Az egykori jogvédő, későbbi politikus és pártvezér Schiffer András az ezredfordulót követő évtized végén meghirdette, hogy Lehet Más a Politika – hogy ez a kijelentés marketinghazugságnak bizonyult, nyilván nem egyedül az ő bűne. Az LMP a régi törésvonal mentén hasadt ketté Párbeszéd néven egy SZDSZ-re, és a további LMP képében egy MDF-re. 2016-ra Schiffer András a párt maradékának hatalmi harcait is elveszítette Szél Bernadett-tel szemben, úgyhogy kivonult a törvényhozásból, és lemondott ezzel kétévnyi képviselői jövedelméről, ami Magyarországon nagyon nemes gesztusnak számított – két évvel később aztán Vona Gábor követte a példáját, sőt fokozta is a csapásszámot azzal, hogy négyévnyi képviselői juttatásának felvételét utasította vissza. Schiffer András belátta, hogy nem lehet más a politika, az ugyanis a kultúra terméke, úgyhogy a politika reformjához a kultúrát kell megújítani. Azzal az ígérettel vonult ki az Országgyűlésből, hogy létrehozza azt a civilekből álló értelmiségi bázist és kulturális holdudvart, amely megalkotásához sokan hozzákezdtek az elmúlt évtizedekben, de ez soha nem sikerült, mert a politikával járó nyilvánosság, megélhetés és hatalom megragadása mindegyikük számára túl nagy kísértésnek bizonyult.
Schiffer András jóformán meg sem próbálta beváltani az egykori ígéretét, amit persze senki nem is kért rajta számon, hiszen a magyar társadalom történelmi defektusainak felszámolására vonatkozó emberfeletti nehézségű kísérlet eddig minden közéleti szereplőn kifogott – csakhogy Schiffer mára annyira messzire sodródott nyolc évvel ezelőtti vállalásától, hogy a Hír Tv stúdiójában Velkovics Vilmos kormányzati álriporter és kulturális hóhérsegéd súgta le neki a rogáni okosságot, amely szerint Varga Judit a férje által titokban készített hangfelvételen mindössze egy híresztelést terjeszt. Aki megtekinti a nagyon kínos tévéfelvételt, az értelmiségi létállapot összeomlását figyelheti meg: az egykori közéleti bölcs úgy vizsgázik a propagandaminisztériumban feladott tananyagból, hogy a pártmegbízott kézzel és szájjal súg neki, hátha a vizsgabiztosok szerepét betöltő közvélemény nem veszi észre a csalást. Csakhogy a kamera kíváncsi jószág, és az internet nem felejt.
Schiffer András mára minden ízében elsajátította azt a liberális kurzus iránt kívánatos, Orbán Viktor, Kövér László és Bayer Zsolt által diktált ingerültséget, ami a magyarországi nemzeti radikális uralom érzelmi hangoltsága. Ennek az attitűdnek a legfőbb jegye az a káröröm, amely lelki fedezetét az Orbán-rendszer megrendíthetetlenségének tizennégy éves szavatosságú tapasztalata képezi. E szellemiség demonstrálása fejezi ki a pecsétgyűrűt illető csók hűbéri gesztusát, amely verseny és teljesítmény nélküli megélhetésre jogosít az illiberális Magyarországon – és épp ettől a tényleges vagy álságos sértettségtől fűtött kurucos dac, amellyel az értelmiség árulói a hatalomnak magyarságuk kellő mélységéről üzennek, az a jelzés, amelyről ők meg a műveletük mozzanatai felismerhetővé válnak. Különösen leleplező, ha Orbán Viktor Magyarországán egy írástudó annyira sértett a tizennégy éve lefegyverezve földön fekvő liberálisok iránt, hogy az élvezettől valósággal megmámorosodik. Nem csoda, hogy azok előadásában a legfájdalmasabb megtapasztalni az efféle magatartást, akik amúgy simán állnák a versenyt, mert bőven van saját teljesítményük. Schiffer András ilyen. Egyáltalán nem kellene rászorulnia a nemzeti radikális uralom pártfogására, mert mérvadó véleménye és fényesen szikrázó szelleme van – ezt a hazai nyilvánosságnak sok éve volt megtapasztalni. Schiffer András katedrálist épített az egyrészt-másrészt polgári ethoszára, a sárdobáláson úriemberként felülemelkedő értelmiségi alakjának megalkotására és meghonosítására. Alig valaki hitte, hogy azért építi ezt a konszenzuális figurát, hogy egy nap romba döntse, és a törmelékét építőanyag gyanánt áruba bocsássa.
Mi lehet az oka annak, hogy abban az országban, ahol az MSZMP uralma a Fidesz képében él tovább, Schiffer András magára vállalja a Hazafias Népfront szerepét? Amíg az MSZMP a proletár-internacionalizmus ideológiai alapján állt, addig a népfrontnak meg volt engedve, hogy a nevével is kifejezze a maga hazafi as szellemét, de nem volt különbség köztük a szocializmus megvalósításának nagy építőmunkája terén – egyikük tervrajzokkal, másikuk malteroskanállal a kezében végzett szolgálatot. Ennek megfelelően ma Orbán Viktor és a Fidesz jobboldalisága mellett a Schiffer András által gyakorolt baloldaliság is legitim nemzeti ideológia, hiszen közös bennük az illiberalizmus mindenható szelleme. Nem véletlen, hogy a hazai jobboldal politikusai és véleményformálói rendszeresen nevezik meg Schiffer Andrást, mint egy olyan ellenzék reménybeli alakját, akinek a politikai jelenlétével örömmel együtt tudnának élni.
Schiffer András nagyon kényes az autonómiájára, rendíthetetlen jellemére, cselekvési szabadságára és autoritást nem ismerő önrendelkezésére. Ez az önérzetes és büszke ember vajon miért szorul rá arra, hogy egy kormánypárti műsorvezető súgással és kézjelekkel segítse őt a hatalmi marketinggépezet narratívájának előadásában? Miért nem a saját véleményét mondja? Mit kockáztatna, ha megtenné? Schiffer András, aki jogász létére elvi okból, büszkén nem hallgatja meg a végrehajtó maffia, a kormányzati szervek és a legfőbb ügyész bűnszövetségét leleplező hanganyagot, tényleg őszintén úgy ítéli meg, hogy Varga Judit a szóban forgó felvételen egy híresztelést ad tovább a férjének? Ha igen, akkor miért kellett súgni neki? Miért teszi ezt magával Schiffer András, és mit vár a szolgálatáért? Az egyetlen észszerű terv, amit el tudok képzelni, hogy alkotmánybíró óhajt lenni. A jelek szerint nem az időtlen történelmi emlékezetben, hanem a jelenvaló társadalmi rendszerben kíván naggyá válni, de komolyan hiheti-e Schiffer András, hogy egy alkotmánybírói kinevezés arányos fizetség azért a katedrálisért, amelyet a maga kulturális szerepének képében feláldoz? Az igazán szomorú pedig az, hogy ha netán be is látná, hogy amit nyer, az közel sem áll arányban azzal, amit elveszít, mára olyan messzire jutott a kárhozat útján, ahonnan talán már nincs visszatérés.
Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/14. számában jelent meg április 5-én.
