Kína nyilvánvaló törekvése a nyugati egység megbontása. Ez nem titok. Miképpen az sem, hogy a nemzetközi politikában nincs ingyenebéd. Viszont nagyon úgy tűnik, a magyar kormány elég könnyelműen sétált bele a lassan és szisztematikusan kiépített kínai „oszd meg és uralkodj”-csapdába. Ennek több oka lehet. Elképzelhető az is, hogy a politikai elit nem tud mit kezdeni az agresszívan terjeszkedő Kínával, és inkább teret enged neki, mellőzve az átlátható, egészséges, értékalapú gazdasági beruházásokat. De az is lehet, hogy a Peking által kínált erősen deficites demokráciamodell követendő alternatívának tűnik, ahol a vezetés a teljes engedelmesség elvárásával igyekszik kontroll alatt tartani a lakosságot és minden ellenvéleményt megszüntetni. Ez esetben a magyar miniszterelnök személyes túlélése hangsúlyosabb egy biztonságosabb, mint stabilabb jövő megalapozása.
Egy ország külpolitikájának kialakítása, világos jövőképpel és stratégiával, komoly szellemi teljesítményt kíván. Itt nem opció hibázni. Magyarországnak is választ kell, kellett volna már adni a geopolitikai megosztottságra, a kínai befolyásszerzésre, az orosz katonai terjeszkedésre, amivel az orosz–ukrán háború után is számolni kell. Tartalom nélküli szlogenek helyett inkább arra kell összpontosítani, hogy a magyar jövő ne Ázsiában dőljön el, hanem Budapesten.
Magyarország elakadt. Mivel a gazdasági adatok nem hazudnak, de a magyar közvélemény könnyen félrevezethető, mély válságba kerültünk. Ez a jelenlegi pillanatkép az országról. Magyarországnak, akárcsak minden államnak megvannak a maga korlátai. Ebből kiindulva feltehető a kérdés: milyen iparra van szüksége az országnak, amely az életszínvonal emelkedését szolgálja? Mi a cél? Alacsony értékű összeszerelő üzem váljon az országból, amit csak nagy számú vendégmunkással van mód fenntartani, vagy pedig erős hazai szellemi tulajdonú rendszerek kiépítése? Nyilvánvalóan könnyebb az előbbi döntést meghozni, mint kialakítani az ország saját útját. A ma jól hangzó zöldmezős beruházásoknak is csak akkor van értelmük, ha a befektetők hozzák magukkal a kutatást és a fejlesztést, nem pedig az anyaországban hagyják.
A konszenzus kialakítása elmaradt az ország jövőjével kapcsolatosan. A folyamatos ellenségek keresése Brüsszelben vagy Washingtonban szándékosan elterelik a figyelmet a jelentősebb dolgokról. Ilyen például az, hogy a kormány által patronált családtagok és kiválasztottak az ország kifosztásával mennyire járulnak hozzá a szegénység elmélyüléséhez és akadályozzák a közjó kiteljesedését. Így kialakul egy egyre szélesebb aprópénzes társadalmi réteg, amely a félelemkeltésért felelős miniszter által jól megszerkesztett propagandán van tartva. Persze majd az idő mondja meg, ez meddig tartható, mikor lesz vége ennek a nagyméretű rászedésnek. De addig biztos még jó pár ezer magyar fog külföldre távozni. Az ellenzék pedig a bankszámláját észrevehetően jobban félti a hazája sorsánál. A kesztyűt sehogy sem akarják felvenni. Tehát marad a személyes küzdelem, bízva az olyan emberekben, akiknek fontosabb a haza szeretete, mint a személyes érvényesülés a nemzet kárán.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/40. számában jelent meg október 6-án.
