húsvét, az asszony tudta, a lányáék annál hamarabb nem jönnek, telefonálni meg csak akkor szoktak, ha akartak valamit, vagy valami hülye kérdés az eszükbe jutott.
Néha (gyakran) végig kell menni a piacon, beszívni a kolbászos bódénál a didergős hazai disznótorok illatát.
Botrány tört ki az egyik legnépszerűbb lengyel divatmagazin májusi száma kapcsán.
Én folyton csak „rossz ügyek” mellé állhattam, könnyű annak, akit folyton besorolnak. Még gondolkodnia sem kell, hova.
Ment-e a pestis vagy a spanyolnátha által a világ elébb? Jobb lett-e utánuk bármi is?
Még akkor sem ment el a falakig, azokon túlra végképpen nem, amikor már nem korlátozta az égvilágon semmi, se cenzúra, se elvtársi alku, se egy kommunista kultúrpápa bajuszrándulása.
Richárdnak szép aktatáskája és átlagos, 8-tól este 9-ig munkája volt. Második munkát akart vállalni. Sikerült is találnia, szövegeket írt. Kilenctől éjfélig vagy hajnal 5-től 7-ig.
Senki sem tudta, honnan jött, ő pedig mintha nem tudta volna, merre tovább. Reggel érkezett, és leült a bánya meddőhányójával szemben az egyik ház kerítésének peremére.
A harminc évvel ezelőtti télutón Karcsi bácsiék kerítésén plakátok jelentek meg. Karcsi bácsi pedig piac helyett pártaktívákra és választási gyűlésekre járt, valamint interjúkat adott.
Ez nem korlátozás volt. Nem is barátságos ajánlás. Ám véresen szigorú rendőri rendelet, statáriális hadparancs. A főváros utcáin járőrök, igazoltatás, éles fegyverek, éjjel is hallottunk puskaropogást.
Trianon, hallod, fiam? Trianon! Inkább ünnepeljük együtt a nemzeti összetartás évét, vette át a szót az apa, és a tévére mutatott. A fiukat azonban ez sem érdekelte.
A bejárónő valóságos intézmény volt, sajátos figurája a kornak: a szárba szökkenő szocializmus idején, a lózungos társadalmi egyenlőség korában az egykori cselédlányok, házvezetőnők letűnt világát idézte.
Miként írhatok én magyar tematikájú regényt egy horvát kikötővárosról. És miként lehet az, hogy a román kolléganő városának van eredeti magyar neve is?
Szájában már csak a piros íny árválkodott. Képtelen voltam megszólalni. Ott toporogtam a küszöbön, és Marcsit néztem.