Dévényi István vendégei ezúttal Biró Marianna, a 168 Óra újságírója és Szerető Szabolcs, a Magyar Hang főmunkatársa.
Magyar Hang
Keresse a négy oldallal vaskosabb lapot november 2-tól, péntektől a következő csütörtökig az újságárusoknál! Ez már a 25. szám!
Műsorvezető: Dévényi István. Vendégek: Konok Péter, Karafiáth Orsolya, Pörzse Sándor és Mészáros Imre.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke szerint igaza van annak, aki tehetetlen dühében azt mondja: nem normális, hogy emberek laknak az utcán, miközben kaphatnának ellátást.
Szerinte a Fidesz a kétharmad közelében marad mindaddig, amíg az ellenzék nem tudja eldönteni, hogy ki lenne a miniszterelnök egy ellenzéki győzelem esetén.
Most lett pénz, a Katasztrófavédelem megtéríti a 116 településen szolgáltató Zöld Hídnak a költségeket.
A nemdohányzók védelméért felelős miniszteri biztost nem érdekli a miniszterelnök, kiáll a javaslatai mellett.
Olyan párthoz szeretnének csatlakozni, amely jobboldali és benne van a váltópárti lehetőség – mondta a Jobbik-frakcióból kizárt politikus.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Pénzügyminisztérium intézményeit éri a legnagyobb érvágás: 2250, illetve 954 munkatárstól kell megválniuk.
A TASZ szerint a dokumentum titokban került fel az ÁNTSZ oldalára.
Angela Merkel kancellár bejelentette: már csak ezt a ciklust tölti Németország élén, utána semmilyen további politikai szerepet nem vállal.
Az egyiktől szerezhették be azt a fegyvert, amivel megölték az oknyomozó újságírót és barátnőjét.