A Real Madrid is figyeli Szoboszlai Dominikot
Szoboszlai Dominik gólöröme a magyar válogatott második gólja után a Magyarország - Izland labdarúgó Európa-bajnoki pótselejtező mérkőzésen a Puskás Arénában 2020. november 12-én. Mellette fekete melegítőben Fiola Attila (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

A Real Madrid labdarúgócsapata érdeklődik Szoboszlai Dominik iránt – számolt be pénteken címlapján az AS. A spanyol sportlap értesülései szerint a La Ligában címvédő királyi gárda fiatalítási szándékkal több tehetség pályafutásának alakulását is követi, közülük kiemelkedik a Red Bull Salzburg 20 esztendős magyar támadó középpályása.

Az MTI által is idézett AS beszámolója megjegyezte: Szoboszlai, aki csütörtökön Izland ellen Európa-bajnoki szereplést jelentő győztes gólt lőtt, azzal hívta fel magára a Real Madrid figyelmét, hogy október végén ő szerezte a Salzburg két góljának egyikét az Atlético Madrid otthonában. Szoboszlai a Bajnokok Ligájában négy találatnál jár: kétszer a selejtezőben, kétszer a csoportkörben volt eredményes. A spanyol sportlap megemlítette a Real Madriddal a többi között három BEK-et és öt bajnoki címet nyert klublegendát, Puskás Ferencet, valamint Szoboszlai válogatottbeli csapattársát, Szalai Ádámot, aki 2007 és 2010 között erősítette a fővárosiak tartalékcsapatát, a Castillát.

Mint egy görög drámában: győztünk!
Lukács Csaba

Mint egy görög drámában: győztünk!

Majdnem elment az Európa-bajnokság egy Gulácsi-potyagólon, de az utolsó percekben jött Nego és Szoboszlai!

Szerződése 2022-ig köti a Salzburghoz Szoboszlait, aki iránt korábban már az Arsenal és az AC Milan is érdeklődött. Az AS ugyanakkor jelezte: a német Transfermarkt honlap által 25 millió euró értékűre becsült játékos szerződtetéséhez legközelebb az RB Leipzig áll. Szerdán a Sport Bild számolt be a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató, legutóbb Bajnokok Ligája-elődöntős és a Bundesligában legutóbb bronzérmes lipcsei alakulat élénk érdeklődéséről.

Az éjjel soha nem érhet véget! – videón az éjszakai Budapest
Lukács Csaba

Az éjjel soha nem érhet véget! – videón az éjszakai Budapest

Így „buliztak” Budapesten röviddel azután, hogy a magyar labdarúgó válogatott kijutott az Európa-bajnokságra.