Bár mostanában mintha kicsit ritkábban hangzana el a régebben rengeteget mantrázott, migrációval kapcsolatos lózung, amely szerint „nem a problémákat kell idehozni, hanem a segítséget kell odavinni”, azért időről időre valamely nagy emberünk még mostanában is elsüti. Jobbára úgy, hogy büszkélkedik is a magyar kormány által már évekkel ezelőtt életre hívott Hungary Helps programmal, amely ezt a célt lenne hivatott szolgálni, és amelynek 2017-22 közötti teljesítményét bárki megnézheti a szervezet honlapján.
Azon nincs mit csodálkozni, hogy a ’22-es költségek között bőven szerepelnek Kárpátaljára szánt száz-kétszázmilliós összegek, bár tény, hogy ezek nem a migráció megfékezését, hanem a háború okozta nehézségek enyhítését szolgálják, és nem az arab vagy afrikai országokban, hanem a határon túli magyarok körében. De… a migráció mérséklésére a többi támogatás sem tűnik alkalmasnak, vagy jellege, vagy mértéke miatt. „Konyhai létesítmény felújítása, külső kézi mosó egység kialakítása, konyhakerti vetemény bővítése” aligha fog helyben tartani akár egyetlen embert is, mint ahogy nehéz elképzelni, hogy milyen „szülőföldön történő továbbtanulást segítő ösztöndíj program”-ot lehet csinálni egy Kenya méretű országban húszmillió forintból, vagy mit lehet tenni Mianmarban egy „lepramisszió rehabilitációs épületének” érdekében hárommillióból. Szinte bizonyos, hogy a pénzek koncentráltabb költése sokkal hatékonyabb lehetne.
Félreértés ne legyen: a magyar kormány nem vállalhatja át a kibocsátó országok minden gondját, sőt erre önmagában alkalmatlan lenne a leggazdagabb állam is. Óriási nemzetközi összefogásra lenne szükség, jól kidolgozott stratégiával, tizenévekre biztosított költségvetéssel és tisztességes végrehajtással, hogy a források valóban ott, úgy és arra fordítódjanak, amire szánták őket (Lehet, hogy ez már önmagában is illuzórikus?)
Azt látni kell, hogy a migráció megfékezését célzó programoknak két alapvető irányban kell(ene) hatniuk. Egyrészt azonnali és drasztikus intézkedésekre lenne szükség a klímaváltozás megállításához, különben az elsivatagosodó vagy a tengerek által elárasztott területekről óhatatlanul százmilliós tömegek kényszerülnek útnak indulni. Másrészt milliárdnyi színvonalas munkahelyet kell teremteni ezeken a területeken, hogy érdemes is legyen helyben maradni. (Az utóbbi persze feltételezi a megfelelő oktatást, infrastruktúrát, egészségügyet is.)
A klímakatasztrófa elkerüléséhez haladéktalanul szükség lenne kíméletlen intézkedésekre, amelyek valódi anyag- és energiatakarékosságot, no meg a hulladék-kibocsátás nagyságrendekkel való csökkentését és az újrahasznosítás nagyságrendekkel való növelését eredményeznék. Ehhez azonban nem elég néhány kényszeredett megállapodás (egy olyan klímacsúcson, ahova szinte minden állam- és kormányfő külön repülőn érkezik). Az ipari és szolgáltatói teljesítmény, a kényelmi és luxusfogyasztás, no meg persze a mindezek hátterében meghúzódó profithajsza drasztikus visszafogása – tetszik, nem tetszik – a fejlett világtól igényel nagyobb áldozatokat. (Tegyük hozzá, nemcsak a migráció megfékezése érdekében, hanem az emberiség túlélése miatt is.) Minden bizonnyal igazuk van, akik szerint az utolsó pillanatban vagyunk.
A klímakatasztrófa elhárítása mellett szintén halaszthatatlan feladat lenne annak a bizonyos segítségnek a helybe vitele. Ám ami e tekintetben történik, az – ritka kivételektől eltekintve – nem enyhíti, hanem tetézi a bajt!
• Államok, nemzetközi szervezetek hiába igyekeznek segélyekkel enyhíteni Afrika, Ázsia, Dél-Amerika egyes országainak nyomorát, ha a helyi kormány és a regionális vezetők kezén eltűnik a pénz zöme.
• Államok, nemzetközi szervezetek, gazdasági szövetségek finanszírozásával élelmiszereket, gyógyszereket juttatnak a rászoruló országoknak, de a termékek eleve drasztikusan túlárazottak és/vagy lejárt szavatosságúak.
• Államok, gazdasági szövetségek, nagyvállalatok hatalmas összegekkel támogatják a harmadik világban azokat a pártokat, rezsimeket, amelyek aztán gátlástalanul kiszolgálják a „gyarmatosítók” érdekeit.
• A helyi kormányzat, rezsim, junta nem gátolja, hanem ösztönzi a környezetpusztítást, erdőirtást, folyók elterelését, ásványi kincsek kiárusítását. Mindezt gyakorta nem is saját nevében teszi, hanem félkatonai bandák révén, amelyek polgárháborús cselekményeket, népirtást követnek el, rablást, erőszakot és gyermekkatonákat (!) alkalmazva.
• A nagyvállalatok „munkahelyteremtése” is csak konzerválja a nyomort: elavult technológiák, egészségtelen, balesetveszélyes munkakörülmények, éhbér, gyermekmunka, napi 12-14 órás munkaidő,...
• A nagyvállalatok kihasználják a harmadik világ enyhébb (vagy nem is létező) jogi szabályozását: vegyszereket, rákkeltő anyagokat engednek a folyókba, embereken végeznek gyógyszerkísérleteket, alvállalkozóiknál elnézik a rabszolgaságot, bérrabszolgaságot.
A megoldás semmiképpen sem a több és magasabb kerítés felhúzása, hanem: egyrészt a lehető leggyorsabb és leghatékonyabb klímavédelem, másrészt a harmadik világ lakóinak felemelkedését szolgáló valódi segítség, azaz korszerű és tömeges oktatás, tényleges és modern munkahelyek. Kétségtelen, hogy mindez euró- és dollármilliárdokat igényelne. De talán itt az ideje, hogy a fejlett országok visszaadjanak valamit abból a gazdagságból, amit éppen a fejletlenek kárára harácsoltak össze.
Be kell látnunk ugyanis, hogy a világ szegényebb felén élők helyzetéért bizony azokat a fejlett országokat terheli a felelősség, amelyek csak olcsó munkaerőt, sok esetben állati sorban tartott rabszolgát láttak az emberekben; amelyek gyakorlatilag elrabolták természeti és ásványi kincseiket; amelyek céljaik érdekében teljes kontinensek őslakosait irtották ki; amelyek nem vitték el hozzájuk a civilizáció áldásait, nem biztosítottak tisztes oktatást és egészségügyet, és amelyek ma is csak látszatsegítséget nyújtanak.
A valódi segítség fontos feltétele lenne még a korrupt tisztviselők és profitéhes vállalkozások kizárása a programokból, hogy helyükbe önzetlen és tisztességes végrehajtók léphessenek. Meglehet, mindez utópisztikusan hangzik, és a mai világban megvalósíthatatlan. Ez esetben csak annyi fog történni, hogy a történelem megismétli önmagát: a népvándorlás teljesen átrendezi az ismert világot.
