Néhány évvel ezelőtt egy szegedi egyetemi oktató, mellesleg az egyik pártnak is helyi tisztségviselője, aki 1956-ban, a forradalom alatt legfeljebb, ha középső csoportos óvodás lehetett, igen lesajnálóan nyilatkozott a helyi televízióban dr. Fejér Dénesről (1929), aki jelenleg az utolsó olyan élő egykori szegedi forradalmár, aki a városi események egyik meghatározó személyisége volt. A politikai területre elkóborolt tudományos egyén szerint Fejér Dénes túlértékeli a saját forradalmi szerepvállalását. A szegedi forradalmi események szerény résztvevőjeként, de sokkal inkább mint a történések kutatója és számos könyv, tanulmány és cikk szerzője, veszem a bátorságot, és még az életében megpróbálok igazságot szolgáltatni Fejér Dénesnek, tevékenységének hiteles, bizonyítékokkal alátámasztható bemutatásával. Meg kell ezt tennem, mert a mi korunkban már nem tudhatjuk, hogy melyikünket szólítja el előbb a Mindenható. Ő az idősebb, tehát elmehet, mielőtt megírná valaki róla az igazságot, de akár meg is előzhetem őt az elmenetelben, ha Istenünk úgy akarja, és akkor is kútba esik a szándékom.
Kezdjük azzal, hogy Fejér Dénes szinte gyerekként megismerte már a kommunisták diktatórikus módszereit az akkori szegedi Béke utcában lévő fogházban. Nem véletlenül került oda, fegyverrejtegetéssel gyanúsították. De annyi volt akkor az ellenséges elem, a reakciósnak számító Szegeden – a „szegedi gondolat” városában – és környékén, a börtönbe zárandó vagy kivégzendő, hogy neki, a gyereknek, megkegyelmeztek, egy idő után szabadon engedték. Hányatott sors következett az iskolái kitűnő eredményű elvégzése után is. Volt fizikai munkás híd- és gyárépítésnél, de volt újságíró is a fővárosban. Mivel a pesti ficsúrok nem fogadták be maguk közé a vidéki igazságkeresőt, visszatért a szülővárosába. Finoman fogalmazok, ha azt írom, hogy kritikus szemmel figyelte az eszement vörös terror tobzódását. Nem véletlen, hogy Bóday Pállal (1921) közösen jegyzett cikkben méltatták 1956 októberében a szegedi MEFESZ (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szövetsége) megalakulását. Néhány nap múlva jelen volt a szegedi József Attila Kör első és végül egyetlen ülésén, ahol felszólalásában szélhámosnak bélyegezte meg azt a Földi Lajost (1933), aki Rákosi Mátyás gyámgyerekének adta ki magát, és később „pufajkás karhatalmista”, utóbb az államvédelmi tisztek helyébe lépő politikai nyomozó lett.
1956. október 20-án jelen volt a szegedi MEFESZ újabb, immár kifejezetten forradalmi hangulatú nagygyűlésén, és lelkesen üdvözölte annak programtervezetét. Sokan, akik kevésbé ismerik a szegedi 1956-os forradalmi eseményeket, talán nem is tudnak az 1956. október 25-én késő este történtekről. Néhány aktív forradalmár, így a később, a forradalmat követő megtorlás során kivégzett Kováts József (1926) akkor éppen gépállomási könyvelő, a börtönbe zárt Németh Ferenc (1932) újságíró, a közbiztonsági őrizetbe helyezett Végh Joachim (1921) főiskolai tanár és a szintén közbiztonsági őrizettel sújtott Fejér Dénes vezetésével tárgyalásokba bocsátkoztak a városi és megyei kommunista vezetőkkel a hatalom átadásáról. Meg is egyeztek abban, hogy másnap délelőtt 11 órakor a szegedi Széchenyi téren tartanak egy nagygyűlést, ahol megválasztják az akkor már teljesen szétesett szegedi városi tanács utódszervét, az ideiglenes szegedi városi munkástanácsot. Az előző napi brutális kendergyári tömegoszlatás, a szegedi egyetemi diákszállók éjszakai kíméletlen feldúlása után ez volt az az esemény, amikor a forradalmi erők előtt a kommunista hatalom helyi képviselői először meghátráltak. Fejér Dénes tehát tagja volt ennek a forradalmi delegációnak. Nem rajtuk múlt, hogy másként alakult a helyzet. Annyit azonban feltétlenül jegyezzünk meg, hogy a kommunista tárgyalódelegáció vezetője Ábrahám Antal (1921) volt, az MDP Csongrád Megyei Pártbizottságának harmadtitkára. Róla ma már tudjuk, hogy a háború alatt katonai szolgálatát egy munkaszolgálatos egységnél töltötte mint „keretlegény”. A háború után többek feljelentése alapján eljárás indult ellene, mert a munkaszolgálatosokkal kegyetlenkedett, de addigra már jó kommunista lett belőle, és előbb szakszervezeti, majd pártvonalon ívelt egyre feljebb a karrierje, így bántódása nem lehetett.
