„Ez maga volt a csúcs” – értékelt Szokolai László, a nyílt vízi úszóbajnokok edzője

„Ez maga volt a csúcs” – értékelt Szokolai László, a nyílt vízi úszóbajnokok edzője

Az aranyérmes Rasovszky Kristóf (b) és a bronzérmes Betlehem Dávid a férfi 10 kilométeres nyíltvízi úszás eredményhirdetésén a 2024-es párizsi nyári olimpián a Szajna III. Sándor hídjánál 2024. augusztus 9-én. (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Szokolai László, a 10 kilométeres nyílt vízi úszásban aranyérmes Rasovszky Kristóf és harmadik Betlehem Dávid edzője szerint a tökéletes fizikai és taktikai felkészültség eredménye, hogy mindkét versenyző ott állt a dobogón a párizsi olimpián.

– Ez maga volt a csúcs, bejött a két érem, a fiúk tökéletesen csinálták meg a taktikát, követték a folyó sodorvonalát, vitte őket a víz, a kanyarokban élesen visszavágtak és aztán a fal mellett úsztak, ahol kisebb az áramlás. A végén a hajók árnyékában voltak, ameddig csak lehetett, és innen jöttek ki frissíteni. Minden körben hibátlanul vitték véghez a taktikát, ami nem volt egyszerű feladat, hiszen az ellenfelek próbálkoztak, olykor test a test elleni küzdelemben is –  mondta az MTI kérdésére Szokolai László, aki a távirati irodának előzetesen is azt mondta, mindkét versenyzőjét a dobogóra várja.

A felkészülés júliusi hajrájában a veszprémi különítmény minden szombaton Százhalombattán edzett, ahol a tréner – barátai segítségével – a Dunán tökéletesen modellezte le a Szajnán kialakított pályát, azaz gyakorlatilag ugyanilyen körülmények között készülhettek. Szokolai László elárulta, már csütörtökön, a nők versenyét követően – akik között Fábián Bettina ötödik lett – látták, „bejött, amire számítottak”, minden úgy alakult, ahogyan azt kalkulálták. – Azon kívül, hogy kiváló kondícióban kell lenni, ugyanolyan fontos a taktika, látnunk kellett előre, hol lehetnek a sarokpontok, hol lehet meglógni és egy kis előnyt szerezni – jegyezte meg Szokolai László.

Rasovszky napra pontosan 12 évvel Risztov Éva londoni győzelmét követően a nyílt vízi szakág második aranyát nyerte, s ez a magyar úszósport 32. olimpiai elsősége.