Nagy Attila Tibor

Dobrev Klára ismét megpróbálja

Dobrev Klára ismét megpróbálja

A DK mostani árnyékkormány-kezdeményezése politikai innováció. Az egykori ellenzéki összefogás többi pártja persze utólag fanyaloghat amiatt, hogy őket kihagyták ebből, de talán tetszettek volna az elmúlt negyedévben ennél jobb ötlettel előállni.
Új feszültségek a NER-ben

Új feszültségek a NER-ben

A válság nemcsak a vállalkozásokat és a lakosságot érinti, hanem a hatalmi-gazdasági elitet is. A kormány számos projektet elhalaszt – ez már önmagában érdeksérelem azon NER-közeli üzleti körök számára, amelyek a listáról eltávolított beruházások hasznában bíztak.
A háborús veszélyhelyzet hatalma

A háborús veszélyhelyzet hatalma

Immáron két éve van az Orbán-kormánynak a szokványoson jócskán túlmutató felhatalmazása az ügyek vitelére, amelybe belefér például a hatályos törvényektől való eltérés is. A magyar politikai rendszer ezáltal diszfunkcionálissá válik.
A Jobbik újabb szakadása

A Jobbik újabb szakadása

A pártszakadással az egykori pártelnöknek szinte a semmiből kellene egy új szervezetet felépítenie, csakhogy elnökségének két éve arra utal, hogy ő nem képes egy párt sikeres menedzselésére. A Jobbik pedig nemcsak legismertebb politikusát veszíti el, hanem tagságának egy részét is.
Érdekkijárás az Orbán-kormányban

Érdekkijárás az Orbán-kormányban

Nem az egyes szervezetek, érdekcsoportok intéznek követeléseket a politika intézményei (köztük a kormányzat) felé, hanem a kormányzat felülről lefelé fogalmazza meg az elvárásait az egyes szereplők felé, és ennek megfelelően jutalmaz vagy éppen büntet.
A kormányfő tévedése

A kormányfő tévedése

A háború durván bebizonyította, hogy nem állta ki a valóság próbáját azon orbáni elképzelés, hogy egyszerre lehet a nyugati hatalmakkal és Oroszországgal kiegyensúlyozott kapcsolatokat kiépíteni, a magyar hintapolitika tehát bajba jutott.
Az Orbán-kormány megszorításai

Az Orbán-kormány megszorításai

A válság még csak most kezdődött. A növekvő infláció reálbér-csökkenéssel, a gazdasági helyzet esetleges további romlása pedig újabb kormányzati megvonásokkal és ezzel járó népszerűségvesztéssel fenyeget.
Az ÁSZ új elnöke

Az ÁSZ új elnöke

Érdemes elgondolkodni azon, miért nem maradhatott elnök Domokos László. Az ÁSZ-ról szóló törvény lehetővé tette volna újbóli megválasztását, ám a kormányoldal más személyt akart. Miért?