A másnapi nagygyűlésből azonban nem lett semmi. Az éjszaka folyamán megérkezett ugyanis Gyurkó Lajos (1912) vezérőrnagynak, a 3. hadtest parancsnokának tűzparancsa, és a helyi pártvezetés a katonai közigazgatás parancsnokával, Halász Gyula (1927) főhadnaggyal egyeztetve úgy döntött, hogy megakadályozzák a rendezvényt. A képzetlen, tehetségtelen Halász Gyula főhadnagy csak azért lett Szegeden helyőrségparancsnok, majd a katonai közigazgatás vezetője (később egy ideig a városi Forradalmi Katonai Tanács elnöke is!), mert önkéntes tiszthelyettesként harcolt a koreai háborúban. Gyurkó Lajos vezérőrnagyról pedig köztudott, hogy több sortűzben a forradalom alatt és után is súlyos felelősség terhelte. Érdemeit elévülhetetlennek hitte, már-már honvédelmi miniszteri álmokat dédelgetett, de a vetélytársak félrelökték, végül a nyugdíját kiegészítendő egy benzintöltő állomáson lett kútkezelő.
Hiábavaló volt azonban Fejér Dénesnek és társainak a próbálkozása, mert a szegedi kommunista vezetés döntött arról, hogy élnek a tűzparancs adta lehetőséggel és megakadályozzák a hatalomváltást. Ennek megfelelően október 26-án eldördült a sortűz a Széchenyi tér és a Takaréktár utca torkolatánál. Haláleset is volt és sérülések is. A sortüzet a 31. kiskunmajsai lövészezred katonái lőtték, akiknek a parancsnoka Botond Gábor (1924) őrnagy volt. Az ő katonai pályafutása úgy ért véget, hogy a katonai bíróság néhány év múlva, hivatali hatalommal visszaélés, sikkasztás és más köztörvényes bűncselekmények elkövetése miatt szabadságvesztés büntetésre ítélte, a hadseregből eltávolította. De a sortűztől a hatalom részéről várt eredmény elmaradt. Szeged népének forradalmi lendülete nem tört meg, sőt, inkább fokozódott.
Október 27-én délelőtt a város üzemeiben, gyáraiban munkástanácsokat választottak. Követelési pontokat állítottak össze. A nyomdai munkástanács választás kezdeményezője Fejér Dénes volt, akit a helyi munkástanácsba is beválasztottak, sőt a munkástanács elnökével ők ketten lettek a küldöttek a délután alakuló szegedi városi ideiglenes munkástanácsba. Így mindketten bekerültek a város forradalmi vezetésébe, későbbi nevén a városi Forradalmi Nemzeti Bizottságba, amely október 29-én átvette a hatalmat a régi, széthulló vezetéstől. Szegeden is győzött a forradalom.
A forradalom leverésére érkezett szovjet katonai alakulatok november 6-án, a déli órákban szállták meg Szegedet. Elfoglalták a fontosabb intézményeket, közlekedési csomópontokat. A városházára magyar kommunista „muszkavezetők” – például a már említett Földi Lajos – kalauzolásával érkeztek. Az ott tartózkodók közül hat főt azonnal őrizetbe vettek. Ők voltak a városban, de a megyében is az első őrizetbe vettek. Közöttünk volt Fejér Dénes is. Néhány nap múlva elvitték őket Debrecenbe, ahonnan a Szovjetunióba szállításokat indították. Közben ezeket a kiszállításokat leállították, így a szegedi őrizetes forradalmárok itthon maradtak, majd egyenként szabadlábra kerültek. A kivétel Kováts József volt, aki a kivégzéséig már egyetlen napra sem került szabadlábra. 1957-ben, amikor kiteljesedett a kádári megtorlás, valamennyien ismét őrizetbe kerültek, és Fejér Dénes ügye közbiztonsági őrizete elrendelésével zárult, amelyet a tököli táborban töltettek le vele.
Szabadulása után a rendszer ellenségeként tartották nyilván, és ennek megfelelő állásokban tudott csak elhelyezkedni. Az 1980-as évek végén ismét aktivizálta magát, az MDF szegedi szervezetének alapító tagja, a POFOSZ Csongrád megyei szervezetének kezdetektől az elnöke, egy időben pedig a POFOSZ országos elnökének stratégiai helyettese is volt. Gyakran mondogatta, hogy a forradalmat elbuktuk, a rendszerváltozást elrontottuk. Kiegészíthetem ezt azzal, hogy 1956-ban levertek bennünket, 1989-90-ben átvertek bennünket.
