A kegyelmi botrány, majd Magyar Péter berobbanása durván keresztülhúzta a Fidesz számításait, a kormánypárt egészen április első feléig elvesztette az irányítást a politikai kommunikációs folyamatok felett. Nem véletlenül váltottak kommunikációs igazgatót.
Miért ijedt meg a jó közvélemény-kutatási eredményektől? Miért indulnak viszonylag kevés helyen az önkormányzati választáson? Karácsonyt, Vitézyt vagy Szentkirályit támogatják a főpolgármester-választáson? Ezekről is kérdeztük a Kutya Párt társelnökét.
Kinek kell lennie Magyar Péternek, hogy messiássá váljon Magyarországon? Az Orbán-rendszert egy zár védi – Magyar Péter feladata, hogy az egyetlen olyan kulccsá váljon, amely kinyitja a zárat. A kulcs kellő alakja a messiás eljövetele – amíg azzá válik, legfeljebb Magyar Péter lehet.
Párthovatartozás dönti el, hogy Magyar Péternek vagy a kormánynak hisznek az emberek.
A Tisza Párt vezére szerint Magyarországnak ma békére, összefogásra és az árkok betemetésére van szüksége.
Szerinte ha valaki két oldalról, a DK és a Fidesz részéről is kapja a mocskolódást, az innen tudhatja, hogy jó úton jár.
Stefano Bottoni a levitézlett, öreg rockzenészhez hasonlatos miniszterelnökről, a mascarpone titkos receptjének megfelelően alakuló közhangulatról, Magyar Péter hitelkeretéről és az ország birodalmi reflexeiről. Interjú!
Baloldalon be kell látni, hogy a Fidesz tényleges kihívójaként fellépni képes erőbe, az európai koalícióba, lehet, sőt kell is integrálni szociáldemokrata értékeket, Gyurcsány Ferencet azonban lehetetlen.
A Tisza Párt listavezetőjének most fut a szekér, eléri a választókat, miért változtasson? – fogalmazott a Magyar Hangnak Szentpéteri Nagy Richard politikai elemző.
Az elemző úgy véli, ha a Fidesz csak 40 százalék körüli eredményt ér el június 9-én, az felerősítheti azokat a hangokat a jobboldalon belül, amelyek szerint változásra van szükség.
Gyurcsány szerint van valaki, akit leginkább csak a gyönyörűségtől elalélva szabad imádni, mert ez az elvárás. Kiről beszélhet a volt kormányfő?
Folyik az üzengetés a DK és a Tisza Párt vezetői között.
Másfél millió szavazója van már a Tiszának a friss felmérés szerint.
Azt is mondta, egy árva szó sem igaz abból, amit a kormánypropaganda megírt, hogy a barátnője édesanyja vinné a párt gazdasági ügyeit.
Ma nem könnyű olyan forgatókönyvet elképzelni, amiből Gyurcsány Ferenc igazán rosszul jönne ki – amiben ne ő lenne legalább a nevető harmadik. Csakhogy a jelenlegi választási rendszerben a nevető harmadik végül az első helyezettnek ad okot az örömre.