Mégsem a kerékpár váltja a lovaglást az öttusában?

Mégsem a kerékpár váltja a lovaglást az öttusában?

Kasza Róbert (b) és Marosi Ádám a budapesti öttusa világbajnokság férfi egyéni versenyének döntőjében, a futás-lövészet versenyszámban a Kincsem Parkban 2019. szeptember 7-én (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Már megszületett a döntés arról, hogy melyik sportággal helyettesítik a lovaglást öttusában és az nem a kerékpár lesz – árulta el Klaus Schormann, a nemzetközi sportági szövetség (UIPM) elnöke egy német sportműsorban.

Legalábbis a sportschau.de oldal erről számolt be és idézte Schormannt, aki megerősítette, hogy a lovaglást egy másik sportággal helyettesítik, majd hozzátette: „De az nem a kerékpár lesz”. Az első médiainformációk még ezt valószínűsítették.

Az összefoglaló kitér rá, hogy a megállapodás már megszületett, a német elnök pedig, aki korábban konzultációt ígért erről, úgy fogalmazott: „ezt azonban még nem itt fogom felfedni”.

A UIPM vezetősége a múlt héten jelentette be, hogy a 2024-es párizsi olimpia után a lovaglás már nem lesz része a sportágnak. A döntésről, amely az indoklás szerint a sportág ötkarikás programban maradását szolgálja, csütörtökön tájékoztatta a tagszervezeteit, illetve a sportolókat.

Erre reagálva az elnök, valamint az alelnökök, a főtitkár és a végrehajtó bizottság tagjainak távozását követelő nyílt levelet írt alá több száz – pénteki adat szerint 667 – volt és jelenlegi öttusázó. A magyarok közül például Kovács Sarolta, Guzi Blanka, Gulyás Michelle, Gyenesei Leila, Tibolya Péter, Balogh Gábor, Fábián László és Marosi Ádám, de a szignálók között volt a két tokiói bajnok, az egyformán brit Joseph Choong és Kate French is.

„A sportolókkal és a tagszövetségekkel folytatott konzultáció nélkül a vezetőség aláásta az öttusa eddigi 109 éves történelmét, ezért egyhangúlag kinyilvánítjuk bizalmatlanságunkat” – jelentették ki az aláírók.

A UIPM szombaton közleményt adott ki, melyben jelezte, hogy teljes mértékben tisztában van az aggodalmakkal és „nyílt párbeszédet” ígért a versenyzőknek arról, hogy milyen sportággal helyettesítsék a lovaglást, illetve reményét fejezte ki, hogy az egyeztetésen jobban megérthetik a döntés hátterét. A dialógust – amint azt az MTI-hez hétfőn eljuttatott újabb közleményében jelezte – pénteken tartja, és meghívta rá az összes olyan öttusázót, aki aktív versenyző volt a legutóbbi, 2017-2021-es olimpiai ciklusban. Az olimpiai sportágakban járatos insidethegames.biz oldal által idézett korábbi kommünikéjében azt is jelezte, hogy minden véleményt és gondolatot üdvözöl, illetve teljes mértékben figyelembe vesz a megjelölt kritériumok alapján kiválasztandó ötödik sportágról szóló vitában. Emlékeztetett emellett arra is, hogy november 27-én és 28-án tisztújító kongresszus lesz, melyen lehetőség nyílik az összes napirenden szereplő kérdés megvitatására.

A hétfői közleményben a UIPM hangsúlyozta, az az információ, mely szerint az új sportágat már kiválasztották volna, nem helytálló. Ebben Schormann úgy fogalmaz: „A konzultációs folyamat nyílt, és szeretném tisztázni, hogy az ötödik sportágról még nem született döntés”.

Az elmúlt napok történéseit összegző insidethegames információja szerint Schormann és Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke kedden találkozik Lausanne-ban, a lovaglás kivételéről szóló döntést pedig a NOB várhatóan jövő csütörtökön hagyja jóvá.

A kedélyek a megszólalások nyomán nem csillapodnak, a 2000-es sydneyi olimpián bronzérmes Kate Allenby, aki az egyik szervezője a nemzetközi tiltakozásnak, úgy véli, a lovaglás kivételével megszűnt a Pierre de Coubertin által megálmodott sportág integritása.

Schormann és Bach várható találkozóját illetően úgy fogalmazott: mindketten tudják, hogy nincs mögöttük a sportolók támogatása.

A hazai szövetség (MÖSZ) oldalán Gallai István főtitkár közleményben emlékeztet arra, hogy ezen a héten, szerdától péntekig megbeszélésen vesz részt a UIPM operatív vezetőivel, és egyértelműen képviselni fogja azt az álláspontot, hogy a versenyzők és edzők véleményét kiemelten szükséges kezelni. Jelezte továbbá, hogy az egyeztetés után, november 15-én javaslatot fog tenni a MÖSZ elnökségének, amelynek 17-én lesz lehetősége megtárgyalni, illetve mérlegelni a következő lépést.

A lövészetből, úszásból, vívásból, futásból és lovaglásból álló öttusa 1912 óta szerepel az ötkarikás játékok programjában. A lebonyolítási rend sokszor változott az évek folyamán – egyre rövidebb lett a program, a lövészetet és a futást jelenleg kombinálva rendezik, a legújabb verzió szerit pedig kieséses rendszerben, kilencven perces blokkokban zajlanak majd a versenyek –, de a sportágak sosem cserélődtek. (MTI)

Szent reformátor volt

Szent reformátor volt

Sopronkőhidán 75 évvel ezelőtt végezték ki Kiss Szaléz ferences szerzetest. A koholt vádak szerint szovjetellenes terrorcsapatot irányított Gyöngyösön, és összeesküdött Habsburg Ottó trónra juttatásáért.

Karácsonyi akció!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – Áchtung Baby