Egy európai ország nagy hírű politológia professzora hosszú külföldi körútja végén egy nagyon kecsegtető ajánlatot kapott. Egy másik, kis európai állam – amely nemzetközi politikai befolyását akarta növelni – egyszemélyi vezetője politikai főtanácsadói megbízást ajánlott neki. Az élete és szakmai pályájának delelőjén járó tudós – akinek fiatal korában szintén voltak politikusi ambíciói – nem habozott a döntéssel. Országában éppen hosszan elhúzódó politikai viharok dúltak, alkotmányos és oktatási reformjainak megvalósítására semmi esély nem látszott. A romboló közéleti ciklonok még legendás hírű elődjét és mentorát is véglegesen elsodorták.
A professzor jól fejlett egója eddigi elméleti munkássága megérdemelt elismerését és egy igazán testhezálló, izgalmas lehetőséget érzékelt a feladatban. Úgy tűnt, végre a gyakorlatban is megvalósíthatja legjelentősebb elméletét, a politikai működés új módszerét. Elmélete, biztosan hitte, elvezet egy szélesebb összefüggéseket érzékelő, magasabb szintű kulturális gondolkodásmódhoz, ezáltal egy fenntarthatóbb társadalomhoz. Mivel a meghívás a legfőbb állami vezető egyik családtagjától érkezett, jogosan hihetett az észszerűség és a tudomány győzelmében az elmaradott, de jól beágyazott oligarcharendszer fölött. Az állami szervek végre hatékonyan és igazságosan működnek majd, valóban a polgárokat szolgálva.
A neves professzor elmélete nagyon észszerű és egyszerű, szinte magától értetődő volt: a kisszerű helyi anyagi és hatalmi érdekek mozgatta belterjes és rövidlátó politikai döntéshozókat, a legfelső szintről lefelé, fel kell váltani a széleskörűen és jól képzett, kiváló erényekkel rendelkező vezetőkre, akik mindig a legjobban megalapozott, közösségi érdekeket szolgáló döntéseket hozzák. Az elméletek azonban – legyenek bármennyire észszerűek – gyakran nem kapnak esélyt a bizonyításra. A helyi vezetők ugyanis, megint csak fentről lefelé, a politikai stabilitást és a jólét javulását a rendszer alapjainak változatlansága mellett kívánták és tartották megengedhetőnek. Mondanunk sem kell, hogy az aktuális vezető nagyon távol állt a fenti alkalmassági követelményektől. A tudós igazságosságra és mértékletességre, a státuszorientált hedonizmus veszélyeire való felhívása nem ért célt – a személyes érdekek és szenvedélyek legyőzték az értelmet. A politikai hatalom ismét megmaradt célnak, és nem vált eszközzé a széles körű és hosszú távú társadalmi jó- és jóllét elérésére. Ráadásul a professzor küldetése nem csupán sikertelenül, de önveszélyes módon zárult: a felingerelt vezetők súlyos jogi vádak hálóját vetették ki rá.
Szerencsére szorult helyzetéből a támogató nemzetközi összefogás hatására sikerült szabadulnia. Visszatért szülőhazájába, ahol tovább folytatta tudományos munkásságát. Eszmei hitét és elkötelezettségét mi sem mutatja jobban, mint hogy a szilárd erkölcsi alapokon álló felelős ellenzék sürgetésére és az új vezető hívására még kétszer – utoljára már agg korában – visszatért korábbi „bukása” színhelyére, ahol továbbra is kitartóan igyekezett megvalósítani a haladást szolgáló eszméit – változatlan sikertelenséggel. A gondolkodás- és életmódváltást – bár egy kisebbség számára vonzó volt – nem sikerült a legfelsőbb döntéshozói szinten elfogadtatni. A világ (és az eszmetörténet) pedig szegényebb lett egy ígéretes politikai kísérlettel. Mindezek azonban megmutatják a (politikai) gondolkodás és cselekvés, vagyis az elmélet és gyakorlat szoros egymásra utaltságát; s felhívják a figyelmet a távlatos – erdészeti kifejezéssel tartamos – bölcsesség és a politikai és gazdasági hatalom kapcsoltságának szükségességére. Valamint a történet – sikertelensége ellenére – az elkötelezettség és kitartás erejének példája.
A fentieket olvasva bizonyára felvetődött az Olvasóban, hogy mikor és hol játszódott le mindez, és kik voltak a szereplők? A megnevezéseket – minthogy az események valószínűsíthetően nem a képzelet szülöttei, bár egyes szakemberek a forrás eredetiségét vitatják – az erényes, pontos és tisztességes tájékoztatás is megkívánja. Tehát a „sztori” több, mint 2300 évvel ezelőtt, a Kr. e. IV. században történt, a helyszín a szicíliai Szirakúza, és szereplői Platón (a történet az egyik levelében fennmaradt „tudományos önéletrajzából” származik), valamint I. és II. Dionüsziosz királyok voltak. Minden más egybeesés az egyéni gyarlóság és közösségi gyengeség műve – amihez Valóság nagybátyánknak (Cseh Tamás rokona) és a csillagászoknak (fő égitestünk és az újdonság viszonya miatt) is köze van…
A szerző a Magyar Agrár- és Élettani Egyetem oktatója
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/3. számában jelent meg január 20-án.
