Az átigazolás egyik pikantériája, hogy a techóriás az OpenAI egyik kihívója a mesterséges intelligencia fejlesztésében.
BR
Csak találgatják, mi lehet a mesterséges intelligencia fejlesztésében élen járó vállalat igazgatótanácsának váratlan és meglepő döntése mögött. A techvilágot sokkolta a hír.
Palesztin oldalon hét, míg a Hamász túszaként öt magyar állampolgárt tartanak számon jelenleg. Erről és az izraeli-palesztin háború fejleményeiről is szó lesz kedden Reptér című külpolitikai műsorunkban.
Az elmúlt évek válságai – covid-járvány, ellátási láncok akadozása – rádöbbentették az amerikai gazdasági szereplőket és a kormányzatot is arra, hogy új életet kell lehelni a hazai gyártásba. Erről is volt szó Reptér című külpolitikai műsorunkban.
Helyi információk szerint mintegy 20 újszülött lehet inkubátorokban az intézményben, ahol korábban arról tájékoztattak: elfogyott a víz, az élelem és az áram.
Egyre jobban érződik, hogy az EU a mikrocsip és egyéb, magas technológiához kapacsolódó gyártási kapacitásokat tekintve meg akarja védeni az uniós cégeket többek között Kínától – erről beszélt Reptér című podcastünkben brüsszeli tudósítónk, Arató László.
A libanoni radikális szervezet akcióiról Iránban döntenek. Izraelnek és szövetségeseinek azonban megvan a katonai ereje, amellyel Iránt közvetlen módon kint tarthatják ebből a konfliktusból – mondta lapunk külpolitikai műsorában a biztonságpolitikai szakértő.
A hadsereg közleménye szerint a sorkatona jól van, már találkozott a családjával.
Hogy lehet, hogy a Bethlen Gábor Alap kultúrára fordított magyarországi támogatásainak jelentős hányadát három profi szlovákiai labdarúgó egyesület, a Dunaszerdahely, a Komárom és a Kassa kapja? Erről is beszélgettünk külpolitikai podcastunkban a Bumm.sk főszerkesztőjével.
Az elmúlt hetekben, a Hamász október eleji támadásai óta volt már több tűzpárbaj az izraeli haderő és Hezbollah között az izraeli-libanoni határnál.
A Vöröskereszt palesztin tagozata arról tájékoztatott, hogy figyelmeztetést kaptak az izraeli hatóságoktól, hogy a légi műveletek miatt ürítsék ki a gázavárosi kórházat. A személyzet egyelőre úgy döntött, maradnak.
Lisztet és alapvető szükségleti cikkeket vittek el a lerakatokból – jelentette az ENSZ gázai segélyezésért felelős szervezete. Szerintük ez is jelzi, hogy egyre brutálisabb az elkeseredettség.