Igen, jól olvasta a Kedves Olvasó, a népkonyha! Elsőre én is megdöbbentem a merész hasonlaton, de azt hiszem, nincs ebben semmi meglepő. Oly mértékben tökélyre fejlesztette a 12 éve regnáló hatalom a propagandát, hogy még ma is rengetegen „csont nélkül beveszik” ezt a bornírt baromságot. De lássuk az előzményeket!
Berettyóújfaluban december 1-jétől öt helyen vehető igénybe a népkonyhai szolgáltatás. A mikrózható, higiénikus csomagolásban ingyenesen kiosztott egy tál meleg ételre azon 18 éven felüli lakosok jogosultak, akik személyes adataik részletes megadásával regisztrálnak. A Fidesz vonzódását a „részletes személyi adatokhoz” jól ismerjük; e gondolatmenet folytatását mindenki fantáziájára bízom…
A népkonyhai szolgáltatást a Cívis Szociális Étkezési Központ nyújtja, amely szervezetet a Magyar Pünkösdi Egyház alapította karitatív céllal, központjuk Debrecenben van. Honlapjuk tanúsága szerint egyre több helyen biztosítanak ellátást, ételpontjaikat böngészve nagyrészt falvak lakosainak nyújtanak egy tál meleg ételt, de megtalálhatóak a települések között nagyobb városok is, mint Hajdúszoboszló, Hajdúböszörmény, Püspökladány. Feltűnő, hogy kevés kivételtől eltekintve (bár ez itt ezen a környéken nem is olyan nagy skandalum, hiszen ha eldobunk egy követ, valószínűleg kormánypárti településtáblát „találunk el”), szóval a települések nagy többsége fidesz–KDNP-s városvezető irányítása alatt áll. Az ételek főzését nem a központ végzi, hanem stratégiai partnere, a debreceni Nagykonyha Vendéglátó és Szolgáltató Kft., amely cég 2020. augusztusában 10,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Debrecen Város Segélyalapból.
És most a Cívis Szociális Étkezési Központ, néhány hónappal a választások előtt, elindítja tevékenységét Berettyóújfaluban is. Megkezdődött a folyamat kommunikálása a helyi Szabad Nép-mutációkban, nyomtatott és online verzióban is. Fotózkodott minden városházi percemberke széles mosollyal, hogy „na most aztán tényleg a kedvetekre tettünk, van ingyenkaja, ide az ikszet nekünk tavasszal”! Ám a nép, az istenadta, nem úgy reagált, ahogyan azt a városi pártbizottság eltervezte.
Sokan megjegyezték, hogy „idáig süllyedtünk, népkonyha kell Újfaluba”, meg, „ha dübörög a gazdaság, miért kell ingyenkonyhát nyitni a városban”, aztán „hogy történhet az, hogy egyre több pénz marad az embereknél, mégis ilyen múlt századi intézményre van szükség”. Nem szó szerint idéztem, de a közösségi médiában hasonló szellemű megnyilatkozások születtek a hír hallatán.
Több se kellett Berettyóújfalu fidesz–KDNP-s polgármesterének, olyan felvilágosító esszét pottyantott Fb-oldalára, hogy azt Hans Christian Andersen is megirigyelhette volna. A betűhalmaz lényege, hogy a városlakók nem értik a „modern népkonyhai szolgáltatás” (a továbbiakban MNSZ) lényegét.
Meggugliztam az MNSZ-t, nem adott találatot a kereső, próbáltam más szavakkal is, de úgy sem ment, azaz úgy tűnik, „modern népkonyhai szolgáltatás” nem létezik, csak „sima” népkonyha. Az első említése 1859-ből való, levesosztó intézetnek hívták, és bárhogy színezzük, koldusoknak, éhezőknek, otthontalanoknak nyújtott segítséget. Igazi „virágzásukat” az első világháború után élték ezek az intézmények, újrafelfedezésük pedig, tetszik, nem tetszik, a mai időkre esik.
A polgármesteri dolgozat következő meghökkentő eleme, idézem szó szerint: „az ország megteheti, - és nagyon helyesen meg is teszi –, hogy állampolgárai részére ilyen (népkonyhai – a szerk.) szolgáltatást nyújtson”. Hát eljutottunk ide is, országunknak büszkének kell lennie, hogy egyre több népkonyha nyílik a lakosság részére, nyilván azért, mert dübörög a gazdaság, nő a GDP, szétrobbannak a forintoktól a folyószámlák. Az ingyenétel adásának lehetősége lett tehát Magyarország fejlettségének mutatója. Immáron nem a Standard & Poor’s, a Fitch Rating’s vagy a Moody’s minősíti országunk gazdaságát, hanem a népkonyhák növekvő száma. Tulajdonképpen meg sem lepődünk már e kommunikációs trükkön, hiszen a Fidesz gyakorlatilag 12 éve nem a minisztériumokon, hanem a gigantposzterek üzenetein keresztül kormányoz.
Írásom egy példa csupán, hogy miképpen próbálja egy közepes kisváros vezetője „eladni” a lakosságnak azt, ami nyilvánvalóan az ország elszegényedésének, társadalmi megosztottságának velejárója, hiszen amíg egy szűk réteg legnagyobb gondjai közzé az tartozik, hogy hol talál elektromos töltőállomást, sok millió polgárnak a mindennapi betevő megszerzése az igazi kihívás. A „levesosztó helyekre” pedig ők mennek, nem a városi terepjárók tulajdonosai!
Olvasna még Szabó Antaltól? Kattintson!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/50. számában jelent meg, december 10-én.
