Da Vinci egy firkájából derült ki, hogy majdnem felfedezte a gravitációt

Da Vinci egy firkájából derült ki, hogy majdnem felfedezte a gravitációt

Leonardo szobra (Fotó: Pixabay)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Leonardo da Vinci volt a reneszánsz ember prototípusa. A művészetek összes formája mellett remek mérnöki, biológiai és anatómiai meglátásai is voltak, foglalkozott matematikával, fizikával, a repülő gépekkel – egyszerűen mindennel, ami a legszélesebb értelemben vett bölcselet tárgykörébe tartozik. Mindezek tudatában annyira talán nem is meglepő, hogy „szabadidejében” olyan kísérletet tervezett a kor meglehetősen korlátozott eszközkészlete dacára, amellyel megdöbbentően pontosan ki tudta mérni a Földön ható nehézségi gyorsulást.

Arról már eddig is tudtunk, hogy Leonardo sok egyéb mellett „a tárgyak egymásra kifejtett vonzását” (vagyis a gravitációt, bár ő nem nevezte így) is vizsgálta, egy évszázaddal Galilei és két évszázaddal Newton előtt, de egészen mostanáig nem is feltételeztük, hogy milyen messzire jutott a tömegvonzás nagyságának kimérésében. A felfedezést Morteza Gharib, a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) professzora tette, amikor az Arundel-kódexnek nevezett Leonardo-kéziratgyűjteményt tanulmányozta, írja a New York Times. 

Leonardo nemcsak kora egyik legtehetségesebb művésze volt, de a tudományok (akkor még nem igazán elkülönült) minden ágát is művelte, az anatómiától a geológián keresztül az aerodinamikáig, a hadmérnökségig, az optikáig és a hidrodinamikáig. Amikor a madarak röptét tanulmányozta azzal a céllal, hogy repülő gépet szerkeszt, akkor ismerte fel, hogy a madarak változtatják súlypontjuk elhelyezkedését, miközben a szelek között manővereznek, és a Föld gravitációs erejét leküzdve a levegőben maradnak. Arra is rájött, hogy a Földnek vonzania kell minden tárgyat, különben a tengerek nem maradnának a bolygó felszínén.

A mostani felfedezés alapjául szolgáló Arundel-kódexet bárki tanulmányozhatja online. Valójában nem kódex, hanem Leonardo 1478 és 1518 között keletkezett több száz kéziratának gyűjteménye, amelyet Arundel grófja, ismert műgyűjtő vett meg, majd adományozott a British Librarynak, vagyis a brit nemzeti könyvtárnak a 17. század elején, alig száz évvel a keletkezésük után. A kéziratokal Leonardo tükörírással írta, a témáik nagyon szerteágazók, és ábrákat is rajzolt melléjük.

Miközben Gharib a kézirat lapjait nézegette, megakadt a szeme egy furcsa derékszögű háromszögön, ami mintha egy vízszintesen mozgó kancsóból kihulló vízcseppeket ábrázolt volna. Az ábra egy kísérlethez tartozott, amelyben Leonardo oldalra húzta a megdöntött kancsót, amiből folyamatosan csepegett a víz, és így az egyre mélyebbre hulló cseppek a derékszögű háromszög átfogóját alkották:

De ez a derékszögű háromszög csak úgy alakulhatott ki az egyre lejjebb eső cseppek pillanatfelvételeként, ha a kancsót gyorsulva húzta (ez a mozgás adta a háromszög vízszintes befogóját, hiszen a gravitáció is gyorsulva húzza a szabadon eső testeket (a háromszög függőleges befogója). Vagyis csak akkor lesz egyenes a kialakuló derékszögű háromszög rézsútos átfogója, ha a kancsó gyorsulása megegyezik a nehézségi gyorsulással.

A nehézségi (vagy gravitációs) gyorsulás, amit g-vel jelölnek, a természet egyik központi jelentőségű állandója. Értéke 9,81 m/s2, ami azt jelenti, hogy a szabadon vákuumban eső testek sebessége másodpercenként 9,81 m/s-mal nő.

Leonardo addig próbálkozhatott a kancsó különbözőképpen gyorsuló húzásával, amíg meg nem kapta a tökéletesen egyenes átfogójú derékszögű háromszöget, és ekkor biztos lehetett benne, hogy a kancsó gyorsulása megegyezett a nehézségi gyorsulással, amint az a Caltech fenti demonstrációján látható, ahol acélgolyókkal szemléltetik a cseppeket.

A gravitációs gyorsulás értékét 97 százalékos pontossággal határozta meg, ami tekintve hogy fél évezreddel ezelőtt kísérletezett, gyakorlatilag mindenféle tudományos eszköz hiányában, végülis nem annyira rossz.

„Ha Rákay Philip nem sértődik meg, én régebb óta tervezem a Petőfi-filmem”

„Ha Rákay Philip nem sértődik meg, én régebb óta tervezem a Petőfi-filmem”

Ha Petőfi egyszer csak felbukkanna 2024-ben, Orbán Viktornak nem is kellene olyan nagyon erőlködnie, hogy meggyőzze őt a NER igazáról – mondta a költő visszatéréséből féktelen szatírát gyártó animátor, aki szerint az alkotását talán még Bayer Zsolt is nevetgélve nézné. A YouTube-on két hete bemutatott videó nagyot megy, eddig több mint 110 ezren látták, és hamarosan jön a folytatás. Mitől különleges hely a Szondi utca, hogyan fordul „a teremtője” ellen Petőfi, mi a baj Gyurcsánnyal, miért gesztikulál olyan hevesen Tölgyessy Péter és hogyan lett ekkora a siker a videó? Erről kérdeztük az animáció alkotóját, aki örül a pozitív visszajelzéseknek, bár felkészült az ellenkezőjére is, őrzi anonimitását, a közönségtől pedig csak madártejet vár támogatásként.