A nagy gondolkodók közül sokan pusztító járványok, gazdasági összeomlások és társadalmi zavargások idején éltek. A történelmi korok legfontosabb eszméi felkínálják a lehetőséget a megfontolásra – még inkább a változásra és a változtatásra. Kényelmes életmódunkat veszélyeztető zavaraink ugyanis egyre sürgetőbbé teszik a már jó ideje szükséges érték- és gondolkodásmódbeli változást, amely a fenntarthatatlan gazdasági és társadalmi folyamatokat jobb irányba fordíthatja.
Az ókori Athén nagyhatalmi hanyatlása idején élt Szókratész, aki a zaklatott helyzetben zavarba ejtő kérdéseket tett föl a köztereken, szigorú önvizsgálatra (és önreflexióra) hívta fel kortársait. Csak ilyen életet érdemes élni – hirdette. Elutasította a hedonizmust, cáfolta a szofisták erkölcsi relativizmusát és a hasznosságnak alávetett erkölcsöket (utilitarizmus). Hitt az abszolút értékekben és a feltétel nélküli erkölcsi jóban, a „helyes út” elérhetőségében. „Felforgató” eszméi okozták halálát. A mai „kényszerítő körülmények” (vagyis a valóság) arra sürgetnek bennünket, hogy mi is megálljunk, és megkérdőjelezzük mélyen rögzült feltételezéseinket, amelyek keretében tudjuk csak elképzelni az élhető és élni érdemes világunkat. Szókratész szerint a helyes kérdésekben gyökerezik a bölcsesség. Arra vágyunk, hogy a járvány és a gazdasági válság után visszatérjünk a „normális” életünkbe, de vajon elgondolkozunk-e azon, mit is tartunk normálisnak? Vagy vállaljuk a hedonista vakságot? Amikor – Szókratész után Roger Waters zenészt idézve – „csak bámuljuk a tragédia végkifejletét, Csináljuk, amit mondtak nekünk, Veszünk és eladunk, Ez a legnagyobb show a földön,” és bár „a rengésektől már hull a vakolat és omlik a fal, de az operett folytatódik.” Tudjuk, hogy a mai idők bátorságot követelnek, de milyen is ez a bátorság?
A sztoicizmust egy katasztrófa szülte. Alapítója, Zénón Szókratész után egy évszázaddal hozta létre a gondolati iskolát, miután Athén közelében hajótörést szenvedett, és ahol tanácsokat adott arról, hogyan küzdünk meg a csapásokkal. A sztoikus filozófiát az egykori rabszolgából lett tanító, Epiktétosz így foglalta össze: „Nem maguk a dolgok zavarják az embereket, hanem a dolgokról alkotott ítéleteik.” A sztoikus a „csapások előre megfontolásának” gyakorlásával készül a válságokra. Képzelje el a legrosszabb forgatókönyveket – tanácsolta Seneca római szenátor és sztoikus filozófus –, és „gyakorolja ezeket gondolatban: száműzetés, kínzás, háború, hajótörés”. A modern sztoikusok listája gazdaságkorban (Czakó Gábor) kicsit más – pusztuló élővilág, szennyezés, klímaválság, fogyó ásványkincsek, növekvő társadalmi egyenlőtlenségek és igazságtalanságok –, de a tanács ugyanaz. Értékeljük mindazt, amit természetesnek veszünk, és tudatos önkorlátozással álljunk ellen az adok-veszek szirénhangjainak.
Michel de Montaigne Franciaországban élt, amikor a halál bármikor „torkon ragadta” az embereket. A pestis Bordeaux lakosainak csaknem a felét megölte. Montaigne ekkor, az 1580-as években a város polgármestere volt. Legközelebbi barátja halála miatti bánatában egy toronyépület legfelső emeletére vonult vissza, ahol megírta zseniális esszéit. A nagy szenvedésből nagy szépség fakadt. Egyedül a toronyban Montaigne elszakította magát a kinti világtól, és bizonyos értelemben önmagától is. Hátrált egy lépést, hogy tisztábban lássa magát és a helyzetét, úgy, ahogy az ember fél lépésnyire hátralép a tükör előtt. Montaigne azt tanácsolja nekünk, hogy mi is ezt tegyük: használjuk a nehézségeket lehetőségként arra, hogy másképp lássuk a világot és önmagunkat. Üdvözöljük önmagunk „új változatát” - írta.
A XIX. század közepén Észak-Amerika a polgárháború időszakát élte. Henry David Thoreau ekkor fedezte fel a természeti táj, a hegyek, erdők és tavak, növények és állatok apró szépségeit. Tudatosan fejlesztette csodaérzékelését. Azt tanácsolta, ha nem tudjuk megváltoztatni a világot, változtassunk azon, ahogyan látjuk. Jó szögben nézve – mondta Thoreau – „minden vihar és minden esőcsepp szivárvány.” A filozófusok sokszor zavarba hoznak bennünket. Albert Camus Sziszüphosz mítosza című esszéjében a görög mitológia szomorú alakjáról írt, akit az istenek arra ítéltek, hogy egy sziklát görgessen felfelé, hogy aztán újra és újra végignézze, ahogy az visszagurul. A nehézségekben sok tervünk vissza gurul, mint Sziszüphosz sziklatömbje. Mégis ki kell tartanunk – mondta Camus –, úgy, hogy „elképzeljük boldognak Sziszüphoszt”. Hogyan? Azzal, hogy belevetjük magunkat a feladatba, hiábavalósága ellenére. Az erőfeszítéssel törődjünk, ne az eredménnyel, és ne engedjünk a kétségbeesésnek.
A filozófia segít feloldani a nehézségek által felvetett etikai problémákat, és segíthet megválaszolni a személyes, sürgető kérdéseket is: Hogyan találhatunk bizonyosságot egy bizonytalan világban? Hogyan lehet elviselni a kríziseket? Szókratész védőbeszédének sorai örök érvényűek: „Mert nem másban fáradozom, mikor köztetek járok, mint abban, hogy ifjatokat-öregeteket meggyőzzem: ne törődjék előbb, és ne is olyan buzgón, testével, vagyonával, mint a lelke lehető legjobbá tételével; mondván, hogy nem a vagyonból lesz az erény, hanem az erényből a vagyon és minden más jó az ember számára, a magánéletben és a közéletben is.” Szókratész ideális közösségének vezetői az erényes bölcsek lennének.
Újra és újra ez az alapvető kérdés: hogyan reagáljunk, ha korunk csapásai fenekestül felforgatják életünket? Peter Sloterdijk kortárs német filozófus A cinikus ész kritikája című művében is arra szólított fel, hogy vizsgáljuk meg a történelmet és a művészetet, és „vegyük számba” önmagunkat. A gyakorlati filozófia nem metafizikai töprengés, hanem évezredek óta praktikus terápiás gyógymód a lélek számára.
A bölcs gondolatokat nem azért érdemes megfontolni, mert a filozófia segít a válságok elkerülésében, hanem azért, hogy újragondoljuk a gondolatainkat, és megértsük, az akadályok között újra meg újra meg kell tanulnunk eligazodni. A válaszok nem egyszerűek, de a kérdéseink segítenek abban, hogy meg tudjuk változtatni nézőpontunkat. Ez a készség jó időkben hasznos, a nehézségekben felbecsülhetetlen.
A szerző a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem oktatója
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/52-53., karácsonyi dupla számában jelent meg december 22-én.
