Az úgynevezett ellenzék harmatgyenge teljesítményét nemcsak saját (bőséges) hibáik és hiányosságaik okozzák, hanem a Fidesz és a kormány mögött álló finckelsteini-habonyi-rogáni agytröszt által működtetett propaganda.
Hamburger Béla
Azért túl sok a reklám, mert túl sok cég akarja sikerre vinni túl sok termékét, szolgáltatását, márkáját. Általánosan elfogadott alapelv, hogy a piaci verseny jó és hasznos. Ez így is van egy bizonyos határig.
Nyafognak, hogy kevés a pedagógus? Sebaj! Képezzünk gyorstalpalón asszisztenseket, akik telefonálhatnak a megfelelő szakos tanárnak, ha óra közben elakadnak valahol: hogy is van az a szorzótábla?
Egy vállalat szemére hányni, hogy maximalizálni akarja a profitját, legjobb esetben is csak populista népbutítás.
Aki mondjuk egy hátrányos helyzetű térségben egy hátrányos helyzetű családba születik, az hátrányos helyzetű is marad. Meg még az unokája is.
A nemzethez tartozás egészen bizonyosan nem attól függ, hogy valaki kormánypárti avagy ellenzéki, netán teljesen közömbös a politika iránt. Így aztán az sem lehet mércéje, hogy ki mennyire áll közel a hatalmi centrumhoz.
Orbán Viktor az egész világot meglepi nyilatkozatával, amely szerint nem számít, hogy birodalmát támadás érte, ő azonnali tűzszünetet javasol. Azt pedig majd a béketárgyalásokon kell tisztázni, hogy a behatolók visszavonuljanak-e vagy sem
Mivel a januári nyugdíjemelés az alultervezett infláció mértéke szerint történik, az állam igen jelentős (és kamatmentes) hitelhez jut, amit csak a novemberi kompenzációkor térít meg az ellátottaknak.
A nemzethez tartozás egészen bizonyosan nem attól függ, hogy valaki kormánypárti avagy ellenzéki, netán teljesen közömbös a politika iránt. Így aztán az sem lehet mércéje, hogy ki mennyire áll közel a hatalmi centrumhoz.
Ami a családi kassza kímélése érdekében logikus és követendő, az talán irányadó lehetne az országos költségvetés számára is.
A megoldás semmiképpen sem a több és magasabb kerítés felhúzása, hanem: egyrészt a lehető leggyorsabb és leghatékonyabb klímavédelem, másrészt a harmadik világ lakóinak felemelkedését szolgáló valódi segítség.
Vannak már törekvések a természetmentes természet létrehozására: nagyvárosi vagy üdülőhelyi lakóparkok és társasházak, ahol néhány díszfát és pár négyzetméter pázsitot leszámítva minden beton és térkő.