Súlyos tanulópénz volt az izraeli miniszterelnök a gázai kaland.
LD
Hat évvel a jemeni polgárháború kitörése után Szaúd-Arábia megkezdte a kivonulást a konfliktusból, de ez egyáltalán nem lesz könnyű.
Aszad ma egyenesen abba a városba ment szavazni, amely már tíz éve súlyos összecsapások helyszíne volt, hogy ezzel is demonstrálja: ő Szíria győztes elnöke.
Ez akár veszélyeztetheti is Radovan Karadžić életét.
Izrael szerint a Hamász hírszerzőit rejtette az épület, mások viszont úgy vélik, csak az ott dolgozó újságírók munkáját akarták ellehetetleníteni.
A matematika folyamatos használata egyáltalán nem jelenti azt a fizikában, hogy annak bonyolultnak is kell lennie.
A három tömbre szakadt bolgár politika most amiatt néz tartós válság elé, mert az országban arányos a választási rendszer.
Rengetegen vádolják a Hamászt és az Iszlám Dzsihádot azzal, hogy válogatás nélkül lövi a rakétáit Izraelre. Mazen Al Ramahi, a Magyarországi Palesztinok Egyesületének elnöke szerint azonban egyáltalán nem ez a helyzet. Interjú.
Erődemonstráció, nyomásgyakorlás, destabilizáló akció – néhány magyarázat azoknak a nem hivatalos diplomáciai feljegyzéseknek a hátterére, amelyek a balkáni államhatárok esetleges átrajzolásáról szólnak.
Komoly diplomáciai felfordulást okozott a héten Várhelyi Olivér interjúja. A szakértő szerint a magyar biztos álláspontja ellentétes az Európai Bizottságéval.
Hiába van óriási erőfölényben az izraeli hadsereg a Hamásszal szemben, az országszerte kitört zavargások még rengeteg fejfájást okozhatnak az izraeli miniszterelnöknek.
Yossi Sheffi A rugalmasság ereje című könyvében azt mutatja be, hogyan küzdöttek meg a legsikeresebb vállalatok az őket ért kihívásokkal.