Az esetről videófelvétel is készült.
Választás
Úgy döntöttek, hatáskör hiányában nem léphetnek.
Végeztek egy „reprezentatív egyfős közvélemény-kutatást”, ahol az MKKP száz százalékon áll, úgyhogy nyugodtan várják az esti eredményeket – mondta.
Sőt, az aktivistáikat is zaklatták.
A videó tanúsága szerint akkor adják oda pénzt, ha a szavazó lefotózta, hogy hova húzza az x-et.
Tíz százalékkal kevesebben voksolnak ma az Egyesült Királyságban, mint 2018-ban. Van, aki száz mérföldes utat is vállalt a szavazásért.
Ez is alatta marad a négy évvel ezelőtti aránynak, de már zárul az olló.
Zárug Péter Farkas 75 százalékos részvételre számít, és szerinte három párt kerül be az Országgyűlésbe.
Néhányan viszont rosszul lettek.
Az ODIHR még február elején határozott arról, hogy Magyarországra teljes körű missziót javasol a választásokra.
A Spányi Antal által támogatott jelölt abban a választókörzetben indul, amely magában foglalja Felcsútot.
A szavazni akaróknak akár 45 percet is várniuk kell, hogy leadhassák a voksukat.
Ez még mindig elmarad a négy évvel ezelőtti részvételtől.
Reméli, hogy történelmi nap lesz a mai.
Itt csap össze régi mumusával, Márki-Zay Péterrel.