Szerinte Magyarországon azért nincs szociális ellátórendszer, azért nincs pénz a tanárok fizetésére, mert arra költjük a közös pénzünket, hogy az autóipar környezetkárosító beruházásai gyorsabban térüljenek meg.
A miniszterelnök rendszerére az ellenzék nem jelent stratégiai kihívást. Ezt nem megérteni éppúgy hiba volna az érintettektől, mint ebből azt a következtetést levonni, hogy végső soron mindegy, mit csinálnak.
Fókuszban az akkumulátorgyárak: tüntetés, népszavazás, tiltakozás. Az LMP is beszállt, a párt társelnökével beszélgettünk. Interjú!
Az állam magára hagyta az időseket és családjaikat – állítják a megkérdezettek az idősgondozás helyzetéről. Most induló cikksorozatunkban az idős emberek ellátásának kérdéseit járjuk körbe. Elsőként azzal foglalkozunk, mire számíthat, aki az állami intézményrendszert venné igénybe.
A kormány idegen érdekek kiszolgálásával vádolja az akkumulátorgyárak ellenzőit.
Különösen hiányolja, hogy a klímaváltozás hatásaira nem reagál a kormány geopolitikai terve.
Ungár Péter érdeklődött a témában, néhány dologra azért válaszolt a tárca.
Az LMP társelnöke „finoman se ajánlja” a főpolgármesternek, hogy biztosra vegye pártja támogatását.
Ezen a téren is alapvető világnézeti különbség van az ellenzéki és a kormánypártok között.
Ez pedig „látványosabb, mint egy dromedár a füredi szabadstrandon”.
A szociális törvény tervezett módosítása ellen tüntettek a Parlament előtt.
Az LMP országgyűlési képviselője a kormányfő reggeli rádióinterjúja apropóján arra jutott, hogy sikertelen a magyar külpolitika.
Ellenzéki politikusok szerint a törvényjavaslat az állami felelősséget hárítaná át
Még ki sem nevezték, máris megsorozta kérdésekkel az ellenzék az új energiaügyi minisztert.
Az LMP társelnökének Karácsony Gergelyhez is volt egy-két jó szava.